Technika felhasználása az egyetemen

class-2784891_1920

Mindannyian a Neptun és a Moodle gyakorlott felhasználói vagyunk. Használatuk nem feltétlen egyszerű és hallgatóbarát, de bele lehet rázódni. Azonban a használatnál sokkal nagyobb problémát jelent észben tartani, hogy melyik tantárgynál melyik felületen keressük a diákat, jegyzeteket és a zárthelyi dolgozatok eredményét. Ezen az sem könnyít, hogy némely tanárok a Facebookot, bizonyos tanszékek pedig a saját honlapjukat preferálják. Mégis azt kell mondanom, hogy ezeken a lehetőségeken túl számos más program van, ami a tanulást és az információáramlást hivatott segíteni.

Kezdjük azzal, amit már ismerünk.

A Neptun Meet Street talán az egyik legkevésbé felhasználóbarát oldal.

Az egyes dokumentumok megtalálása is komoly bonyodalmakat tud okozni, és mire végre megleli az ember, amit keres, arra kell rájönnie, hogy miután letölti a dokumentumot, azt többet soha nem látja a felületen – kivéve ha minden egyes alkalommal bekapcsoljuk az összes dokumentum láthatóságát.

Ez elég sok problémát jelenthet abból kifolyólag, hogy manapság felváltva használjuk a telefonunkat, laptopunkat és egyéb technikai eszközeinket, így elég nehéz számon tartani, hogy mit, mikor és hova mentett az ember. A Meet Streetnek nincs is egyéb funkciója azon kívül, hogy kategorizálhatod a tárgyaidat a kedvenceid szerint, vagy archiválhatod, amit már nem szeretnél látni.

A Moodle-nek ezzel szemben rengeteg funkciója van, amit az oktatók közül kevesen használnak ki.

A hallgatók itt is feltölthetik a számukra kiadott feladatot, amit az oktató egyből értékelni is tud. Meg lehet rajta osztani videókat, lehet beszélgetni a szintén Moodle-t böngésző hallgatótársakkal, sőt teszteket is fel tudnak tölteni az oktatók, amiket meghatározott időn belül kell megoldani. A Moodle tehát sokkal szélesebb körben és több féle módon felhasználható.

Az oktatók elenyésző része a Facebookot használja a tanítás megkönnyítése érdekében, és egy ott létrehozott csoportba tölti fel a szükséges dokumentumokat, és ott osztja meg az aktuális tudnivalókat. A Facebooknak esetlegesen a szavazás funkcióját is ki lehet használni, hiszen jóval egyszerűbb annak segítségével összegezni a hallgatók akaratát, mint az e-mailek összeszámolásával. A Facebookon történő kommunikáció azért is ritkább tanár és diák között, mert sokkal közvetlenebb viszonyt feltételez, mint az e-mail. Érthető, hogy az adott oktató nem szeretné Facebook-bejegyzéseit és fényképeit tanítványai orrára kötni, és viszont.

Sokan a gimnáziumban már találkozhattunk az aktív táblával.

Felmerülhet a kérdés, hogy ez mennyire lenne hasznosítható az egyetemi oktatás során. Nagy előadásokon nyilvánvalóan nem tudja kihasználni az óraadó, egy kisebb létszámú szemináriumi foglalkozáson azonban remek lehetőséget nyújthatna a figyelem megragadására és fenntartására, valamint a hallgatók aktivizálására. Rengeteg kutatás kimutatta már, hogy ha valamilyen mozgást, látványt, képet, zenét kötünk a tanulnivalóhoz, az sokkal inkább megragad, így sokkal hosszabb ideig tudjuk előhívni az adatokat. Ilyen vizuális elemek oktatásba való beemelésében tudna rengeteget segíteni az aktív tábla. Egy egyetem ilyen eszközökkel való felszerelése azonban jelentős anyagi terhet jelent, így feltehetően egy ideig még váratni fog magára.

quizlet

Vannak azonban remek telefonos applikációk, amik az otthoni tanulást könnyíthetik meg. A Quizlet sokak számára már ismerős lehet. Ez az alkalmazás interaktív módon teszi próbára a memóriát. Több funkciója közül mindenki maga választhatja ki, hogy teszt jellegű kvízzel, sima definíció-, fogalom- vagy felsorolás-beírással, esetleg memóriajáték formájában mélyíti el a tudását.

Rengeteg témában lehet találni már előre elkészített tanulókártyákat, de ha nincs számodra kielégítő szett, te is bármikor megírhatod a sajátodat, amit senki nem fog látni rajtad kívül, ha privátban teszed. Nem csak applikáció formájában létezik ez a program: a www.quizlet.com oldalon találjátok a webes verziót.Kahoot_full_logo_purple

A Quizlethez hasonló alkalmazás a Kahoot!, ami szintén létezik applikációként webes formában is. Itt feleletválasztós kérdéssorokat találunk, illetve magunknak is készíthetünk ilyet. Ezt akár az órán is lehet használni, mivel a kvízt ki is lehet vetíteni, és ahhoz egy egyedi azonosító segítségével bármennyi eszköz csatlakozhat egyszerre: mindenki egyidőben megoldhatja a feladatokat, majd a válaszokat látva meg lehet beszélni őket. Az egyetemen van olyan oktató, aki ezt a programot előszeretettel használja.

trello-logo-blue

Végül pedig a Trellót szeretném bemutatni, amit a tanárok még nem, a diákok azonban már annál inkább használnak. Szintén megtalálható weboldal és telefonos applikáció formájában is, és egyfajta faliújságként funkcionál. Kártyákat lehet létrehozni benne, ahova be lehet jelölni az adott témában érintett embereket, akik erről e-mailben vagy a telefonjukon fognak értesítést kapni. Emellett az egyes teendőkhöz határidő is beállítható, aminek számontartásában szintén egy e-mail üzenet segít. Dokumentumokat és képeket is fel lehet tölteni egy-egy kártyához, és mivel külön csoportok létrehozását is lehetővé teszi ez a program, ezért nagyszerűen használható tanításhoz is.

A technika felhasználása az egyetemen ma már mindennapos, és látszik, hogy a tanárok is igyekeznek haladni a korral.

Próbálják ábrákkal, videókkal, idézetekkel élvezhetőbbé tenni és segíteni a tanulást, de még így is rengeteg segédeszköz van, ami nem terjedt el a hazai felsőoktatásban. Idővel azonban bízunk benne, hogy az új és innovatív programok leváltják majd régi, kezelhetetlen társaikat.

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Szakmáry Zsófia

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.