Archív - november 2021

A slágerek valódi jelentéstartalma, avagy mire gondolt a „dal-költő”? – I. rész

Ahogy a verseknél, úgy a dalszövegeknél is gyakran felmerül a kérdés: pontosan miről is szól az adott mű? Különböző értelmezések mindig is voltak és lesznek, ebben a kétrészes cikkben pedig ismert zenék szövegei mögé próbálunk bepillantani. Az első részben 5+1 angol nyelvű, majd a folytatásban ugyanennyi magyar dalszöveget veszünk górcső alá.

Tovább

Never mind vagy keep in mind? – A Nevermind album borítóképének „babája” perel

Helyezkedjünk bele a következő élethelyzetbe: egy gyermeki testet emberek milliói láthattak meztelenül, mielőtt a csöppség még elég idős lehetett volna ahhoz, hogy azt mondhassa erre: kínos és zavarba ejtő. Ez nem más, mint Spencer Elden története, aki most, három évtized elteltével, 2021 augusztusában, kártérítést indított a kép miatt, amin fedetlenül ábrázolták. Vajon mi áll ennek a hátterében?

Tovább

Jurátusból a média világába II.

Jogi diplomával a kézben számtalan lehetőség nyílik meg előttünk, dönthetünk akár úgy is, hogy nem a klasszikus utakat járjuk be. A Jurátusból a média világába című interjúnk második részeként ezúttal olyan egykori joghallgatókat, volt Jurátus tagokat kérdeztünk, akik az egyetem elvégzését követően inkább az újságírás felé fordultak. Nagy Teodórával, az atv.hu felelős szerkesztőjével, a Spirit FM Harcosok klubjának szerkesztőjével, korábbi rovatvezetőnkkel, valamint Surjányi Dáviddal, a Hetek külpolitikai rovatvezetőjével, nemzetközi jogásszal, egykori főszerkesztő-helyettessel az újságírásról és a Jurátusban eltöltött éveikről beszélgettünk.

Tovább

Kifehéredő vagyonok – a kriptovaluták adózásának új szabályairól egyszerűen, érthetően

A 2021. tavaszi adócsomagban helyet kapott a kriptoeszközök kérdésköre is. Az új jogszabályi rendelkezések komolyan veszik ezen eszközök szerepét és részletesen meghatározzák adózásuk szabályait. Ezekkel pedig azoknak is különösen fontos tisztában lenniük, akik kisbefektetők, és adott esetben csak magánszemélyként foglalkoznak kriptoeszköz-ügyletekkel. Ezen a területen az ő érintettségük egyébként nagyon jelentős, a cikkben így elsősorban rájuk fókuszálva mutatom be a kriptoeszközökkel elért nyereség adózásával kapcsolatos új tudnivalókat. Juhász Péter írása.

Tovább

Toxic diet culture – Vajon ránk is hatással van már?

Lehetünk kövéren boldogok? Lehetnénk, csak a társadalmi elvárások nem igazán engedik? És vajon hol van a határ, amikor valóban szükség van a dietetikusok vagy a fitneszguruk rémisztgetéseire? A kövérség vagy éppen a soványság lehet egy tudatos döntés vagy választás? De mégis honnantól kezdődnek ezek a stigmatizáló súlykategóriák? Miért vannak, és miért teremtjük egyáltalán őket? Miért démonizáljuk az ételeket ennek érdekében, vagy használunk túl sok retust az Instagramon? Már meg sem lepődhetünk, ha kijelentem, hogy ez a toxikus légkör mindenkit érint.

Tovább

„Milyen lesz az a visszaröpülés…” – A kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb költőjének emlékére

Száz éve született, és negyven éve hunyt el a Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas Pilinszky János. Az újholdas költő emléke előtt tisztelegve egy egész éven át tartó programsorozat indult a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Petőfi Irodalmi Ügynökség és Juhász Anna irodalmár szervezésében, valamint a Kertész Imre Intézetben is.

Tovább