Ha Nepál egyes városaiban jársz, és szalmával, virágokkal vagy esetleg gyertyákkal látsz embereket térdelni egy olyan hatalmas trón előtt, amin ránézésre egy ötévesnek tűnő kislány ül, ne lepődj meg.
Ő a kumári. A hinduknak és a buddhistáknak több olyan – számunkra talán furcsa – szokásuk van, amit össze sem lehet hasonlítani egy hozzánk közelebb álló, nyugatiasabb vallással. Míg az utóbbiakra jellemző az, hogy inkább a festészetben vagy a művészetekben jelenítik meg az istenképet, addig a hinduknak és a buddhistáknak fontos az, hogy élőként ábrázolják, aktívabban jelenítsék meg egyes isteneiket. Valamint kultúrájukban nagy szerepe van az emberek közötti kapcsolatoknak, és hogy minél közelebb legyenek a másikhoz, minél több legyen az érintkezés. Ezzel szemben a kereszténység inkább a megfoghatatlant emeli piedesztálra.
Az istenségeket nemcsak ábrázolják, hanem gyakran el is “játsszák”. Ennek lehetünk tanúi, mikor Nepálban járunk. És hogy miért éppen kislányok? Lényegében azért, mert ők még tiszták, a szó minden értelmében. Miután kiválasztják a következő kumárit – aki általában egy nagyon szép, két-hároméves kislány -, több tradíciónak is eleget kell tennie a hívő közösség irányába.
Ilyen hagyomány, hogy a kislány talpa többé nem érhet földet. Ha ezt még nem is tartjuk elég különösnek, az már kétségkívül annak számít, hogy a kumárik nem lehetnek egyedül soha, nem játszhatnak, nem beszélgethetnek senkivel és nem lehetnek a szabadban.
Pontosabban csak akkor lehetnek a szabadban, amikor a trónon ülnek körülbelül nyolc órán keresztül. Sok lány vidéken él, így családjától – ha ők nem tudják megoldani, hogy felköltözzenek vele – elválasztva tölti gyermekkorát.
Feltehetnénk a kérdést, hogy mégis ki akarna ilyen megkötések mellett kumári lenni, a válasz: nagyon sokan. Ennek két főbb oka van: az egyik, hogy míg az országban jellemző a szegénység és éhezés, addig a kumári egy palotaszerű építményben töltheti gyermekkorát, olyan szolgálókkal körülvéve, akik ugrásra készen figyelik minden levegővételét. Ez az életszínvonalbeli különbség pedig érthető, hogy sok kislánynak vonzó. A másik indok az az, hogy a kumárikat Durga istennő leszármazottainak tekintik.
Az Istennő
Durga istennő kezdetekben Párvatiként volt ismert, de miután férje Siva isten megkérte, hogy álljon ki Mahisászura nevű pusztító démon ellen, és győzze le, lett végérvényesen Durga istennő. Hatalmas erejét mutatva tizennyolc fegyverrel és tíz karddal ábrázolják, vad oroszlánon vagy tigris hátán ülve.
Élet mindezek után
A kumári “feladata” akkor ér véget, amikor először menstruálni kezd. Akkor ugyan kijelölnek a pozícióra egy utódot, viszont a tisztelet egész életében végig fogja kísérni. Dhana Kumari Bajracharya volt Patan kumárija, míg az utódja át nem vette a helyét.
A 69 éves Dhana bár tradícionálisan már nem ül a trónon, még mindig kumárinak tekintik. A családjával lakik hétköznapi környezetben, de a mindennapjairól már keveset tudunk. Az viszont közismert, hogy a lába még mindig nem ért földet.
Ezalól kivételt képez az az eset, amikor, 2015. április 25-én egy nagy – 8800 áldozatot szedő – földrengés következtében a földön járva kellett elhagynia a házát. Az ő szavaival élve: “Sosem hittem volna, hogy ha elhagyom a házamat, azt így fogom megtenni.”
Azonban vannak olyan kumárik is, akik a leváltásuk után egészen más életutat járnak be. Preeti Shakya, tizenegy éves kora óta teljesen hétköznapi életet él, jelenleg egyetemista. Felnőtt korában bankár akar lenni.
A mai felgyorsult világban a volt Kumárik kevésbé őrzik meg isteni mivoltukat, és azokat a hagyományokat, amikben felnőttek. Idővel utóbbiak kifakulnak. Az emberek egyre inkább érdeklődni kezdenek például a külföldre utazás, a továbbtanulás, vagy esetleg a szakmaválasztás iránt. Persze ennek a különleges hagyománynak korántsem jelenti a vesztét az, hogy megváltoznak az életkörülmények. Bár lehet, hogy a gyakorlatban más módot fognak kitalálni erre, de Durga istennő tisztelete továbbra is fontos részét képezi majd a nepáliak életének.
