Sokszor mondjuk, hogy a világ megváltozott, de az elemi összetevői még mindig ugyanazok, mint régen. Az embereket, így a nemzeteket is a birtoklás- és a hatalomvágy hajtja. Miközben a koronavírus és az afgán összeütközések okozta helyzet tematizálja a közbeszédet, addig a háttérben élesítésre kész bombaként tűnik fel Kína és Tajvan viszonya. Na, de ez esetben mit tartogat számunkra a szerencsesüti: háborút vagy békét?
TovábbArchív - november 2021
A mai adásunkban három fordulón keresztül vezetjük át a hallgatót az előválasztás poltológiai és alkotmányjogi kérdésein. Első körben az előválasztás fogalmáról, illetve az intézmény hazai és külföldi előzményeivel foglalkozunk. Ezután beleássuk magunkat az őszi ellenzéki előválasztás tanulságiba, majd pedig értékeljük az elért eredményeket.
TovábbA művet Leo Brouwer gitárművész komponálta Humberto Solás kubai származású filmrendező 1972-es, azonos című filmjéhez.
Tovább„A cukrok az Ózok, a nagy varázslók.” – még annak idején így tanultam a gimnáziumban. Bár a cukorra sokan méregként tekintenek, de be kell látnunk, hogy fontos alkotóelemek szervezetünk működésében. Vajon tisztában vagyunk azzal, hogy mi is pontosan a cukor? Miből épül fel? És hogy mit, illetve hogyan nem kellene fogyasztanunk, ha egészségesek szeretnénk maradni?
TovábbA 2010-es évek a gasztroforradalomról szóltak Budapesten, sorra nyíltak az olyan vendéglátóhelyek a városban, ahol a kiszolgálás és az ételek minősége világszínvonalú. Ezen éttermek közül mai cikkünkben öt helyet javaslunk kipróbálásra, melyek a pizzára (és egyéb olasz ételekre) szakosodtak.
TovábbJoghallgatóként minden bizonnyal eljátszottunk már a gondolattal, hogy vajon milyen lenne jogi diplománkat a Harvardon, a Yale-en, vagy éppen a Stanfordon megszerezni. Ha Téged is érdekel, olvass tovább!
TovábbA Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék egyetemi docense, akit korábban többször is megválasztottak a hallgatók az első év legjobb előadójának, emellett a Tax&Roll zenekar szólógitárosa. Szeptemberben jelent meg nagyívű, kétkötetes munkája a római magánjogról. Dr. Siklósi Ivánnal beszélgettünk, aki az interjú készítését megelőzően felajánlotta, hogy tegeződjünk.
TovábbTe is a régi magyar filmek rajongója vagy? Ha szívesen néznéd közösen a hazai filmtörténet ikonikus alkotásait olyanokkal, akik szintén így éreznek, akkor dr. Rácz Anna vezetésével téged is vár kéthetente szerda este az ELTE Filmklub. A vetítések után ráadásul rendezőkkel, színészekkel és szakértőkkel is beszélgethetsz a látottakról.
Tovább