A neve: Bond, James Bond. A legismertebb titkosügynök a filmvásznon, és az egyik valaha volt legemlékezetesebb filmkarakter. Lassan hatvan éve készülnek főszereplésével a mozifilmek, és ami mellett nem lehet csak úgy – nosztalgiázás nélkül – elmenni: idén jubilál a franchise, érkezik a 25. nagyfilm. Ennek apropóján körbejártam az alábbi cikk keretében a 007-es ügynök világát, kiemelve legjellegzetesebb részleteit.
James Bond karakterét Ian Fleming angol író alkotta meg 1953-ban. Az ügynök nevét állítólag egy philadelphiai ornitológustól kölcsönözte. A szerző több regényt és novellát is írt egészen haláláig, 1964-ig, melyeknek főszereplője Bond volt. (Ezért is szerepel hagyományból minden film elején a főszereplő színész neve alatt az „as Ian Fleming’s James Bond” megjelölés.)
1962-ben készült el az első mozifilm, a Dr. No, a tavaly ősszel elhunyt Sir Sean Conneryvel a címszerepben. Ezzel együtt összesen huszonnégy filmet forgatott azóta az EON Productions, ezeket tekintik a hivatalos Bond-filmeknek. Ezért is helyesebb a külföldi „franchise” szót használni a 007-es filmekre, mint egyszerűen azt, hogy „széria” vagy „sorozat”. (De itt senki se gondoljon a jogbérleti szerződésnél megtanultakra…) Kicsit kitekintve, a 007-es ügynökről készült filmeknél csak egy régebb óta futó „sorozat” van, a Godzilla, valamint egyetlen olyan karakter létezik, aki nagyobb pénzbevételt hozott filmes készítőinek, ő pedig Harry Potter. (A James Bond-franchise mindkét szempontból más filmes klasszikusok, például a Csillagok háborúja előtt áll.)
Sean Connery mint James Bond, a Dr. Noban (1962.)
A filmek producere általában Albert R. Broccoli volt, 1974-ig Harry Saltzmannel közösen dolgoztak, majd lánya, Barbara Broccoli vette át a stafétát. Kevesen tudják, de készült három „nem hivatalos film” is: egy 1954-es, amerikai TV-film (Casino Royale), egy 1967-es szatíra (szintén Casino Royale címmel), és az 1983-es Soha ne mondd, hogy soha, amely bár sokak szerint beillene igazinak, valójában az 1965-ös Tűzgolyó remake-je volt, ugyanúgy Conneryvel a címszerepben.
A hagyományokhoz hozzátartozik, hogy Bondot egy brit színésznek kell alakítania, de legalább a Brit Nemzetközösség tagállamaiból származzon, mivel az eredeti történet szerint a brit uralkodót szolgálja. (A Nemzetközösség képviselőire jó példa az ausztrál George Lazenby vagy az ír Pierce Brosnan.) Ezért is szokott sokszor heves vita kialakulni, mikor egy új Bondot keresnek a producerek. A legtöbbször Sir Roger Moore öltötte magára a szerepet és a 007-es ügynök öltönyét, összesen hétszer, a legkevesebb, szám szerint egy szereplése pedig Lazenbynek volt. A jelenlegi Bondnak, az angol Daniel Craignek az idei lesz az ötödik és egyben utolsó Bond-filmje.
Daniel Craig
A Bond-filmeket kritikával illetők egyik gyakori érve az, hogy mindegyik filmnek ugyanolyan a dramaturgiája: „a világ veszélyben van, de Bond máris ott terem, megmenti a helyzetet (nem egyszer az egész emberiséget is!), ebben segítségére van néhány profi kütyü, és közben ágyba visz egy (esetleg több) nőt”. És valóban el lehetne intézni dióhéjban a legtöbb Bond-filmet ennyivel, mert lássuk csak be: a legtöbben mikor beülünk a moziba, ezt is várjuk, és az alapmű is ezt sugallja. Érdekes ilyen szempontból, hogy a Craig-filmekhez milyen befejezések készültek – nem mind követi a múlt századi sablont, sőt… Azonban van valami, ami mégis többé teszi ezt a franchise-t egy szimpla akciófilmnél vagy kriminél. Ez pedig a stílusa.
A zenéktől kezdve a jelmezeken és díszletelemeken át, egészen az italokig érezhető az összes Bond-filmen, hogy ez nem egy átlagos kémfilm. Azt, hogy ki fogja a következő Bond-film betétdalát énekelni legalább olyan kíváncsiság övezi mint azt például, hogy ki lesz az új Bond-lány.
Bár a legelső filmnek, a Dr. Nonak, nem volt még betétdala, mert az ikonikus James Bond Theme szólt a főcím alatt, de azóta számtalan híres zenész megkapta a felkérést, hogy énekeljen a nyitóképek alatt.
A széria során énekelt már betétdalt Sir Tom Jones, Tina Turner, Sir Paul McCartney vagy épp Madonna. Érdekesség, hogy az első és eddigi egyetlen Bond-betétdal, amely a neves Bilboard slágerlistát is vezette, az az 1985-ös Halálvágtához készült A View to a Kill (a film angol címe is ez) volt, a korszak egyik legismertebb és legsikeresebb zenekarától, a Duran Durantól.
(Az együttes énekese, Simon Le Bon azóta gyakran mutatkozik be így a koncerteken: „My name is Bon, Simon Le Bon!”) Eddig két szerzemény a Legjobb betétdalnak járó Oscar-díjat is megnyerte: a Skyfall Adele-tól (2013) és a Writing’s on the Wall Sam Smith-től (2017). Itt érdemes megjegyezni, hogy a Bond-filmeket az Akadémia is elismeri és visszatérő jelöltjei az Oscar-gáláknak; az első aranyszobrot a harmadik Connery-film, a Goldfinger nyerte még 1965-ben a Legjobb hangvágásért.
Daniel Craig mint James Bond, a Skyfallban (2012.)
Egy másik jellemvonása a Bond-filmeknek kimondva, kimondatlanul a luxus. Kezdve azzal, hogy az eredeti könyvek jellemrajza szerint Bond jó ismerője a különböző boroknak, pezsgőknek, ő maga pedig mindig vodka-martinit iszik – „felrázva, de nem keverve”. Továbbá, ha belegondolunk, a nézőknek sem véletlenül az öltönyös 007-es képe jut mindig az eszükbe, ha szóba kerül a franchise.
Emellett többször valamilyen fényűző helyszín is megjelenik a filmekben: egy kastély, egy kaszinó vagy épp egy aukció. Ehhez kapcsolódik, hogy az elmúlt, több mint fél évszázad során a filmek cselekménye szerint James Bond a Föld minden kontinensén járt már az Antarktiszt kivéve. (Magyar kötődést azonban hiába keresünk: egy film sem játszódott hazánkban, de még forgatásra sem érkezett hozzánk stáb.)
Természetesen nem Bond az egyetlen állandó karaktere ezeknek a filmeknek. Mindenekelőtt ott van M, a titkosszolgálat főnöke, a 007-es felettese. Legtöbbször eddig Bernard Lee játszotta ezt a szerepet, több mint tízszer, mialatt Connery, Lazenby és Moore főnöke is volt. Sokaknak emlékezetes a Brosnan-éra M-je, Dame Judi Dench, aki még Craig első három filmjében is szerepelt. Továbbá gyakran felbukkan M titkárnője, Ms. Moneypenny, aki előszeretettel flörtöl a 007-es ügynökkel, és ő is vele, de általában viszonyuk ennél tovább nem szokott jutni. (Ebben a szerepben Lois Maxwell volt állandó a már említett Bernard Lee mellett, a Skyfall óta Naomi Harrisé a karakter.) A titkosszolgálat – hivatalos nevén az MI6 – embere továbbá Q (az első két filmben még Boothroyd őrnagynak hívták), aki mindenféle leleményes technikával felszerelt eszközzel segíti Bond munkáját, és mindig zsörtölődik, hogy a 007-es általában nem hozza vissza épségben a felszerelését.
Pierce Brosnan mint James Bond, a Halj meg máskorban (2002.)
Bond ellenfele, a gonosz karakter mindig érdekes kérdéseket vet fel. A múlt században sokszor igazodott a figura és ördögi terve a hidegháború aktuális helyzetéhez, a 21. században pedig a környezeti problémák is előtérbe kerültek.
Megoszlanak a vélemények, hogy mikor és ki volt a legeredetibb „gonosz szereplő”, viszont a kritikusok sokszor pont azt emelik ki, hogy a forgatókönyv egyik gyengesége a főgonosz figurája.
A gonosznak gyakran van szárnysegédje, aki komoly fizikai erővel is bír – ezt nevezik az angol zsargonban hitman-nek. Egybehangzó álláspont, hogy a legijesztőbb és legjobban kitalált hitman a Richard Kiel által játszott Jaws volt A kém, aki szeretett engem (1977) és a Holdkelte (1979) című filmekben.
Végül, de nem utolsó sorban még egy állandó karakter van a filmekben, a férfi nézők nagy örömére: a Bond-lány. Az idei Bond-filmmel együtt a huszonöt film alapján több mint ötven (!) színésznő mondhatja el magáról, hogy karrierje során Bond-lány volt. Ezen a téren azért van változatosság a forgatókönyvekben, de nem olyan szempontból, hogy mi lesz az aktuális hölgy és Bond viszonyának a végeredménye, hanem a karakter vonatkozásában. Van, amikor az ellenség oldalán áll a hölgy, aki el akarja csábítani Bondot (pl. Rosamund Pike a Halj meg máskor-ban; 2002), vagy épp Bond csábítja őt magához (pl. Daniela Bianchi az Oroszországból szeretettel-ben; 1963). Sőt, az is gyakran előfordul, hogy a Bond-lány is kém, és akár együtt is dolgozik a főhőssel – pl. Halle Berry szintén a Halj meg máskor-ban (2002). Daniel Craig első filmje, a 2006-os Casino Royale ilyen szempontból is újat hozott, mert a cselekmény Bond első komolyabb szerelmét dolgozta fel, és talán magyarázatot is adott a későbbi, „nőcsábász” énjére. (Eva Green játszotta azt a szerepet.)
Mindig lehet kritikával illetni filmeket, hiszen erről is szól a művészet. James Bond jelenségéről is sokan sokfélét gondolnak, egyesek szerint már eljárt az idő az ilyen stílusú filmek felett, mások pedig a mai napig komoly rajongók. Bár újat nem igazán tudott nyújtani a franchise az utóbbi két-három filmben, mégis megőrizte varázsát, stílusát és hírnevét. A nézők továbbra is kíváncsian várják az új filmet, és valószínűleg nem azért, mert abban bíznak, hogy hátha ezúttal más lesz a befejezés (különben is, miért lenne jó, ha meghalna Bond és a világ pedig elpusztulna?), hanem mert szórakozni szeretnének, és Ian Fleming is ezt szerette volna elérni a könyveivel.
Kiemelt kép forrása: x
