2019-es OTDK rezümék IV. rész

ilyass-seddoug-1226616-unsplash

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciához kapcsolódó cikksorozatunkban az ELTE ÁJK döntős dolgozatainak rezüméit osztjuk meg veletek.

A mai összeállításban a következő témákról olvashattok:

Vági Renátó: A jog hatalmi aspektusai, avagy a CLS jogszemlélete és magyarországi adaptációjának lehetőségei és korlátai

Balázs Gergő: Túl Teheránon és Nairobin – Van-e önvédelmi helyzet a képviseletek elleni támadások esetén?

Sárközi Blanka Veronika: A reintegrációs őrizet elmélete és gyakorlata, az eddigi magyarországi tapasztalatok

Molnár Csaba: Jogos elvárás a közigazgatási jogban

Hodula Máté: Az autonóm járművek hatása a közlekedési büntetőjog fejlődésére

Vági Renátó
A jog hatalmi aspektusai, avagy a CLS jogszemlélete és magyarországi adaptációjának lehetőségei és korlátai

A 70-es évek közepén az Egyesült Államokban kialakult egy új típusú, erős kritikai attitűddel rendelkező jogelméleti irányzat, a Critical Legal Studies, amely egészen a 80-as évek végéig szervezett tudományos erőként és mozgalomként működött.

A mozgalom alapítóinak célja az volt, hogy támadják és megkérdőjelezzék a 70-es évek közepi, a jogi gondolkodásban akkor érvényben lévő konszenzust. Fő tevékenységük így elsősorban a jogi formalizmus és a jogi objektivizmus kritizálása volt, illetve egy újfajta kiszélesített jogelméleti konstrukció megalkotása, ami a társadalomelméleti és kritikai szemléletmód jogtudományban való megjelenítésén alapult. Az irányzat magyarországi adaptációja még várat magára. Jogelméleti tanulmányom első része ezért az irányzat jogelméletének bemutatásáról szól.

A tanulmány második részében a magyar jogtudat-kutatásokat elemzem a kritikai módszertan segítségével. Elemzésemben rámutatok arra, hogy a jogtudat-kutatások itthoni hagyománya kihagy a vizsgálataiból egy nagyon fontos aspektust, ami így képtelenné teszi a társadalom jogi attitűdjeinek teljeskörű bemutatására. Ez az aspektus pedig nem más, mint hogy a társadalom mennyire tekinti a jogot az uralkodó osztály hatalmának fenntartására szolgáló eszköznek, tehát mennyire jelenik meg az a szempont a társadalom tagjaiban, amit a CLS iskola képviselői evidenciaként kezelnek.

Ennek fő oka, meglátásom szerint, hogy a magyar jogtudomány ideológiáját elsődlegesen a jogi objektivitás és autonómia, valamint a társadalomtudományi nézetek teljes hiánya jellemzi. Ez a világlátás azonban nem a semmiből jön. Ez a jogot mindenek elé helyező, jogi objektivitásban feltétlenül hívő ideológia az, amit az itthoni jogi felsőoktatás kialakít és átad.

Dolgozatom utolsó részében ezért azt vizsgáltam meg, hogy mik azok a tényezők a jogi egyetemeken, amik ennek a nézetnek a kialakulásához vezetnek, és mik azok, amik gátolják a kritikai és társadalomtudományi gondolkodás kifejlődését, amivel javítani lehetne a jog társadalomra gyakorolt pozitív hatásait.

Összefoglalóan tehát ezzel a tanulmánnyal amellett érvelek, hogy szükség van a társadalomtudományi szemlélet megerősítésére, illetve a kritikai látásmódok behozatalára az itthoni jogászképzésbe és jogtudományi gondolkodásba. Ugyanis a jognak van egy olyan tendenciája, hogy bebetonozza a fennálló társadalmi rend igazságtalanságait. A kritikai szemlélet ezt segíthet elkerülni vagy visszafordítani.

Balázs Gergő
Túl Teheránon és Nairobin – Van-e önvédelmi helyzet a képviseletek elleni támadások esetén?

A kutatás kérdése, hogy diplomáciai és konzuli képviseletek elleni támadások esetén a küldő államok válaszlépéseik igazolásaként jogszerűen hivatkozhatnak-e önvédelmi helyzetre. A kérdésnek különös jelentőséget ad, hogy az önvédelmi jog gyakorlása az egyetlen lehetőség a nemzetközi jogban, amikor egy állam saját döntése alapján, jogszerűen alkalmazhat erőszakot.

A dolgozat újdonságát jelenti a téma korábbi, jellemzően egy álláspont bemutatására szorítkozó említéseihez képest, hogy kiterjedt szakirodalom alapján összeveti és értékeli a kérdés kapcsán megfogalmazott érveket. Az eddigi megállapítások nélkülözték az állami gyakorlat érdemi vizsgálatát, megelégedtek egy-két, az adott álláspontot igazoló eset ismertetésével, míg jelen kutatás alapját egy 600 támadás átfogó kvantitatív, illetve 19 kiemelten releváns esetet részletesebben is tárgyaló kvalitatív analízis képezi.

Jelen kutatás az első olyan munka, amely súlyponti elemként, érdemben vizsgálva kezeli a kérdést, hiszen a korábbi megállapítások nagyobb monográfiák jellemzően mellékes megjegyzéseiből származnak.

A szakirodalom és az állami gyakorlat elemzéséből az a következtetés vonható le, hogy a nemzetközi jog nem teszi lehetővé az önvédelemre hivatkozást képviseletek elleni támadások esetén. Elméleti oldalról megközelítve a nagykövetségek megtámadása nem teszi szükségessé az önvédelemben cselekvést, mivel nem veszélyezteti az állam biztonságát, politikai függetlenségét, az erőszakos ráhatás nincs közvetlen hatással a küldő államra.

Az állami gyakorlat is alátámasztja ezt az elméletet, hiszen az összes incidens kevesebb, mint egy százalékában történt önvédelemre hivatkozás, a küldő államok jellemzően a másik állam részéről a diplomáciai vagy konzuli kapcsolatokat szabályozó egyezmények megsértésének, az elkövetők részéről pedig bűncselekménynek minősítik.

Az önvédelemre hivatkozó állami gyakorlat elenyésző száma és ritka előfordulása, mely ráadásul kizárólag az Amerikai Egyesült Államok részéről történt, meg sem közelíti a szokásjoggá válás mennyiségi és minőségi követelményeit.

Sárközi Blanka Veronika
A reintegrációs őrizet elmélete és gyakorlata, az eddigi magyarországi tapasztalatok

Dolgozatom témája a reintegrációs őrizet jogintézménye, amely 2015. január 1. óta mint alternatív büntetés-végrehajtási forma működik Magyarországon. Az intézmény hazai és európai szabályozásának, valamint a pártfogó felügyelőkkel készített interjúk alapján a hazai gyakorlatnak a bemutatására teszek kísérletet.

Kutatásom során azt állapítottam meg – az intézmény hatékonyságának vizsgálata hiányában –, csak a pártfogók tapasztalatai alapján jelenthetjük ki azt, hogy ez az intézmény, azon kívül, hogy a büntetés-végrehajtási intézmények túlzsúfoltságának csökkentésében szerepet játszik, sikeres, és jelentősen elősegíti az elítéltek társadalomba való visszailleszkedését.

A dolgozat a gyakorlatban megvalósuló problémákon kívül rámutat az intézményre vonatkozó jogalkotási hiányokra, különös tekintettel a reintegrációs őrizetben lévők foglalkoztatásának és szociális ellátásának kidolgozatlanságára. Továbbá az olyan a diszkriminatív jogalkotási megoldásra, amely az elítéltek lakhatásra kijelölt ingatlanával és a távfelügyeleti eszköz működtetésével kapcsolatban merül fel, mivel számos elítélt személyes, objektív körülmény fennállta miatt szorul ki az intézmény adta lehetőségből.

A jövőben indokoltnak tartom a reintegrációs őrizet alkalmazhatóságának kibővítését, oly módon, hogy a kiszabott büntetés mértéke mellett az elítéltek személyes adottságai nagyobb hangsúlyt kapjanak. Az európai gyakorlatnak megfelelően orvosolandó hiányosságnak látom, hogy a büntetés-végrehajtási bírók nem írnak elő az elítéltek számára olyan egyénre szabott pozitív magatartási szabályokat, amelyek a társadalomba való visszailleszkedésüket megkönnyítenék. Ilyen például a tanulmányok folytatása, a közösség kiengesztelését szolgáló ingyen munka, sport vagy kulturális tevékenységben való részvétel.

Bízom benne, hogy a jogalkotási hiányok korrigálására és a működési feltételek javítására minél előbb sor kerül, és a reintegrációs őrizet jogintézménye tökéletesítve, kiszélesített körben szolgálhatja az érintettek reintegrációját.

Molnár Csaba
Jogos elvárás a közigazgatási jogban

A dolgozatomban a közigazgatás egyik, a hazai jog által még meg nem oldott gyakorlati problémájára hívom fel a figyelmet: az ügyfelek hatósággal szembeni elvárásainak védelmére, amelyeket a hatóság tevékenysége alapoz meg.

Angolszász, német, svájci és európai uniós esetjogot vizsgálva bemutatom és összehasonlítom a problémát megoldani hivatott jogintézményt, a jogos elvárás elvének common law, németországi, svájci, valamint európai uniós szabályozását.

A dolgozat második felében hazai példákon keresztül rávilágítok arra, hogy a probléma megoldást várva a magyar gyakorlatban is megtalálható, ezért kodifikációs javaslatot nyújtok a jogos elvárás védelmének hazai bevezetése és szabályozása céljából. Meghatározom a javasolt jogintézmény fogalmát, valamint ismertetem alkalmazásának feltételeit mind a hatóság, mind az ügyfél oldaláról.

Kiemelem, hogy a jogos elvárás védelme nem összetévesztendő a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogok védelmével, ezért részelemeikre lebontva elhatárolom egymástól a két jogintézményt.

Ismertetem javaslatom azon részét, amely a jogos elvárás védelmének igénybevételéről szól: kik és milyen feltételek mellett fordulhatnak e jogorvoslathoz, a jogorvoslati szerv milyen eljárást folytat le a jogorvoslati kérelem elbírálásakor (jogos elvárás tesztje), valamint a jogorvoslati eljárás befejezéseként milyen döntési opciók közül választhat.

A jogos elvárás elvének elméleti oldala mellett kitérek a javasolt jogintézmény gyakorlati aspektusára is, ahol a bizonyítási eljárás megkönnyítése érdekében praktikus, technikai ajánlást ismertetek.

A jogos elvárás elvéről szóló átfogó kép és a problémát itthon hatékonyan orvosolni képes szabályozási javaslat megalkotása érdekében a témát több nézőpontból vizsgáltam, így dolgozatom alapjául szolgált számos magyar, német, svájci, angolszász, valamint európai uniós szakirodalom, jogszabály és bírósági esetjog.

Hodula Máté
Az autonóm járművek hatása a közlekedési büntetőjog fejlődésére

A kutatás az önvezető technológiák megjelenésének és elterjedésének hatását vizsgálja a közlekedési büntetőjog szemszögéből. A téma aktualitását a technológia egyre intenzívebb elterjedésén túl az eddig bekövetkezett három összefüggésbe hozható halálos baleset is mutatja, amely felveti a kérdést: ki a felelős?

A vizsgálat központi kérdései a közlekedési balesetek esetén az egyes természetes személyek (mint pl. a járműben ülő személy, a tervező, a forgalmazó) büntetőjogi felelőssége. A kutatás a tárgykörben megjelent nemzetközi jogirodalmat, valamint a technológiát alkalmazó (jellemzően amerikai) közlekedési normákat veti össze a magyar jogrendszerrel, ezen belül is a közlekedési bűncselekményekkel és az intráneus és extráneus alanyokra vonatkozó szabályokkal.

A magyar normák elemzésének alapját a dogmatikai vizsgálatok szempontjából jelentős hazai szerzők (pl. Viski László, Békés Imre) és a közlekedési jogról szolgáló szakirodalmak, továbbá az egyes tényállásokhoz kapcsolódó bírói gyakorlat egyaránt szolgáltatták. A kérdés gyakorlati jelentősége, hogy a technológia okozta balesetek ne vezessenek széttartó ítélkezéshez, valamint az így kialakult „felelősségi vákuum” következtében az önvezető járművek iránti társadalmi ellenzéshez.

A természetes személyek felelősségének vizsgálata számos gyakorlati problémát jár körül. Például felelős-e egy természetes személy az önvezető üzemmód baleseteiért? Elvezet-e a technológia a balesetek csökkenő mértékéhez? Milyen különbségek származnak a technológia fejlettségi szintjéből adódóan a hétköznapi használat során?

A kutatás végül interdiszciplináris kérdéseket jár körül, így más jogterületekkel veti össze a tett megállapításokat, a gyakorlati etikától kezdve a kártérítési szabályokon keresztül a szabálysértési jogig.

A szerző meglátása szerint az önvezető technológia megjelenése nem igényli a büntetőjogi normák módosítását, ugyanakkor a közlekedési jog szabályrendszerében elengedhetetlen számos változás, amelyek terén több út is a jogalkotó előtt áll.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



      

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

admin

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.