Hétfő hajnalban – igencsak kevés figyelmet kapva – lezajlott a 93. Oscar-gála. Ezek a 34 centiméteres, 3.8 kilogrammos, aranyszobrocskák – amiket az Amerikai Filmakadémia évente kioszt – mindenkori szimbólumai a hollywoodi, amerikai kulturális export jelenlétének és sikerességének. Mi lehet azonban a cél? A nézőközönség igényeinek, szemléletének meghatározása vagy talán épp a médiának és a társadalmi igényeknek való megfelelés? Vagy ez csupán a legpatinásabb szakmai díj, amit a filmművészeti remekművek hazavihetnek? Arra a kérdésre tehát, hogy mennyiben is változott meg napjainkban az Egyesült Államok által diktált kommersz „kultúraexport”, e cikk sorai között keressük a választ a filmipart segítségül hívva.
Miért pont az USA a tömegkultúra gyártója?
Legyen szó akár technológiai termékekről, divatról, akár populáris könnyűzenéről, médiáról vagy az épp tárgyalt filmművészetről, a tengerentúli szuperhatalom hatásai megkerülhetetlenek a mindennapi életünkben. Az etalon szerepét és az amerikai álom fogalmát azért is tudta felvenni az Egyesült Államok, mivel viszonylag fiatal állam, és kultúrköre révén sokféle problémával találkozott, amiket rendeznie kellett házon belül. Az interkulturális megoldást jelentő – az amerikai alkotmányban is deklarált – szabadságelvek, valamint neokonzervatív és liberális felfogás pedig a világ minden nemzeti kultúrájában kiegészítő jelleggel megjelenhetett. Az USA külpolitikájának jellemzője, hogy saját értékrendjét próbálja továbbadni kulturálisan is.
Mindez kiegészült – a második világháború után – a gazdaságilag stabillá és világelsővé váló ország egyre növekvő tőkéjével, ami által működtetni is tudja a mind a mai napig a vezető státuszát fenntartó iparágait, a NASA-tól kezdve a tech cégeken át egészen a szórakoztatóiparig, azon belül pedig a hollywoodi filmiparig.
Az Oscar jelentőségét Hollywood státuszában kell keresni?
Kell egy mérce minden társadalomnak, hogy mit is fogyasszon és fogadjon be kulturálisan. Ezt a mércét ragadta magához az Egyesült Államok, Hollywood pedig státuszszimbólummá vált, aminek sikertörténete az 1900-as évek végére nyúlik vissza. Kezdetben a New York-központú filmipar első szereplője, nevezetesen a Motion Pictures Patient Company monopolizálni szerette volna a piacot. Ez azonban több független vállalat létrejöttével meghiúsult – ezek közt volt a mai napig létező Paramount Pictures is például –, akik végül Los Angelesben alakították ki bázisukat. Egy westernfilm forgatásának helyszíneként választották ki Dél-Kaliforniát, és azon belül is az Angyalok városához tartozó Hollywood nevű városrészt.
Itt végül kialakult a producerek és a forgalmazó stúdiók centruma, akik egymással versenyezve létrehozták azt a piacot, amely megalkotta a sztárcsinálás fogalmát és rendszerét.
Először színházi színművészeket emeltek mozivászonra – gondoljunk például Charlie Chaplinre –, manapság pedig ugyanebben a sztárgyárban szerepelnek kedvenc színészeink. Akinek nincsen kapcsolata Hollywooddal, nem lehet nemzetközileg elismert a szakmában.
Emlékeztetőül megannyi más filmes szervezet és nívós díjátadó létezik még.
Említhetnénk a Cannes-i (1939-), a Velencei (1932-), a Berlini Filmfesztivált (1951-) vagy a brit BAFTA (1947-), illetve a Golden Globe-díjakat (1944-), azonban az 1929 óta futó Oscar-díj mégis különleges helyzetbe pozícionálta magát.
Ennek oka – azon kívül, hogy a legrégibb díjátadónak számít –, hogy az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia által odaítélt megbecsüléseket osztják itt ki, míg a többi díjátadó európai szakmai szervezetek elismeréseit ajándékozza oda. Habár a fent leírtak közül például az Arany Glóbusz is amerikai alapítású, azonban a kezdetektől a HFPA (Hollywood Foreign Press Association) dönti el a díj sorsát, melynek tagjai és szavazói Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók.
Oscar-díj napjainkig
Önmaga nívóját emelte az évek, évtizedek során a díj. Köszönhetően egyrészt a gálák okozta rengeteg ikonikus pillanatnak, másrészt a rivaldafényben úszó résztvevőknek és jelölteknek, harmadrészt pedig a díjazott filmek népszerűségének.
Az, hogy egy helyen gyűlik össze a filmes világ krémje egy showműsor keretein belül, máshol nemigen képzelhető el. Igaz, az 1929 utáni első pár évtizedben a gála leginkább fókuszban lévő része a felvonulás és a jelenlét volt. 1953 óta lett (’69-től nemzetközi) televíziós esemény is a díjátadó: már a felkonferálások és köszönőbeszédek is nagy hangsúlyt kaptak, és egyre több kategóriában kerültek kiosztásra az aranyszobrocskák.
1947-ben nyert először Oscar-díjat egy nem amerikai film is, ugyanis a legjobb idegen nyelvű játékfilmek kategóriája azóta él, ami szintén fontos lépcsőfok volt a nemzetközi szakmai presztízs növelésében.
(Azóta kétszer nyert kishazánk ebben a kategóriában, amivel a tizedik legdíjazottabb, „külföldi” nemzet vagyunk.)
A legelismertebb filmszínészek hosszú sora kapott Oscar-díjat, bár arról is lehetne egy listát készíteni, hogy kiket nem részesítettek elismerésben. A díjátadó pedig a tradícióra is épít életműdíjaival, a Filmakadémia gálájának egyik legszebb jelenete volt, amikor 1972-ben Charlie Chaplint életmű-szobrocskájával együtt tizenkét percig tapsolta az ott közönséget alkotó szakmai elit. A rengeteg őszinte vagy őszintének vélt pillanat – mint amikor Roberto Benigni a széksorokon keresztül ugrálva vette át a legjobb idegen nyelvű film díját 1999-ben– közelebb tudta hozni a nézőt a hollywoodi csillogáshoz. És igaz, hogy „Hollywoodban a magánélet is csak kulissza…”, de ki ne akarná hallani és látni, hogy szeretett színészét elismeri a szakma is. Leonardo DiCaprio sokadik Oscar-jelölése miatt 2014-ben több mint negyvenhárommillióan nézték élőben a show-t.
Hasonlóan várt és nézett események voltak az olyan gálák, amiken olyan alkotások kaptak szerepet, amelyeket már készítésük után egyből szívébe zárt a nagyérdemű. Legyen szó olyan filmekről akár, mint a Titanic vagy a Gyűrűk Ura – amelyek 11 díjukkal az ’57-es Ben Hur mellett a három legtöbb aranyszoborral megszórt alkotások –, amik tovább erősítették a hollywoodi kommersz filmélményt, mint amerikai kulturális termék fogyasztását.
Aranyszobrok árfolyama csökkenőben?
A világjárvány miatt 2021-ben a megszokott februárról áprilisra tolt gálát rekord kevesen, mindössze kilencmillióan követték élőben, fele annyian mint tavaly. Az ikonikus pillanatokat kezdik felváltani a botrányok (lásd: 2017-es borítékfelcserélés a legjobb film kihirdetésénél) A 2002 óta a Dolby Theaterben megrendezett műsort idén részben onnan, részben pedig a Union Station pályaudvar díszterméből közvetítették, de sokszor alkalmaztak műholdas bejelentkezéseket is a távolmaradó jelöltek és díjátadók miatt (egymás utáni harmadik show volt az idei, amin nem volt kijelölt műsorvezető). A pandémia szülte különleges (kényszer)megoldások – például nem kellett Los Angeles-i mozikban bemutatni a filmeket, elég volt streaming szolgáltatókon elérhetővé tenni – nem tudtak egyedi és megfogó légkört teremteni. Az Oscar-díj iránti érdeklődés hanyatlása azonban már előbb elkezdődött.
Hollywood változóban
Az amerikai társadalmi botrányok, a streaming-szolgáltatók és ezáltal a sorozatok iránti érdeklődés térnyerése egyértelműen globálisan csökkentik a mozikultúra iránti lázat és Hollywood kulturális monopóliumát. A társadalmi kérdések, mint a bőrszín és a nemek közti egyenlőtlenségek fő hangsúlyt kapnak a filmvásznon megjelenített témákon túl a filmipar minden szegletében is, és gyakran beleszámítanak az alkotások kritikai megítélésébe is. Ezek alapján 2024-től a legjobb filmre jelölés feltétele lesz, egyrészt az, hogy egy hátrányos helyzetű társadalmi réteg képviselőjét helyezze előtérbe a mű, másrészt az, hogy a filmkészítő stábban is meglegyen különböző társadalmi csoportok százalékra meghatározott aránya. A pénz és a külső médiabefolyás is egyre csak nő, és a már említett véleményformáló erők is elvárják az Oscartól a politikailag korrekt hozzáállást minden körülmények között.
Továbbá már az Amerikai Filmakadémia tagjai közt is az idősebb korosztály helyett, egy színesebb társadalmi összetételű zsűrit próbálnak kialakítani. (Igaz, elég bonyolult rendszer – az aranyszobrocskára nevezetteken túl -, hogy hogyan lehet bekerülni és bennmaradni a több, mint hatezer főt számláló akadémiai tagok között egy szakmabelinek.)
Korábban is elhangzott az a kritika, hogy az igazi Oscar-szerep a „felemelően és patetikusan viselkedő karakter megformálása”, rendezőként pedig az elismerés azoknak jár, akik valami forradalmit alkotnak művészileg, azaz „nem elaltatnak, hanem felráznak”.
A legtöbb nézőt bevonzó filmek helyett elkezdték díjazni a főbb társadalmi kérdésekkel foglalkozó mozgóképeket (például Spotlight, Zöld könyv, vagy az idei A nomádok földje) és le kell szögeznünk, hogy egyik eset sem zárja ki a filmnyelvi magas minőség lehetőségét. Sokszor egybeesett régen is és ma is a szavazók és a nagyközönség értékítélete, hogy mit kellene díjazni (lásd a tavalyi díjazott Élősködők IMDb-n minden idők harmincadik legjobbra értékelt filmje momentán). Viszont megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy a pár, sok – hét, nyolc, tíz – díjat nyerő mű helyett, elosztják az összesen huszonhárom aranyszobrot, éppen hét, nyolc vagy tíz film között.
Hollywood veszélyben?
Az irányvonal erősen látható. Egyre több a független és nemzetközi alkotás, egyre jobban törnek be a nem klasszikus hollywoodi zsánerű filmek Hollywoodba. A tavalyi Élősködők című film győzelmét – ami kilencvenkét év után az első nem amerikai mű, ami a legjobb film kategóriájában is nyert – követően idén is lett keleti díjazott, a kínai-amerikai Chloe Zhao vihette haza a legjobb rendezőnek és a legjobb filmért járó szobrocskát is, aki mindössze a második női díjazott rendező a díj történelmében.
Maguknak a filmeknek a megbecsültségét csak évekkel később lehet mérni, és nem is várhatjuk el, hogy a legnagyobb tömegeknek tetsző alkotás nyerje el a legjobb film kategóriáját. Az IMDb pontszámok alapján átlagosan minden második, legjobb film kategóriában Oscar-díjjal jutalmazott mű van benne minden idők kétszázötven legmagasabbra pontozott alkotása között, a világ legjobbjának 9,3-ra pontozott Remény rabjainak pedig egy Oscar-díja sem lett.
A filmes elit globálisan fogyasztható alkotásoknak ma már nem feltétlenül a túlidealizált filmnyelvet, hanem a realisztikusabb, humánusabb, kulturálisan sokszínűbb megközelítéseket tartja – ami társadalmi mozgalmaktól függetlenül – értéknek kell tekintenünk.
Az Oscar-gála, és ezzel együtt az amerikai „kultúraexport” tehát ma már az amerikanizáció helyett egyre jobban a globalizáció elvei szerint próbál működni.
Kérdés, mennyire tartható meg úgy az amerikai filmes szakma elitjének globális vezető szerepe, ha a klasszikus hollywoodi alkotások és azok mondanivalója helyett más kultúrák műveit és értékrendjét díjazzák?
Képek forrása: X
