Címke - Erasmus

Erasmus Svédországban

A negyedév őszi szemeszterét Lundban, Svédországban töltöttem. Tizenkét éves korom óta álmodtam arról, hogy külföldön tanuljak legalább egy félévet, a skandináv államok pedig mindig is vonzottak ebből a szempontból az oktatási rendszeren túl a természet miatt is, és azért, mert ez a térség nem tipikus magyar célpont a vakációzásra, én azonban mindenképp látni szerettem volna. Végül részben az egyetem miatt, részben azért döntöttem Lund mellett, mert eléggé központi a fekvése, és innen a többi északi országot is bejárhattam.
Tovább

Erasmus-élmények Brnóból és Veronából

Március 5-éig van lehetőséged arra, hogy a következő tanévre szóló Erasmus-ösztöndíjprogramot megpályázd. Két Erasmusszal a hátam mögött mindenkit csak bátorítani tudok arra, hogy lépjen ki a komfortzónájából, és próbálja ki magát külföldön. Cikkemből megtudhatod, hogy milyennek láttam a brnói és veronai egyetemet, milyen volt számomra ebben a két városban élni, valamint azt, hogy miben is különbözött egymástól a cseh és az olasz Erasmus.

Tovább

Erasmus Németországban

A harmadév őszi szemeszterét töltöttem a Humboldt Egyetemen, Berlinben. Nem a város miatt választottam az egyetemet, hanem a várost az egyetem miatt, ugyanis már német nyelvi tagozatos középiskolásként elhatároztam, hogy valamilyen formában a Humboldt Egyetemen fogok tanulni. Németországban egy hónappal később kezdődik a tanév (október közepén), így a nyári szünetem is egy hónappal tovább tartott.

Tovább

Öt ok, amiért kihagyhatatlan az Erasmus

Az Erasmus az Európai Unió legnagyobb külföldi ösztöndíjprogramja, ami az elmúlt évtizedben egyre több magyar egyetemistát elvarázsolt, ám sajnálatos módon még közel sem olyan népszerű nálunk, mint kontinensünk nyugati országaiban. Frissen, élményekkel hazaérkezve a spanyolországi tanulmányútról szeretném összefoglalni a legfőbb okokat, amiért fontos, hogy minél többen megtapasztalják, hogy mi is az az „Erasmus-spirit”.

Tovább

University Sports Festival Budapest – A sport összehozta több mint ötven nemzet hallgatóit

Let’s move together – november 27-én ezzel a mottóval került első alkalommal megrendezésre a University Sports Festival Budapest az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Erasmus Student Network ELTE, valamint a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club rendezésében.  Tizennégy budapesti felsőoktatási intézmény több mint 200 külföldi hallgatója mozdult együtt az ELTE sporttelepén a sportfesztivál keretében.

Tovább