Velence, az Adria királynője

E3549845-351D-4306-9C63-41410D9A5770

Április elején volt szerencsém ellátogatni Velencébe, ahol négy napot töltöttem. Ez bőven elég volt arra, hogy bebarangoljam a meseszép városkát. Azt tudtátok, hogy letaszította Párizst a legromantikusabb fővárosok listájáról? Bizony, az elmúlt években Velence szolgáltatta a helyszínt a legtöbb lánykérésre.

Tipp 1: ha Velencébe készülsz, a magasabb árak ellenére mindenképpen a városban foglalj szállást, ne a környező, olcsóbb árakkal kecsegtető külvárosokban, mivel még az idén be fogják vezetni a belépő díjat a városba, ha nem ott van a szállásod.

Erre azért van szükség, mert Velence egy napi népességének a harmadát a turisták adják, a tízmillió farönkre épült város pedig egyre kevésbé bír el a látogatók forgatagával. A díj két és fél eurótól akár tíz euróig is terjedhet, így gyakorlatilag egy külvárosi szállással drágábban jöhetünk ki az útból, mintha a belvárosban foglaltunk volna, és így még közelebb is van minden.

A mi szállásunk például a Strada Nován helyezkedett el, amit rögtön el is foglalhattunk a kiadós tizenkét órás vonatút után.

Tipp 2: ne üljetek két hónapig az olcsó és gyors utat kínáló repülőjegy felett, mert előbb-utóbb bizony el fog fogyni…

Az apartman tíz-tizenöt perces sétára helyezkedett el minden főbb nevezetességtől, és a Ca’ d’Oro, vagyis a híres aranypalota mögött található. A palota a XIII. században épült egy befolyásos velencei família, a Contarini család részére, akik az évszázadok alatt több dózsét is adtak a városnak. A palota különlegességét cifrasága és aranyozott, csipkére emlékeztető díszítőelemei adják.

Az aranypalotától gyalogszerrel pár perc a híres Rialto híd, amely a négy közül az egyik, és a legszebb híd, ami átível a Velencét átszelő S alakú Canal Grande felett. A Rialto szó a „rivo alto”, azaz magas part szavak összekapcsolásából eredeztethető, mivel a lagúnának ez a része magasabban feküdt és ritkábban öntötte el a víz. Európában később innen felügyelték a keleti és nyugati világ közötti kereskedelmet. Ma a híd Velence egyik jelképe lett, ennek megfelelően a rajta való átkelés nehezebb, mint egy akadálypálya tesi órán: a fényképezkedő turistáktól szinte moccanni sem lehet, a kilátás is biztos gyönyörű lenne, ha egyik szelfiző helyébe nem lépne be rögtön a másik, teljesen kitakarva ezzel a látványt.

Tipp3: ha igazán meg akarjátok csodálni a Rialto nyújtotta látképet, akkor este, de még inkább kora reggel érdemes ide ellátogatni; ekkor szinte alig vannak turisták és lélegzetelállító a kilátás.

 

Tipp4: ha igazán jó képet akartok, akkor ne bonyolódjatok egy Trónok harcába illő csatával felérő viadalba a hídon a helyért, hanem inkább az egyik lábánál készítsétek a fotót, mert amellett, hogy energiatakarékos, sokkal mutatósabb is.

A Rialto közelében fekszik a lenyűgöző Szent Márk tér, rajta a grandiózus székesegyházzal. Az elkápráztató hangulatot még inkább fokozzák a téren lévő, nagy múltú kávéházak, melyek muzsikusai felváltva húzzák az ismert dalokat. Ha már ott vagyunk Velencében, szerintem mindenképp érdemes legalább egy kávéra beülni valamelyikbe, és bár 40-50 euró alatt nem ússzuk meg, az élmény kárpótolni fog érte.

A székesegyház közvetlen szomszédságában van a Dózse palota, mely a Velencei Köztársaság fejének a rezidenciája volt, de ez szolgált helyül a fontosabb politikai intézményeknek is. A gótikus stílusban épült Palazzo Ducale szintén kötelező elem, ha Velencében járunk, még úgy is, hogy engem őszintén szólva nem nyűgözött le. A palota összes terme rendkívül díszes és finoman munkált, mindenütt aranyszínnel és monumentális festményekkel találkozhatunk, nekem ez a cicoma mégis kicsit túlzás volt. A Dózse palota mögött fedezhetjük fel a híres Ponte dei Sospirit, vagyis a Sóhajok hídját. A híd a palotát és a szemben lévő börtönt köti össze; nevét Lord Byron adta, a legenda szerint hallani lehetett a börtönbe átvonuló rabok sóhajait.

766FB331-BD4D-4B27-BC9A-EEE75A1D8359

Érdemes időt szánni a székesegyház harangtornyára, a Campanilére, mely csaknem eléri a száz métert. A magasság senkit ne riasszon vissza, lifttel hamar feljuthatunk a torony tetejére, ahol festői látkép tárul elénk a városról. Ha hasonló panorámát szeretnénk még látni, nézzük meg a Fondaco dei Tedeschit. Ez egy XVI. századi palota, melyet a közelmúltban alakítottak át luxusáruházzá. Különlegessége a tetőterasz: ide foglalással lehet bejutni, és impozáns kilátással szolgál.

A belvárostól kicsit kijjebb eső részen lelhető fel a Gallerie dell’Accademia, amely a Szent Márk tértől mintegy negyed órányi séta távolságra van. Itt megtekinthetjük többek között Tintoretto, Tiziano és Veronese reneszánsz festők műveit, de ha Tiepolo, Canaletto vagy Guardi alkotásai érdekelnek minket, akkor sem kell csalódnunk. Ide is a Canal Grande négy nagy hídja közül az egyiken vezet át az út: a Ponte dell’Academián, vagyis az Akadémia hídján. Ide jóval kevesebb turista látogat el, mint a belváros nevezetességeihez, így a látványt is nyugodtabban kiélvezhetjük, mert az itt sem utolsó.

Velencében, mint mondtam, minden maximum húsz perc járásra van, az egyetlen közlekedő eszköz a hajó, esetleg a gondola, ha van felesleges száz euród rá. Mindenképpen ajánlom kipróbálásra a traghettót, amely bár nem annyira látványos, a gondola formáival rendelkezik, csak sokkal nagyobb annál. Ezt használják a helyiek a két part közötti átkelésre, és bár hangulatosabb, ha egy kis gondolában ringatózva énekelik feletted az O sole miót, ezt se hagyjátok ki. A traghettón kívül közlekedik Velence körül a vaporetto, melyet egy vízibuszhoz tudnék hasonlítani; ezt leginkább a helyiek használják, a megállók kikötők és egész Velencét körbe lehet hajózni vele. Szintén hajóval juthatunk el Velence szomszédos településeire, például a jellegzetes színes házairól ismert Buranóra, ami gyakorlatilag egyetlen színes házas utcából áll, mégis rendkívül népszerű. Mivel Burano lakossága nagyjából háromezer fő, itt még érezhetőbb a naponta érkező, rengeteg turista.

CEDD36CF-ECC0-488D-84FE-D393C0DF6B1B

Ha igazi velenceinek akarjuk érezni magunkat és meg akarjuk ismerni a helyi életérzést, mindenképp látogassunk el a piacra, pláne ha a tenger gyümölcseinek vagyunk a szerelmesei. Más piacokhoz képest elég későn (nyolc és kilenc óra között) kezdenek kipakolni, így túl korán sem kell felkelnünk ahhoz, hogy friss, különleges halakhoz, kagylóhoz, vagy még élő és csápjaival kalimpáló, szőrös rákokhoz jussunk. A piacon vásárolni azért is jó, mert roppant olcsón juthatunk vacsorához: egy kilogramm kagyló nagyjából három euróba kerül, tehát egy több embernek elegendő vacsorát nagyjából ezer forintból ki lehet hozni.

Ha már az ételeknél tartunk, meg kell említenem természetesen az olasz pizzát.

Tipp 5: hiába van a nevezetességek lábánál rengeteg étterem, csodás kilátást biztosítva, ha tehetjük, inkább egy félreeső kis utcában lévő pizzériát válasszunk; ezeken a helyeken találkozhatunk igazi olasz minőséggel és vendéglátással, ahova a helyiek is szívesen járnak, míg a népszerű, Rialto lábánál lévő étteremben az embernek olyan érzése van, mintha turistadarálóban lenne.

Ha kedvet kapnátok egy kis kiruccanáshoz, de nem tudjátok még az úti célt, biztosítalak titeket róla, hogy Velence nem fog csalódást okozni. Nekem pár nap alatt a szívem csücske lett, és csak osztani tudom Truman Capote nézetét: „Venice is like eating an entire box of chocolate liqueurs in one go.” – vagyis Velence olyan, mintha az ember egyszerre befalna egy egész doboz likőrös csokoládét.

U.i: Tipp 6: a vonatállomáson ne sírdogálj magadba roskadva a hazatérés miatt, mert furcsán fognak rád nézni.


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS



A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Ritter Anna

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.