„Amikor a barátod megfogadja, hogy idén minden előadásra bejár” – a szemeszter elején ilyen címmel jelennek meg mémek az interneten, a megjelöltek pedig olyanok, akiket nyilván ritkán láthatunk a hallgatóság közt.
Ez a jelenség jól rávilágít arra, hogy az egyetemisták érzik az előadások fontosságát, mégis hanyagolják azokat, annak ellenére, hogy a legtöbb kurzus leírásában szerepel az „a vizsga anyagát képezik az előadáson elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező irodalomként megjelölt tankönyv” mondat. Úgy tűnik, maroknyian vannak, akik ezt komolyan veszik: a felmérések 30-35%-os részvételi arányt mutatnak az év végéhez közeledve. Szükséges-e változtatni ezen?
Az ELTE hallgatói magazinja a témát részletesen körüljárva a frontális oktatás előnyeként nevezi meg a jegyzetelési képesség fejlesztését és egyfajta sajátos gondolkodásmód elsajátítását. Az összefüggések, aktualitások felismerése mellett továbbá azért éri meg előadásokra járni, mert az oktató gyakran saját tapasztalatait is megosztja. Itt hangzanak el a vizsgával kapcsolatos fontos információk, hangsúlyos fogalmak, és ami biztosan nem lesz kérdés. A nehezen érthető részekkel kapcsolatban – ha csak magunkra hagyatkozunk – legfeljebb e-mailben vagy konzultációk alkalmával tudunk segítséget kérni.
Bizonyos tantárgyaknál, ahol naprakész információval kell rendelkezni vagy levezetéseket bemutatni, elengedhetetlen a részvétel – állítják a hallgatók. A fentiekhez hasonló álláspontot képviselnek a probléma kapcsán megkérdezett oktatók is, akik a szemináriumok tehermentesítését, valamint a tankönyvek megértéséhez szükséges előzetes ismeretek megszerzését is szóba hozzák.
A cikk rámutat, hogy e tanárközpontú és professzionális befogadó közönségre tervezett műfaj kevésbé alkalmas a vizsgákra való felkészítésre, mint az interaktív és jóval hatékonyabban is működő kis csoportos órák. Azzal még bizonyos tanárok is egyetértenek, hogy némely kurzusoknál akár mellőzhető is lehetne az előadás, például több szemináriumi alkalomnak teret engedve. E műfajnak szintén hátránya, hogy a legtöbb előadó pedagógiailag, retorikailag nem igazán felkészült, így sokan nem alkalmasak arra, hogy jól átadják az ismeretanyagot.
Mindezek ellenére a diákok nem magát az oktatási módszert utasítják el, sokkal inkább más tényezők lehetnek a távolmaradás okai. Tény, hogy az előadások többsége nem kifejezetten érdekes, ráadásul az aktív figyelési képesség tartama húsz-harminc perc körüli – egy felmérés alapján a diákok is legfeljebb hatvan percben jelölik meg az ideális tanóra hosszát –, tehát a passzivitás, mobilozás nem meglepő, ha az ennél jóval tovább tart. Ehhez az előadók többféleképpen viszonyulnak: valaki csak a csendet követeli meg, és az sem zavarja, ha „újságot olvasnak” közben, mást felháborít az ilyen tiszteletlenség.
Személyes tapasztalat, hogy az előadások és a több száz oldalas tankönyvek mellett a diasorok, jegyzetek és egyéb más források együttesen túl sok energiát emésztenek fel, mert napokat kell tölteni ezeknek az összefésülésével. Találkozhatunk azonban pozitív példákkal is: a Pénzügyi Jogi Tanszék rendkívül jó megoldása volt, hogy az előadásdiák mellett könnyen tanulható jegyzetet bocsátott rendelkezésünkre, gátat szabva ezzel a hibás, hallgatóság körében terjedőknek. Legrosszabb eset ugyanis, amikor joghallgatóként a hatályos és hatálytalan szövegeket kell folyamatosan összevetni.
Sokan úgy hivatkoznak az előadásokra, mint egyfajta kiegészítésre. Pedig ha egy hatszáz oldalas könyv nem tartalmazza a tananyagot teljes egészében, akkor nagy bajban vagyunk.
Elhangzott olyan érv is, mely szerint a példák, aktualitások teszik szükségessé az előadásokat, de ezeket írásban ugyanúgy lehetne közölni.
Kíváncsian figyeljük tehát a márciusban életbe lépő távoktatás fejleményeit: okoz-e majd fennakadást, tanulmányi átlag-romlást a Neptunon, Moodle-ön keresztül zajló egyetemi „home office”? Hogyan fogják például a zárthelyi dolgozat-írást ekképpen lebonyolítani? A záróvizsga-felkészítők elmaradása mindenesetre kevesebb aggodalmat szült egyelőre, mint a szakdolgozat-védések, és maguk a vizsgák körüli esetleges komplikációk.
A Jogi alaptan és egykor az Alkotmányjog is jól példázta azt az esetet, mikor kötelező irodalom híján az előadás tényleg nélkülözhetetlenné vált. Tudván, hogy a jegyzetelés nem hiábavaló erőfeszítés egy ugyanazt csak megismétlő könyv mellett, így a leghasznosabbaknak tartottuk ezeket. Egy kurzus ily módon történő felépítése alapesetben – különösen a hallás útján tanuló dákoknak – ideális lehet, azonban a témával részletesen foglalkozó szakdolgozatírók, a doktorandusz diákok és azok, akik nem tudnak ott lenni, feltűnő hiánnyal nézhetnek szembe.
Érdemes-e a hallgatóságot különböző kedvezményekkel motiválni a részvételre? A Nemzetközi Magánjogi Tanszék szerint ez a siker kulcsa, és ennek érdekében egyedülálló módszereket is alkalmaz. Ha a Kari oktatásból bárki hiányolná a modern technológiát, itt bőven találkozhat online feladatokkal, kvízekkel; vetélkedőkön vehet részt pluszpontokért, amik a vizsgán is előnyt jelentenek.
A mérlegelés lehetősége adott: elnézvén a népszerű, „telt házas” előadásokat nem is lenne bölcs döntés a tanulókat megfosztani ettől. Ha különösebben nem akarunk élni az egyetem nyújtotta szolgáltatásokkal, levelező tanrendben is szerezhetünk diplomát, de a döntésnél vegyük figyelembe, hogy ha bejárunk, több barátra lelhetünk, és a padok között leendő kollégáink ülnek!
