Archív - november 2021

A felkelő nap árnyékot vet – a japán történelem sötét oldala

A szigetországot rengeteg ember a szívébe fogadta, nyugati szemmel nézve egzotikus, esetenként bizarr kultúrája miatt. A japán történelem lebilincselő; egy igazi sikersztori Ázsiában, ám vannak benne szégyenletes foltok is, melyekről egyáltalán nem hallunk.

Japán különleges ország, azon kevesek egyike, amelyekről mindenkinek van véleménye. Sokan rajonganak az animékért és a mangákért, mások számára viszont nehezen emészthető a japán kultúra. Méghozzá szó szerinti értelemben is: a nyers tojás, a rántott falevél, vagy a teste domináns részében mérgező hal elfogyasztása a nyugati emberből esetenként ellenérzést válthat ki. Mindenesetre egy dolog biztos; Japánról mindenkinek van véleménye.

Az ország történelmének legutóbbi ötven éve igazi mintapélda lehet nemcsak Ázsia, hanem a világ legnagyobb része számára. Japán világháborús vesztesből a bolygó harmadik legnagyobb gazdaságát produkáló ország lett, és az egyre inkább aggasztó demográfiai folyamatok ellenére is a mai napig a világ egyik vezető hatalma. A felkelő nap országa manapság kimarad a nagy nemzetközi balhékból, a maneki neko (integető macska) szelídségével szemléli a történéseket, ám ez nem volt mindig így. Japán ezt megelőző időszakairól azonban mind a globális, mind a japán közvélemény hajlamos megfeledkezni.

Az ainuk

A legkevésbé ismert, mégis legvégzetesebb japán tett mindenképpen az ainuk népirtás. Az ainuk Hokkaidó, Szahalin és Kamcsatka őslakosai, egy izolált nyelvet beszélő nép, vagyis nincsen ismert nyelvrokonuk. Az ainuk sorsa az indiánokéhoz hasonló, a vadászó, halászó, gyűjtögető nép a japánokkal a középkor óta harcban állt. Ahogy telt az idő, az ainuk területeit Japán gyarmati sorba kényszerítette, és az általuk behurcolt betegségek miatt egyre fogyott a számuk. A lázadásaikat népirtással torolták meg, ennek ellenére a XIX. századra még mindig 80.000 ainu maradt.

Végül a Meidzsi-reformok megpecsételték a sorsukat. A japánok 1899-ben betiltották az ainu nyelv használatát, és elvették a földjeiket. Nem engedélyezték számukra a vadászatot, amely a fő megélhetési forrásuk volt, japán nevet kellett felvenniük, és nem lehetett tetoválásuk, ami az ainu kultúra szerves része volt. Rabszolgaként tartották őket, és minden igyekezetük arra irányult, hogy asszimilálják a népet. A XXI. század szele végül Japánt is elérte, 1997-ben visszavonták az 1899-es törvényt, 2008-ban pedig elfogadták az ainukat, mint őslakos kisebbséget.

Mára körülbelül 25 ezer ainu maradt, akik közül kevesebb, mint százan beszélik a nyelvet.

A koreaiak

Japán a Meidzsi-reformokat követően elérte a célját; olyan lett, mint egy európai ország. Ezt mutatja az is, hogy gyarmatosítani kezdte Koreát, 1910-ben pedig egészen egyszerűen annektálta. Miután betiltották a koreai nyelv és írás használatát, lázadások törtek ki a félszigeten, a felkeléseket azonban letörte a japán túlerő (az 1919-es volt a legnagyobb, azt csak igen nehezen). 1923-ban a japán rendőrség népirtást hajtott végre Jokohamában a Japánban dolgozó koreaiak ellen, ez volt a Kanto-mészárlás. A japán rendőröknek kiadták az ukázt: „ölj meg minden koreait, akit látsz”. Az elkövetők elhíresztelték, hogy a koreaiak japán nőket erőszakoltak meg, így a lakosság is ellenük fordult. Az akció végére Jokohama koreai lakosságának 50-90 százaléka elhunyt.

A kínaiak

A Meidzsi-korszak Japánja hamar felismerte a gyarmatosított, meggyengült császári Kínában rejlő óriási lehetőségeket. 1894-ben kitört az első kínai-japán háború a két ország között Korea birtoklása felett, amelyet Japán nyert meg. Ezt követően évtizedekig folyamatosak voltak a kisebb-nagyobb határmenti összetűzések, 1937-ben pedig megkezdődött a második kínai-japán háború, mely Japán 1945-ös kapitulációjáig tartott. A háború a Marco Polo hídi incidenssel vette kezdetét, a japán hadsereg egyetlen japán katona eltűnése miatt támadott. A konfliktus egységbe kényszerítette Kínában a nemzeti és a kommunista oldalt, ám hiába voltak a kínai katonák többségben, így sem tudták kiszorítani a japánokat azok gazdasági és haditechnikai fölénye miatt.

A nyolc évig tartó háború több mint 20 millió kínai katona és civil halálával zárult, akiknek nagy része a japánok által rendezett népirtások nyomán hunyt el. A több tucat mészárlás közül a nankingi volt a legjelentősebb. Miután a japánok elfoglalták a várost, felgyújtották a csónakokat, hogy a lakosság ne tudjon elmenekülni. A japán katonák kegyetlenkedései korábban nem ismert szintre léptek; nőket és gyermekeket erőszakoltak meg, versenyeztek, hogy ki tudja a legtöbb kínait lefejezni a legrövidebb idő alatt (a büszke győztes 106-ot tudott), elevenen meggyújtottak, illetve élve ástak el kínai civileket. A kevesebb mint két hónap alatt, amíg tartott a vérengzés, 300 ezer embert öltek meg a japán katonák kínai becslés szerint (a japán becslés 20 ezer fő, a valós szám 250 ezer haláleset körül lehet).

A Nyugat

Japán legismertebb „fekete pontjait” a második világháborús részvétele nyomán kapta meg, amelynek során a nyugati államok legádázabb ellenfelévé vált, jóval több fejtörést okozva nekik még Németországnál is. Az évszázad legpusztítóbb konfliktusába Japán a hitleri Németország és a fasiszta Olaszország keleti szövetségeseként lépett be. A háborúba bocsátkozást a hitlerihez hasonlítható nacionalista, szélsőjobboldali ideológia vezérelte, amely a japánok felsőbbrendűségét hirdette. A másik nagy oka Japán energiaszegénysége volt, a gazdaság fejlődéséhez több energiahordozóra és nagyobb területre volt szüksége az országnak (az expanzióra való törekvés szintén fellelhető a náci ideológiában, Lebensraum-, azaz élettérelmélet néven).

Nyugat alatt itt főként az amerikaiakat, a franciákat, a hollandokat és a briteket értjük, vagyis azokat, akik az ultranacionalista Japán fő ellenfelei voltak a második világháborúban. Kihasználva, hogy a szövetségeseket leköti a németekkel való hadakozás, Japán a háború kezdetén sorban aratta a sikereket. Egymás után foglalta el az angol és francia gyarmatokat, vagyis Burmát, Indokínát, az indonéz szigetvilágot és a Fülöp-szigeteket.

A japán hadsereg hírhedt volt kegyetlenségéről, a meghódított területeken a foglyul ejtett katonákat és a civil lakosságot embertelen körülmények között dolgoztatták építkezéseken. A rossz életkörülmények következtében rengeteg fogolynak veszett nyoma, vagy hunyt el. A témát a legérzékletesebben Pierre Boulle Híd a Kwai-folyón című regénye dolgozza fel. A történet alapját megtörtént esemény adja, a Thaiföldet és Burmát (ma Mianmar) összekötő vasút építését a Japán Birodalmi Hadsereg a helyi civil lakossággal és a hadifoglyokkal végeztette el. A civil lakosság női tagjai sem voltak biztonságban; a hadsereg „vigasznőknek” használta őket, a japán katonák rajtuk élték ki szexuális vágyaikat.

Az USA számára természetesen a Pearl Harbor elleni támadás a legfájóbb pont. A japán hadsereg meglepetésszerű támadása a Hawaii-szigeteken fekvő bázis ellen ugyan nem okozott végzetes károkat az amerikai hadi állományban, de megrázta a közvéleményt, és a pacifista amerikaiakat is meggyőzte a háborúba való beavatkozás szükségességéről.

A második világháború után Japán csodálatos fejlődésen ment keresztül, és elkezdte rendbe tenni a reputációját. Bocsánatot kért ugyan a japán imperializmusért, ám a népirtásokat, a vigasznők kizsákmányolását és az ainuk elnyomásának intenzitását máig következetesen tagadja, vagy elbagatellizálja.

Természetesen nem egyedül Japán vonható felelősségre népirtásokért, az angolok, németek, belgák, franciák mind követtek el hasonló kaliberű mészárlásokat. Ami mégis kiemeli Japánt ebből a társaságból, az a szembenézés teljes hiánya, a nyilvánvaló történések cinikus tagadása (bár a törökök is hasonlóan viselkednek az örmény genocídiummal kapcsolatban). Összességében tehát a XX. század szégyenteljes történelmébe a japánok nevét több okból kifolyólag is feketével írhatjuk be.

Forrás: x

Kép forrása: x


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A Mozaik Kör formabontó – Interjú a Mozaik Kör alapító tagjaival

Egy évvel ezelőtt novemberben mutatkozott be oldalunkon a Mozaik Kör diákszervezet, amikor két elnökségi taggal, Vincze Mátyással és Tomka Joellel beszélgettünk a szervezet megalakulásáról. Azóta eltelt egy év, és lehetőséget kaptunk, hogy megtudhassuk, mi minden változott  ez idő alatt. A Mozaik Kör két alapító tagját, Dálnoki Dorottyát,  alelnököt és Faragó Brunót,  média- és kommunikációért felelős elnökségi tagot kérdeztük.

Tovább

No-waste életmód – 4+1 tuti tipp – Avagy hogyan tegyük jobbá a világot

Az Európai Unió 2016-os felmérése alapján csak az unió területén 2,5 milliárd tonna hulladék keletkezik, amelynek 8,5%-át a háztartások adják. Csak egy magyar háztartásban átlagosan évente 381 kilogramm szemetet termelnek. Ezek a számok már előre mutatják cikkem témáját, melyben egy olyan forradalmi módszert szándékozom bemutatni, amellyel nemcsak csökkenthetjük ezeket a számokat, de környezetünket és életmódunkat is javíthatjuk.

Tovább

A magyar slágerek valódi jelentéstartalma, avagy mire gondolt a „dal-költő”? – 2. rész

Ahogy a verseknél, úgy a dalszövegeknél is gyakran felmerül a kérdés: pontosan miről is szól az adott mű? Különböző értelmezések mindig is voltak és lesznek is, ebben a kétrészes cikkben pedig ismert dalok szövegei mögé próbálunk bepillantani. Az első, angol nyelvű szövegekről szóló rész után ebben a cikkben 5+1 magyar dalszöveget veszünk górcső alá.

Megoszlanak a vélemények, de egyfajta egyetértés mégis van abban az állításban, hogy a dalszövegek ugyanúgy versek, mint a költészet örökbecsű darabjai. Egy igényes dalszövegnek ugyanúgy lehetnek vegyes interpretációi, mint egy jó költeménynek. Emellett nemegyszer a háttértörténet is van annyira érdekes, mint az irodalomkönyvekben összegyűjtött művek eseteiben. Lássunk erre néhány hazai példát!

1.Szomorú vasárnap (1933)

Az „öngyilkosok himnuszaként” is ismert sanzon első címe még Vége a világnak volt. A végső változat zenéjét Seress Rezső (1899-1968) komponálta, szövegét pedig Jávor László (1903-1993/1994), a 8 Órai Újság publicistája írta. Míg a melódia mélabússágát az 1930-as évek elejének gazdasági válsága alapozta meg, Jávort az indította a szöveg megírására egyes források szerint, hogy nem sokkal korábban menyasszonya felbontotta vele eljegyzését. Seress 1936-ban, a Délmagyarország című újságnak így nyilatkozott a dal keletkezéséről: „Az egyik ligeti kávéházban zongoráztam, mikor bejött Jávor László fiatal újságíró. Daloltam a nótáimat és megkérdezte, hogy ki írta azokat. Megmondtam, hogy én. (…)

Aztán elkerültem a ligetből a Dunapartra és egyik este itt is felkeresett Jávor László. Mutatott egy nótát, amelynek szövegét ő írta, míg a zenéjét Rácz Zsiga cigányprímás szerezte. Az volt a címe, hogy ‘Fekete vasárnap’. A muzsika nem tetszett Jávornak és megkért, hogy írjak hozzá másik zenét. Megtetszett a szöveg, de kijavítottam a fekete szót szomorúra, mert úgy emlékeztem, hogy Fekete vasárnap című nóta már van.

– Mikor készen volt a muzsika, zongorálni és énekelni kezdtem a dunaparti kávéházban. Nagyon tetszett a közönségnek és egy este húsz-harmincszor kellett elénekelnem.” A dal később, 1935-ben, két öngyilkossági eset kapcsán kapott nagyobb figyelmet, majd angolra fordítását követően világsláger, egyben talán a legismertebb magyar dal lett.

2. Oh, mondd (Illés, 1965/1969)

A magyar beat-zene úttörőjének számító Illés-együttes 1965 nyarán három hónapot töltött Nógrádverőcén, ahol az ottani ifjúsági tábor szerződtetett zenekara volt a hétvégi mulatságokra. A fellépések között persze a zenekar rendelkezett elegendő idővel ahhoz, hogy saját dalokat írjon és kísérletezzen ki. A céljuk egyszerűen az volt, hogy külföldi számok feldolgozása helyett magyar nyelvű dalokkal tudják megnyerni a közönséget – ezért sem sikerült túlzottan bonyolultra ez a dalszöveg. A „legenda szerint” – amelyet Szörényi Levente (1945-), az együttes frontembere egy 1996-os koncerten a konferálószövegében is megerősített – ezt a dalt a Szörényi-Bródy szerzőpáros a lakóházuk tetején ülve írta meg, majd a következő fellépésen már a közönség előtt is kipróbálták.

„Ültünk a háztetőn, és hoztuk a témákat. Az egyiket Bródy, a másikat én, míg ki nem alakult a dal szerkezete. A szöveggel ugyanígy voltunk, azt is ketten raktuk össze. „Ki mondta, hogy rám várj?” – Bródy előállt ezzel. A „Ne várj tovább, jöjj el!” viszont már az én sorom” – meséli Szörényi Rohan az idő című önéletrajzi írásában. A véglegesen rögzített verzió csak évekkel később, 1969-ben jelent meg, a Nehéz az út című lemezükön.

3. Gyöngyhajú lány (Omega, 1969)

Az Omega együttest gyakran azonosítják ezzel a dallal – nem véletlenül. A Szomorú vasárnaphoz hasonlóan ez a dal(lam) is meghódította a világot: sokan vélik felfedezni például a Scorpions White Dove című dalában, de már ebből a századból emlékezetes az az eset, amikor Kanye West átdolgozta a dalt, és művét még Grammy-díjra is jelölték. Az eredeti szerző Presser Gábor (1948-), akit talán nem kell sokaknak bemutatni; zeneszerző, zongorista, számtalan sláger mellett szerzett filmzenét is és musicaleket is írt. Önéletrajzi könyvében úgy írta le a Gyöngyhajú lány születését, hogy abból „majdnem nem is lett dal”.

Az első alkalommal, mikor megmutatta zenésztársainak, nem sikerült vele a figyelmüket megragadnia. Ezután a Kinizsi utcai Omega Klubban, mikor a zenekar szünetet tartott, Presser először még egymaga ment vissza a színpadra, és játszani kezdte zenei ötletét és egy kezdetleges szöveget énekelt hozzá, amibe a közönség becsatlakozott. Végül egy évvel később, a Tízezer lépés című album készületei során újra elővette a dalkezdeményt, és ekkor már a teljes zenekar rábólintott, hogy felvegyék a dalt. Ekkor született meg a végleges – a szerző szerint első olvasásra még „gyerekmese-szerűnek” mondott – szöveg is, és ahogy mondani szokás: a többi már történelem.

4. A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián (Locomotiv GT, 1976)

Az LGT ötödik albumának, a Locomotiv GT V.-nekegyik legnagyobb slágere volt ez a dal, melynek szövegét Adamis Anna (1943-) írta. Őt a zenekar tiszteletbeli, „ötödik tagjának” is  nevezik, mivel az LGT első éveiből több dalszöveg is az ő munkája. A listánkon szereplő dal címe a zenekar tagjaira utal. A Kicsi a már említett Presser Gábor, az LGT egyik alapítója, akit mai napig gyakran emlegetnek  „Pici bácsi”-ként. A Nagy Laux József (1943-2016) dobos – Adamis férje –, aki Presserhez hasonlóan alapító tag volt az LGT-ben, azonban a lemez megjelenésének idejekor már külföldön tartózkodott, amiért az albumot elsőre betiltották Magyarországon. Az Artúr Somló Tamás (1947-2016) szaxofonos-basszusgitáros, aki zenei pályája előtt az Állami Artistaképző diákja volt – innen ered a beceneve. (Élete végén pedig karunk hallgatója is volt.) Végül az Indián Karácsony János (1951-) gitáros – vagy másik, ismertebb becenevén: James –, aki ugyancsak egy disszidálási ügy miatt került a zenekar tagjai közé: miután a Generálban elindult a zenei karrierje, 1974-ben érkezett az LGT-be Barta Tamás (1943-1988), alapító gitáros helyére.

5.Elmegyek (Máté Péter, 1976)

A kiváló énekes, Máté Péter (1947-1984) 1976-ban meghívást kapott Írországba, a Castlebar Song Contest nevű zenei versenyre, ahol harmadik helyezést ért el Tárd ki karjaidat című dalával. A versenyen egy amerikai kiadó, az RCA többéves szerződést ajánlott neki. A hazaút során barátjával és állandó szövegíró társával, S. Nagy Istvánnal (1934-2015) azon tanakodtak, vajon elfogadják-e az ajánlatot, és ezzel együtt végleg elhagyják-e Magyarországot. A lelki vívódás lenyomataként született meg az Elmegyek, mely a tragikusan fiatalon elhunyt művész egyik legismertebb dala mind a mai napig. (Ezt a dalt később a francia Sylvie Vartan tette világslágerré Nicolas címmel.) A szövegíró, már a zeneszerző halála után egy tv-interjúban utalt arra, hogy a szövegben megénekelt „kis patak”, amely falba ütközik, akár Máté Péter is lehetne a maga bohém – és sokszor kicsapongó – művészi életvitelével.

+1. Most múlik pontosan (Quimby, 2005)

A Quimby már az underground-színtér ismertebb zenekara volt, mikor frontemberének, Kiss Tibornak (1971-) kényszerpihenőt kellett tartania. Miután visszatért, jelent meg a zenekar Kilégzés című albuma, mely Fonogram-díjat nyert, és ezzel az együttes a magyar mainstream-vonalba is bekerült. Ezen szerepelt talán legismertebb daluk, a már-már népdalként is énekelt Most múlik pontosan, amelynek azóta számtalan értelmezése született. Egy közel tíz évvel későbbi interjúban a szerző így vallott daláról: „ha valaki kíváncsi arra, hogy egy-egy dalban mi a konkrétan valós és mi a költői valóság, akkor konkrétan kérdezzen rá, mert sorról sorra el tudom mondani. (…) Visszajöttem Komlóról, letisztultak körülöttem a dolgok, visszaköltöztem a Rózsa utcai lakásomba, és ott kezdtem el kiírni magamból azokat az ötleteket, amiket a rehabon nem volt alkalmam. Bizonyos daloknál érzek olyasmit, mintha enyhe áramütés érne, egy bizsergető érzést, hogy valami most megrezdült, hogy ez jó lesz, és ezt éreztem (…) a Most múlik-nál is. Éjszakánkét üldögéltem otthon a kanapén a gitárral, egy kislámpa fénye mellett, és egyik éjjel pár óra alatt megírtam a dalt.”

Egyszerűen hangzik, mégis egy időtálló darabot kaptunk tőle, ami sokakat késztetett és késztet azóta is gondolkodásra. Ez pedig, véleményem szerint, a könnyűzenének ugyanúgy célja, mint a szórakoztatás.

Források: 1, 2, 3, 4, 5

Fábián Anita – Pritz Péter, Gastrock, Book Kiadó, Budapest, 2016.

Presser Gábor, Presser könyve, Helikon Kiadó, Budapest, 2020.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


Elfogyhat a levegő Lengyelország körül?

A különböző konteók már sokszor felvetettek egy esetleges Polexitet. Mostanára már tényleg csak egy hajszál választja el a lengyeleket a kilépéstől. Jól érzékelhető, hogy az Európai Unió komoly erő-demonstrációba és regulázási kísérletbe kezdett a lengyel kormánnyal és alkotmánybírósággal szemben. Érdemes megvizsgálni, hogy mégis miért került Lengyelország reflektorfénybe az uniós színtéren, és meddig tudja még feszíteni a húrt.

Tovább

A magyar Costa nyomában – Mi is történt valójában?

2021. július 23-án érkezett a hír, miszerint ettől a naptól fogva bezár minden magyarországi Costa üzlet, a reptérit kivéve. Miért történhetett meg mindez? Hol csúszott hiba az üzletlánc működésébe? Kik lehetnek a felelősök, és mi köze van mindehhez a védjegyeknek, vagy éppen a Coca Colának? Ha tudni szeretnéd, miért nem ülhetsz már többet be két óra között az ELTE ÁJK B épülete melletti (egykori) Costába, olvasd el cikkünket!

Tovább

„Egyfajta fordított római jogként jellemezném” – Interjú az IKT TDK társtitkáraival és dr. Báldy Péterrel, a TDK egyik támogató oktatójával

Internet, közösségi média oldalak, okostelefonok, drónok, önvezető járművek és különféle elektronikai eszközök. A technológia vívmányai számos új kérdést vetnek fel, melyek új szabályozási megoldásokat igényelnek. Mindezekre az infokommunikációs és technológia jog próbál válaszokat adni. De mi is ez a jogterület pontosan? Hogyan kapcsolódik más jogterületekhez? Hol lehet ilyen szaktudással elhelyezkedni? Interjúnk során az Infokommunikációs és Technológia Jogi Tudományos Diákkör társtitkáraival – Szécsi Kata Nórával és Szilárd Ákossal –, illetve a TDK egyik támogató oktatójával, dr. Báldy Péterrel beszélgettünk.

Tovább