Archív - december 2022

Ahány Halál, Annyi Tanulság

Embertársaink milliói haltak meg előttünk. Ha a lélekvándorlásban nem is hiszünk, úgy vélem, ennek ellenére azt a kijelentést bátorkodhatok megtenni, miszerint az elhunytak hibáiból tanulhatunk. A holtak ugyan nem beszélnek, de hátrahagynak valami mást, ami beszél helyettük: a tanulságot. Engedje meg a kedves Olvasó, hogy most úgy tekintsem, ezen hátrahagyott bölcseletek, maguk a közmondásaink. Ennek szellemében következzen 8 közmondás – ezermilliók halálából tanulva -, amivel az ember talán jobban értheti az életet és annak célját.

Tovább

Az állapotos nő lelkének „kapargatása” vagy a magzati élet védelme? – Mi áll a szívhang-rendelet hátterében?

Több évtized után idén szeptemberben villámcsapásszerűen módosították az abortusz jogi szabályozását. A szívhang-rendelet néven elhíresült jogszabály felkavarta a téma állóvizét, új és régi vitákat hozva felszínre. Miről szólnak a változások pontosan? Segítik a magzati élet védelmét vagy csupán az állapotos nő körülményeit teszik még nehezebbé? Miért pont most került sor a minderre és miért rendeletben? Lehetnek további változtatások?

Tovább

Létezik-e globális gazdasági elit?

Napjaink talán egyik kedvenc témájává vált az a kérdés, hogy létezik-e egy felettünk álló gazdasági-politikai hatalom. Kiváltképp igaz lehet ez hazánkra, hiszen a különböző történelmi sajátosságok – példának okáért Trianon – miatt számtalanszor érezhette úgy a „kisember”, hogy nem ő maga irányítja a sorsát. Ebben az esetben azonban felvetődik, ha nem mi, akkor kik azok, akik meghatározzák az életünk és a világ arculatát.

Tovább

Zakopane– a sokszínű téli úticél

Kijelenthető, hogy Ausztria és Szlovákia szerepel a legelső helyen, ha téli kirándulásra adjuk a fejünket, az elmúlt években azonban Zakopane egyre népszerűbbé vált a magyar utazók körében. A lengyel Tátra lábánál fekvő, fából készült épületeiről ismert város híre még mindig messze nem ér fel azzal, amennyi élményt nyújtani tud a látogatóinak.

Tovább

Börtönbe a Mikulással!-Hogy lehet még a Mikulás szabadlábon?

A Mikulás egy kapzsi, szeretetet nem ismerő bűnöző, akinek börtönben lenne a helye! A piros ruha, a bojtos sapka és a mosolygó, pirospozsgás arc csak álca, amely mögött egy valóságos szörnyeteg rejtőzik. Rabszolgatartás, ittas vezetés és erőszakra való fejbujtás. És ez csak néhány a Mikulás bűnei közül! Tartson velünk most minden kedves Olvasó, hogy közösen nézhessük végig, ahogyan gyerekkori hősünkről végre lehull a lepel.

Tovább

Kreditben gazdagon, vagy mégsem?

A kredit egy elsőre nehezen megfogható kifejezés az egyetemi hétköznapokban. Emiatt könnyen felmerülhet a kérdés, hogy ez mit is jelent valójában, és miért is olyan fontos egy hallgató számára. Emellett olyan további kérdésekre keresi a választ a cikk, miszerint mi az összefüggés az átsorolás és a hallgatók által gyűjtött kreditek között, vagy hogyan lehet krediteket elismertetni.

Tovább