Hogyan alakult Oroszország és Ukrajna kapcsolata az elmúlt több mint kétszáz évben? A világháborúknak milyen hatása volt az ukránokra? Milyen eseményeken vezettek a háború kirobbanásáig? Az orosz-ukrán konfliktusról szóló cikksorozatunk első részében ezekre és még további érdekes kérdésekre keresi a választ Bényi Mercédesz írónk és Esztergályos Veronika vendégírónk Ukrajna történelmével kapcsolatban a teljesség igénye nélkül.
Ukrajna a 18-20. század között
Ukrajna történelme több évszázados múltra tekint vissza. A 18. század végétől közel százötven éven át Ukrajna területén két nagyhatalom osztozott: az Orosz Birodalom hozzávetőleg a terület 80%-át, a Habsburg Birodalom a fennmaradó 20%-ot uralta. Az orosz felfogás alapján Ukrajna teljesen az Orosz Birodalom része, amit leginkább II. Katalin cárnő 1793-as kijelentése tükröz: „Oroszország és Ukrajna valójában egy ország, csak egy történelmi baleset következménye, hogy egy időre különváltak egymástól”. A Krím félsziget II. Katalin cárnő uralkodása alatt látszatfüggetlenséggel rendelkezett, melyet a krími tatárok sérelmeztek és függetlenségüket követelve 1781-ben felkelést robbantottak ki. Ennek megtorlásaképpen az orosz cárnő elrendelte az orosz csapatok bevonulását a Krím félszigetre és bekebelezte azt.
Katalin eltörölte az autonóm elven működő tradicionális ukrán intézményrendszert és bevezette a birodalmi adminisztrációt. Az ezt követő évek során az ukrán nemesség asszimilálódott a birodalmi nemességbe, majd a többi társadalmi osztályt is elnyelte az orosz nyelvű birodalmi réteg, míg az ukrán társadalom teljesen le nem tükrözte az orosz struktúrát.
Ezt követően számos Ukrajna történelmét meghatározó esemény zajlott, melyek közül kiemelendő a napóleoni háborúk hatása. A cári tisztek, akik a háború során évekig harcoltak a nyugati hadszíntereken, elvárták a cártól, hogy nyugati mintára reformokat vezessen be a birodalomban. Ezzel ellentétben az orosz uralkodó az Arakcsejev-féle kemény katonai felügyeleti rendszerre helyezte a hangsúlyt, így a kiábrándult nemesség olyan titkos társaságokat hozott létre, melyek elsődleges célja az önkényuralmi berendezkedés átalakítására irányult.
Az évek során az oroszoknak a lengyelekkel is voltak összetűzéseik. A lengyelek 1830-ban felkelést szítottak, mely leverését követően az orosz birodalmi kormányzat Ukrajna, Belorusszia és Litvánia tartományok egyesítése mellett döntött azon cél érdekében, hogy ezeket a nyugati provinciákat „eredeti orosz földdé” alakítsa.
Az elkövetkezendő évek során az ukránok nemzeti öntudata újra erősödött, mígnem 1899-ben Mihajlo Szerhijovics Hrusevszkij közreműködésével megalakult a nemzeti erőket tömörítő Ukrán Demokrata Párt. Az ukrán nemzeti mozgalom is komoly fejlődésen ment keresztül, a 20. század elejére egységesen az autonómia mellett álltak ki.
Ukrajna a világháborúk korában
Ukrajna történelmében kiemelt jelentőséggel bírnak a világháborúk. Az I. világháborúban az ukránoknak mindkét oldalon harcolniuk kellett, hiszen nagy számban éltek mind az Osztrák–Magyar Monarchia, mind az Orosz Birodalom területén. A háború nagyban legyengítette a harcoló birodalmakat, és ezáltal új politikai lehetőségeket teremtett az ukránok számára a függetlenedésre.
Oroszországnak 1917-re nemcsak a világháború okozta veszteségekkel kellett megküzdenie, hanem a cári önkényuralmi rendszer összeomlásával is. Ennek hatására Ukrajnában a liberális és szociáldemokrata vezetőkből megalakult a Központi Tanács, amelyhez néhány héttel később az Ukrán Szocialista Forradalmi Párt is csatlakozott. Összehívták az Ukrán Nemzeti Kongresszust, mely legalizálta a Központi Tanács működését és közösen elfogadtak egy olyan határozatot, mely Ukrajna autonómiáját követelte Oroszországon belül. Ennek hatására hatalmi harcok dúltak Ukrajnában az elkövetkezendő évek során.
1921 márciusában Szovjet-Oroszország és Lengyelország megkötötte a rigai békét, mely értelmében ukrán területek kerültek lengyel irányítás alá. Az ukrán történelem egyik legsúlyosabb periódusa az orosz-szovjet uralom alá eső területrészen történő 1932–1933-as kollektivizálás, majd az ezt követő éhínség időszaka. A szovjet kormány először arra kényszerítette a parasztságot, hogy gabonakészletüket mesterségesen leszorított áron adják el az államnak, majd bevezették a kényszerbeszolgáltatások rendszerét. Az erőszakos kollektivizálás következtében azonban a mezőgazdaság termelékenysége lényegesen csökkent, és komoly éhínség alakult ki.
1939-ben kitört a II. világháború, melynek egyik fontos, Ukrajnára hatással levő eseménye a 1939-es Molotov–Ribbentrop-paktum volt. Az egyezség keretében a két birodalom felosztotta egymás között Lengyelországot oly módon, hogy Németország átengedte a Szovjetuniónak a lengyel fennhatóság alatt lévő nyugat-ukrán területeket.
Pár évvel később viszont Hitler váratlanul megtámadta a Szovjetuniót, így Ukrajna hadszíntérré vált, és 1941 végére szinte teljesen elfoglalták a németek. Nyugat-Ukrajnában a háború kirobbanása újraélesztette a függetlenedési reményeket és a német csapatokat szinte felszabadítóként fogadták. De Hitler terveiben nem volt benne egy független ukrán állam, így az ukránoknak az önálló állam létrehozása érdekében fel kellett venniük a harcot mind a németekkel, mind a szovjetekkel, vagyis két tűz közé kerültek.
A II. világháborút követően Ukrajna a Szovjetunió részét képezte, amely „szocialista föderáción” belül a tagállamok rendelkeztek bizonyos belső jogkörrel és korlátozott szuverenitással, de a legfőbb állami funkciók a központi hivatalokhoz tartoztak.
Végül néhány évtizeddel később, 1991 decemberében – a Szovjetunió felbomlásával – Ukrajna független köztársasággá vált.
Ukrajna a függetlenedést követő években
Következő jelentős esemény 2004-ben az elnökválasztás volt. Ukrajnában két jelölt mérkőzött meg egymással, Viktor Janukovics és Viktor Juscsenko. Előbbi Oroszország támogatását élvezte, míg utóbbi a nyugatra nyitást tűzte ki céljául. A választásokat Viktor Janukovics nyerte meg, mely nagy közfelháborodást és országszerte kezdődő tüntetéseket eredményezett. A tüntetők új választást akartak. A végkifejlet az lett, hogy a Supreme Court érvénytelennek nyilvánította a választást és új fordulót rendelt el, amit követően Viktor Juscsenko vált Ukrajna elnökévé. Ez az eseménysorozat narancsos forradalom néven vonult be a történelembe. Az ezt követő években többször is középpontba került az éppen megválasztott elnök Oroszországgal való kapcsolata. Ilyen volt például Julija Timosenko esete, aki ellen vádat emeltek többek között hivatali visszaélés miatt az Oroszországgal 2009 januárjában aláírt földgázimport-szerződés okán. A bíróság bűnösnek találta Timosenkót és börtönbüntetésre ítélte.
2014-ben Putyin először katonai hadgyakorlatot rendelt el az Ukrajnával határos területeken, majd annektálta a Krím félszigetet az orosz kisebbség érdekeinek védelme okán és egyesítette Oroszországgal. Ezzel párhuzamosan felkelések zajlottak Ukrajnán belül: Donyeck és Luhanszk megye orosz lakossága önálló államiságát követelte. Végül a harcok során önkényesen függetlenedett „államok” és Ukrajna többek között az ENSZ nyomására tűzszüneti megállapodás kötött Minszkben.
A közelmúlt eseményei meglehetősen dinamikusan alakultak, néhány eseményt kiemelve: „A Ria Novosztyi hírügynökség jelentette, hogy a Luhanszki Népköztársaság egyik városának, Krasznodonnak a közelében bombát találtak azon az útvonalon, ahol az evakuált állampolgárokat szállítják Oroszországba.” Az oroszok kijelentették, hogy az ukránok népirtást végeznek az oroszbarát szakadárok körében. Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte a szakadár Donyecki és Luhanszki Köztársaságok függetlenségét. Végül 2022. február 24-én hajnalban Oroszország megtámadta Ukrajnát.
Hogyan használja a kialakult orosz-ukrán háborúban Oroszország a vétójogát az ENSZ Biztonsági Tanácsában? Mit jelent a tartózkodás a szavazástól? Cikksorozatunk második részében ezekről és még további érdekes kérdésekről olvashattok!
Források: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8
