Címke - ELTE ÁJK

II. Erzsébet uralkodásának főbb pillanatai képekkel

Az alábbi cikk II. Erzsébet brit királynő uralkodását, és annak főbb pillanatait fogja bemutatni, hisz hetven év uralkodás alatt számtalan olyan esemény és alkalom volt, amely említésre méltó. Már fiatalon, huszonöt évesen hét nemzetközösségi ország királynője lett apja halálát követően, de azt megelőzően, már a második világháború alatt megkezdte hivatalos szerepvállalását. A királynő, akinek a világon a második leghosszabb volt az uralkodási ideje, 2022. szeptember 8-án hunyt el, kilencvenhat éves korában.

Tovább

A végrendelkezés fontosságárul

Sajnálatos módon a végrendelkezés mondhatni tabunak számít a mai társadalomban. Egyfelől ez érthető, ugyanis egy olyan intézkedésről beszélünk, amely kéz a kézben jár az előbb vagy utóbb mindenki számára bekövetkezendő halállal. Konkrétabban: a szeretett örökhagyó elvesztésével. Az emberek pedig nem szeretnek belegondolni a halál misztériumának a rejtelmeibe és az annak kapcsán felmerülő egyéb kérdésekbe sem. Ennek köszönhető, mint ahogyan a saját kriptánknak részletes megtervezése, úgy a végrendelkezés is kikopott a divatból.

Tovább

„Mindig aktuális volt a kérdés, hogy hogyan lehetne kicsit mobilisabbá tenni a társadalmat…” – interjú a Bibó Felvételi Bizottságának elnökével, Tenczer Mártonnal

A Bibó István Szakkollégium harminckilencedik éve működik, tagjai az ELTE ÁJK-n jogot, illetve politológiát hallgató diákok. „A Szakkollégium működése a szakmaiság, közösségiség és társadalmi felelősségvállalás hármas pillérrendszerére épül,” írják a honlapjukon, amit a Tenczer Mártonnal folytatott beszélgetésünk is megerősített. A Bibó Felvételi Bizottságának elnökével a fentieken túl közösségről, társadalmi mobilitásról, na meg persze a felvételiről beszélgettünk.

Tovább

„Mindig van egy kezdeményezés, ami a végén − akármilyen cifrán is indul − egy nagyszerű dolgot fog eredményezni.” Interjú a JÖSz elnökével, Szepessy Marcellel

Egyetemünk hallgatói közössége, a Joghallgatók Önképző Szervezete, azaz a JÖSz idén lett tíz éves. A rendezvények és önképző körök szervezése mellett egy kollégiummal, kávéházzal és saját szervezésű nyári egyetemmel rendelkező szervezet elnökét, Szepessy Marcellt kaptuk el pár kérdésre az ON-on a nyári egyetemről, a Covid utáni újraindulásról és a hamarosan kezdődő idei tagfelvételükről. 

Tovább

Bemutatkozik a Jurátus – Mivel foglalkozik egy diák újságíró?

A Jurádió immáron negyedik évadával jelentkezik a közönség felé.
A mai adás egy különleges adás, amit a Jurátus felvételi kampányának részeként készítettünk azoknak akik szeretnék megismerni a Jurátus működését és azoknak, aki felvételizni szeretnének hozzánk.

Épp ezért a műsor kihagyhatatlan részeként  itt vannak
Vendégeink: Hajzer Anna a Jurátus Felvételi Bizottságának elnöke és Koncos Laura újságíró
Témáink: Újságírás, cikk készítés és kertésztippek.
Műsorvezetőnk: Jakus Barnabás


Fogadjátok sok szeretettel!

Tovább

Polgári jog és Jogelmélet – Képeslapok a TDK-król

Minden bizonnyal elsősorban a kisgólyák, de számos esetben – sokszor kortól függetlenül – több felsőbb éves hallgató is eltöpreng azon: vajon hol található az a közeg, ahol előadásokon, szemináriumokon, könyvtárakon túlmenően – ám még mindig kötetlenül – további ismereteket gyűjthetnek be minden olyan jog– és egyéb társadalomtudománnyal kapcsolatos területről, amely felé érdeklődéssel fordulnak? Erre a válasz két szóban ragadható meg: tudományos diákkör.

Tovább