Kisállattal a lakásban – az állatok védelmében

20200101_233703

Becslések szerint napjainkban Magyarországon négy és félmillió díszmadár, kétmillió-háromszázezer macska, kétmillió kutya, négyszázezer kisemlős, nyolcvanötezer díszhal, valamint hatvanezer egyéb hobbiállat él. Ám közel sem biztos, hogy mindegyiket megfelelő körülmények között tartják. Cikkünkben ezért a lakásban tartott háziállatokra vonatkozó szabályokat járjuk körül.

Az állattartásra vonatkozó legfontosabb jogszabály az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény. Ez csak a legjelentősebb kereteket jelöli ki: tilalmazza az uszítást, kínzást vagy viadalok szervezését, kötelezővé teszi az állatok értékesítéséhez a hatósági engedélyt.

Az állatvédelmi törvény által lefektetett kereteket a végrehajtására kiadott, a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Kormányrendelet, valamint az ezzel összhangban álló önkormányzati rendeletek töltik ki. A kormányrendelet alapján az állattartónak rendelkeznie kell a védőoltásokról szóló dokumentumokkal és adatokkal (kutyák esetében például van oltási kiskönyv). Tulajdonosváltás esetén kötelező ezeket átadni, illetve tájékoztatást adni az állat fajáról, neméről, koráról, valamint a tartásához szükséges lényeges információkról.

Az állatok egészséges fejlődése érdekében a kutya, macska és görénykölyköket nyolchetes korukig az anyjukkal együtt kell tartani. Az ebeket négyhónapos korukig kötelező ellátni chippel. A Magyarországon tenyésztett madárfajok bizonyos részét pedig kéthetes korukig meg kell gyűrűzni.

A lakásban ügyelni kell arra, hogy ideális környezetet teremtsünk az állat számára, ugyanakkor a környező lakókat se zavarjuk. Társasházak esetében érdemes átlapozni a szervezeti és működési szabályzatot, ugyanis megeshet, hogy abban további követelményeket támasztanak, például a fajták tekintetében vagy abban, merre sétáltathatjuk kiskedvencünket. Ezzel kapcsolatban egy gazdi és a társasház konfliktusa egészen a Kúriáig jutott! A kutyatulajdonos (aki nyolc spániellel osztotta meg 39 négyzetméteres otthonát) azért került összetűzésbe, mert az új SZMSZ alapján lakásonként egy kutya és egy macska vagy két közepes testű kutya, illetve két macska tartható. A Kúria jogerős ítélete alapján társasházban a mindennapi együttélés összes helyzete szabályozható, tehát lehet limitálni a házikedvencek számát is.

Az állat helyét naponta szükséges ellenőrizni, ennek méretét is meghatározza a jogszabály. Törekedni kell arra, hogy a fajára jellemző mozgási igényét ki tudja elégíteni. Ebből kifolyólag tilos a gömbalakú kalitka vagy akvárium, (de például hím sziámi harcoshalak környezetében tükör sem lehet). A kutyák esetében a testalkat adja meg a minimális területet, így például egy kifejlett magyar vizslát tartósan húsz négyzetméteren belül tartani káros és jogellenes. A kisebb méretű francia bulldog tekintetében tíz négyzetméter a limit. Halaknál az akváriumot le kell fedni, vagy csak addig szabad tölteni, hogy ki ne ugorhassanak a vízből. Madarak és hüllők esetében legyen a kalitkában vagy terráriumban olyan tárgy, esetleg felület, ahová le lehet ülni.

Ügyelni kell a megfelelő táplálkozásra: csak fajban, korban és fejlettségben is passzoló ételeket lehet adni az állatnak. Ebben segítségünkre lehetnek az állatkereskedésekben is, illetve érdemes elolvasni a külső csomagoláson található leírásokat is.

Ételmaradékokkal, lejárt szavatosságú termékekkel veszélyes etetni a házikedvencet, kutya esetében a mazsola és a csokoládé elfogyasztása akár halálos is lehet!

Esztétikai beavatkozások tekintetében is fontos korlátokat szab a kormányrendelet. Kutyák farkát csak hét napos korukig lehet kurtítani. Ez bizonyos vadászkutyákra jellemző, mint a tacskó vagy a vizsla. Ivartalanítással kapcsolatban az állatorvos az illetékes.

Védettnek nyilvánított fajok esetében még szigorúbbak a jogszabályok. Delfin fogságban tartását maga az állatvédelmi törvény tiltja, vadon befogott madarak (kivéve a szabadon vadászhatók) kapcsán a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges.

Összességében elmondható, ha betartjuk a kisállattartásra vonatkozó szabályokat és előírásokat, akkor azzal magunknak és házikedvencünknek is garantáljuk a kellemes együttélést.

Források: 1, 2, 3


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Jakus Barnabás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.