Megjelentek a Külügyi Műhely Alapítvány klímaváltozással, valamint az észak-afrikai és közel-keleti régió kihívásaival foglalkozó tanulmánykötetei

Partnerünk, a Külügyi Műhely Alapítvány 2022-ben publikálta első két tanulmánykötetét, amely a publikációs felhívástól egészen a nyomtatott kötetek átvételéig csaknem egy éves szakmai és kiadói munkát ölelt fel. A kötetekben történő publikáció egyaránt nyitott volt junior és tapasztaltabb kutatók, szakértők részére is, a beérkező kéziratok kollegiális lektorálással kerültek kiértékelése és elbírálásra.

Az elsőként megjelenő tanulmánykötet A klímaváltozás hatásaiból eredő kihívások címet viseli, amely célja, hogy politikai, jogi, gazdasági stb. szempontból tekintse át a klímaváltozással kapcsolatos kihívásokat egy-egy esettanulmány formájában. A Sziebig Orsolya Johanna és Tóth Zoltán Balázs által szerkesztett tanulmánykötet (a teljes tanulmánykötet az alábbi hivatkozáson ingyenesen elérhető) tematikus tömbökre tagolva gyűjti össze és mutatja be a szakértők kutatási eredményeit az alábbiak szerint:

A klímaváltozással kapcsolatos általános, a tanulmánykötet szakmai keretezését célzó írások (2 darab):
– Sziebig Orsolya Johanna – Tóth Zoltán Balázs: A klímaváltozás elleni globális küzdelem dimenziói
– Pánovics Attila: Potyautasok egy űrhajóban

A kormányközi nemzetközi szervezetek és az Európai Unió szerepvállalásának áttekintése, esettanulmányok feldolgozását felölelő írások (5 darab):
– Bartl Bálint: Az ENSZ fenntartható fejlődéssel összefüggő energia- és klímapolitikai céljainak magyarországi integrációja
– Biró Zsófia: Az európai zöld megállapodás és szakpolitikáinak hatásai az energiaszektorra: Az elektromos töltőinfrastruktúra fejlődése Közép-kelet-Európában – Egy bizottsági jelentés elemzése
– Farkas Csamangó Erika: A klímaváltozás negatív hatásai Magyarországon, cselekvési tervek
– Gál Rita Ilona: A klímaváltozás formáló ereje a kulturális örökségvédelem területén, különös tekintettel az UNESCO tevékenységére
– Kecskés Gábor: Szükség van-e klímavédelemmel foglalkozó ENSZ szakosított intézményre?

Az Amerikai Egyesült Államok klímapolitikájának vizsgálatával összefüggő írások (3 darab):
– Frolyó Karolina – Oláh Enikő: Az Amerikai Egyesült Államok elnökének személye, mint a környezetvédelmi kötelezettségvállalások meghatározó szereplője
– Kiss Sándor: A Reagan-kormányzatok környezetpolitikái és az 1980-as évek környezetpolitikai narratívái
– Kozma Klementina: Az Amerikai Egyesült Államok klímapolitikájának változásai – az ovális terem elfoglalójának befolyása a globális „főszennyező” nemzetközi vállalásaira


A klíma- és vízpolitika összefüggései, nemzetközi vízjogi aspektusok bemutatásával foglalkozó írások (3 darab):
– Árvai Gergő: A magyar mezőgazdasági öntözés jogi problémái
– Nagy Nikolett Anna: A Duna Bizottság környezetvédelemben betöltött szerepe – különös tekintettel a DANTE és GRENDEL keretei között végzett munkára
– Szolga Réka: A vízpolitika egyes nemzetközi és uniós vonatkozásai, kitekintéssel a magyarországi adaptációra

A klímaváltozáshoz kötődő felelősségi és menekültjogi kérdésekkel foglalkozó írások (2 darab):
– Gera Anna: A klímaváltozás és a természeti katasztrófák miatt lakóhelyüket elhagyó személyek nemzetközi jogi helyzete
– Marsovszki Sára Lili – Sziebig Orsolya Johanna: Az ökocídium és a klímaváltozás elleni küzdelem összefüggései

A második tanulmánykötet Dudlák Tamás és Tóth Zoltán Balázs szerkesztésében a Válságtól válságig címet viseli. A kötet célja, hogy az észak-afrikai és a közel-keleti régióra fókuszálva bemutasson egy-egy biztonsági kihívást ezen országok széles spektrumából az „arab tavasz”, valamint a COVID-19 pandémia közötti időszakban. A választás azért esett ezen két szakaszhatár közé, mivel ezen események világos határt képeznek az előtte, illetve az utána következő évek történéseitől, folyamataitól. A teljes tanulmánykötet az alábbi hivatkozáson érhető el, a tanulmányok az alábbi tematikus tömbökre kerültek felosztásra:

Az észak-afrikai régió biztonsági kihívásaival foglalkozó írások (5 darab):
– Biró Dávid: Pozíciószerzés, kihívások, eredmények és tanulságok – Törökország jelenléte Líbiában
– Daher Rashed: Túl nagy a bukáshoz? Egyiptom vízügyi politikájának kihívásai
– Krajcsír Lukács: Egy régi-új konfliktus újratöltve – A kiújult algériai–marokkói viszályhoz vezető út
– Majorosi Ádám: Az egyiptomi terrorellenes műveletek áttekintése a 2010 és 2020 közötti időszakban
– Prantner Zoltán – Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar: Harc a Nílus vizéért: nemzeti érdekek, diplomáciai viták, lehetséges következmények

A közel-keleti országokkal foglalkozó írások (5 darab):
– Mousa Aida Zsófia: Demokrácia vagy stabilitás: a Palesztin Nemzeti Hatóság belső tendenciái a 2010 és 2020 közötti időszakban
– Palotai Mónika: Fenyegetés vagy partner? – Az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) tagállamai és Kína kapcsolata
– Prantner Zoltán: Egyszer fent, egyszer lent: az al-Kaida az Arab-félszigeten jemeni tapasztalatai a 2011-es „arab tavasz” után
– Solymári Dániel: A humán biztonság kérdése és a pragmatikus, helyzetfüggő szolidaritás gyakorlati lehetősége Szíriában – Térségbeli kihívások az egyénre fókuszáló segélyezés vonatkozásában
– Tárik Meszár: Az Irakban élő etnikai és vallási kisebbségek helyzete az Iszlám Állam terrorszervezet fennhatósága alatt és kiűzését követően

Kitekintés (1 darab):
– Barati András: Alapítványok (bonyâdok) az Iráni Iszlám Köztársaságban: Reżâ imám mauzóleumának (Âstân-e Qods-e Rażavi) gazdasági tevékenységéről

A kiadvány a NEAE-KP-1-2021/1-000279 azonosítószámú projekt keretében valósulhatott meg az alábbi támogatóknak köszönhetően:

Ezúton is köszönjük szépen a partnerünknek, a Külügyi Műhely Alapítványnak az ismeretterjesztést, továbbá minden kedves Olvasónknak szeretettel ajánljuk figyelmébe a leírásban szereplő tanulmányköteteket!


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Vendégíró

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.