A tudomány örök kérdése, hogy hogyan alakult ki a világűr, a galaxisok és a mi naprendszerünk. A körülöttünk lévő világ felfedezése az emberiség egyik legnagyobb kihívása, ennek pedig része az univerzum azon részének vizsgálata, felfedezése, amely számunkra is megfigyelhető.
TovábbArchív - március 2023
Az egykor elképesztő népszerűségnek örvendő, embereket bemutató állatkertek, és kiállítások mai szemmel elképzelhetetlennek tűnnek, és megbotránkoztató a puszta gondolatuk is. Az egész Európában hódító jelenség azonban még hatvanöt évvel ezelőtt is milliókat érdekelt. Mindazonáltal Budapest is azon városok közé tartozott, ahol találkozni lehetett vele.
TovábbAz elmúlt pár évet figyelve az tapasztalható, hogy vagy a covidjárvány uralta a közbeszédet, vagy az orosz–ukrán háború töltötte be a fő tematizáló szerepet. Bár mindkét tárgykör erőteljes befolyást gyakorolt a gazdasági szférára is, az mégsem jutott irányadó pozícióhoz eme válságszituációk mellett. Most azonban, amikor 2008 után ismételten egy nagy jelentőséggel bíró amerikai, majd egy svájci pénzintézet jelentett csődöt, minden más megvilágításba kerülhet.
TovábbNincs korán érkezés, nincs éjszakába nyúló dolgozás – határt kell állítani az élet és a munka közé. Így kevésbé lesz érzékelhető a leterheltség, egészségesebb viszonyban lesz a magánélet és az egyén kapcsolata, egyúttal nyugodtabbak lesznek a munka utáni délutánok. De ezt bárki meg tudja tenni? A munka az életünknek ama mozgatórugója lett, amely megköveteli az energiaráfordítást, hogy a nap végén a saját ambícióinkkal kelljen elszámolnunk.
Tovább„Az lenne a normális, ha a magyar adóforintokból készíthetnénk a filmeket”
TovábbA túl sok tanulás miatt nincs időd edzeni? HAZUGSÁG! Van rá időd, csak egy lusta vagy, kettő nem olvastad még el ezt a cikket. Mostantól viszont nincs több kifogás! Professzionális személyi edzők segítségével kidolgoztam egy mindössze 30 perces edzéstervet, melyet, ha hetente négyszer-ötször elvégzel, a testmozgás miatt többet nem kell aggódnod. Tarts velem és majd, ha anyukád kérdezi, hogy „mozogsz-e eleget édes fiam?”, akkor kapásból tudod rá válaszolni, hogy „naná Mama, itt a trinyó!”
TovábbA magyar filmgyártást bemutató cikksorozatunk első részében Leonardo Delavega amatőr filmes rendezővel beszélgettünk. Szóba került saját művészi felfogása mellett a magyar filmipar és oktatás helyzete is.
Tovább