„A latin mindig is egy különlegesség volt számomra, egyfajta kuriózum, ami felkeltette a kíváncsiságomat” – Interjú Sándor Pál László tanár úrral

A latin nyelv az első európai egyetemek megjelenésétől kezdve a tudományos élet szerves részét képezi: ugyan magát a nyelvet ma már csak egy-egy szakon oktatják, a hallgatók számos átvett kifejezést – elég csak a “szeminárium” szavunkra gondolni – használnak a felsőoktatásban töltött éveik alatt. A mai cikkben egyetemünk egyik kiváló latin nyelvoktatójával Sándor Pál László tanár úrral beszélgettünk a latin nyelv jelentőségéről, az oktatói tevékenységéről, illetve arról, hogy ő miért ezen tudományterület mellett kötelezte el magát. Szántó Dóra Bernadett és Nagy Viktória Anina interjúja.

Jurátus: Mivel foglalkozott, mielőtt az ELTE ÁJK-ra került?

Sándor Pál László: Igazából a latint illető pályafutásom az ÁJK-n kezdődött. Előtte – illetve egy ideig párhuzamosan – a bankszektorban dolgoztam tizenöt évig, így korábbi tevékenységeim közül ezt hangsúlyoznám, mint támpontot.

Jurátus: Miért választotta a latin tanári pozíciót, és ez később mennyire felelt meg az elvárásainak?

S.P.L.: Félig-meddig volt egy kevésbé tervszerű oldala a döntésemnek, de később megláttam a lehetőséget a kibontakozásra a latinhoz kapcsolódó tudományterületeken. Egy olyan résre leltem rá, ami nem annyira közismert és adott a lehetőség a fejlődésre. Egyszerűn kifejezve: ezen a területen sok az aratnivaló, de a munkás kevés. Ráadásul a nyelvek iránt már fiatalkoromban is érdeklődtem, többe bele is kóstoltam egy kicsit. A latint a középiskolában kezdtem el tanulni, szóval elég hosszú előzmény van mögötte. Volt olyan időszakom, mikor bizonytalanságot éreztem azzal kapcsolatban, hogy valóban ez lesz-e a megfelelő irány, hiszen több dolog is érdekelt, például a biológia. De végül megmaradt ez a fővonalnak. A latin mindig is egy különlegesség volt számomra, egyfajta kuriózum, ami misztikusabb, mint a többi nyelv, és ez felkeltette a kíváncsiságomat iránta.

Jurátus: Ön szerint összességében miért érdemes latint tanulni, figyelembe véve, hogy egy holt nyelvről van szó?

S.P.L.: Felmerült bennem is ez a kérdés a pályaválasztás környékén, és igazság szerint egy hajszálon múlt, hogy nem választottam valami mást. Aztán rájöttem, hogy a befektetett munka idővel elkezd majd megtérülni ezen a területen is. Azok, akik éppen csak megtapasztalták a latin nyelvet, a nagy egésznek nem feltételen a jó részét látják, ezáltal sok kétely merülhet fel bennük. Mindazonáltal számos előnyös oldala van ennek a pályának, amiben rengeteg érdekességet és alapműveltséghez szükséges tudást fel lehet lelni. Feltétlenül igaz a latinra, hogy aki elkezd ismerkedni vele, annak szélesebb körű tudás is a tarsolyába kerül: például filozófiával, irodalommal, történelemmel, újlatin nyelvekkel kapcsolatos ismeretek. Kiemelendő: ez a tudás egyrészt egy hungarikum, másrészt hozzátartozik az európaisághoz is, ezért fontos, hogy ne engedjük feledésbe merülni. A második világháború utáni szocialista berendezkedés hatására elszakadtunk a gyökereinktől (azáltal, hogy erőszakkal a Keleti blokk országaihoz csatoltak minket), tehát a latin nyelv művelése az ebből fakadó identitáskeresést is jelképezi. Persze nehéz lenne megjósolni ennek a jövőjét, de úgy érzem, hogy amit a magunk eszközével megtehetünk, azt meg is tesszük, és a magunk kis morzsájával hozzá tudunk járulni a hagyományőrzéshez, még ha egy nem éppen hétköznapi nyelv művelésével is.

Jurátus: Ön alapvetően elsősökkel találkozik legtöbbet. Mit gondol, a diákjainak mi legfontosabb, amit át kell adnia?

S.P.L.: Számomra az a fontos, hogy minden diák megtalálja a számára legjobb kibontakozási lehetőséget. Hallgatói szempontból is lényeges az identitás, vagyis, hogy valaki ne könyvelje el magát már az elején valamilyennek, mert az ilyen önkép meghatározó alapélménye lesz a jövőben. Az első év elején még sokan képlékenyek a céljaik és az életstílusuk tekintetében, ezért egy-két apróságon is nagyon sok múlhat. Például az érdekességek iránt az ember alapvetően fogékony, ezért nagy baj, ha a tanulmányok folyamán valakinek a természetes kíváncsisága csökken, amiben nagy szerepe van az adott hallgatót érő hatásoknak. Szerintem az embert a természetes kíváncsiságával lehet arra motiválni, hogy kihozza magából a maximumot. Egy oktató számára sikerélmény, ha ki tud mozdítani valakit az érdektelenség közegéből, ezért az egyetemnek szerintem ez is egy nagyon fontos feladata.

Jurátus: Általában a hallgatók közül mennyien érdeklődnek a latin nyelv iránt? Érződik rajtuk a lelkesedés?

S.P.L.: Nagyon vegyes a fogadtatása, ahogy a hallgatók maguk is nagyon vegyesek: más a családi környezet, más a motiváció, az iskolai előzményeik is változatosak, stb. A legszélsőségesebb esetektől kezdve minden megtalálható közöttük. Akadnak nagyon kiválóak, de néha olyanok is, akik nagy hiányosságokkal érkeznek. Ezen felül sok minden függ a benyomásoktól, és a hallgatók első tapasztalataitól. Mivel nagyon kicsi az óraszámunk, ezért a rendelkezésünkre álló kevés időben a lehető legtöbbet szeretnénk átadni a diákoknak.

Ezt pedig azzal érhetjük el, ha megpróbáljuk felkelteni a tananyag iránti érdeklődést, és nem a hatalmas információmennyiség átruházása az elsődleges célunk. Inkább egyfajta kíváncsiságot szeretnénk kialakítani, mert ez a legjobb lehetőség arra, hogy a tanulók továbblépjenek, és elmélyüljenek az anyagban.

Igyekszem ennek érdekében más vonalakat, például a kulturális irányt is hangsúlyozni. Ennek köszönhetően sokszor azok figyelmét is meg tudom ragadni, akiknek nem feltétlen jó a nyelvérzékük, ezáltal ők is közelebb kerülhetnek a latin nyelvhez.

Jurátus: Minden körülményt figyelembe véve most is ezt a szakterületet választaná?

S.P.L.: Rengeteg minden érdekel, azonban most is ugyanígy döntenék. Annyi elképzelésem és tervem van a latin nyelvet illetően, amire több élet sem lenne elég, mert ez a szakterület kimeríthetetlen. A biológia, a természettudományok, a képzőművészet, a nyelvek – ezek az irányok lennének, amikkel még szívesen foglalkoznék.

Jurátus: A szabadidejében mennyire foglalkozik a latinnal? Olvas, vagy ír esetleg?

S.P.L.: Állítólag van egy kínai mondás: aki olyan munkát választ, amit szeret, sosem kell dolgoznia. Igazából ez tökéletesen passzol ehhez a pályához, hiszen gyakran felmerül szabadidőmben olyan információ vagy esemény, amit be tudok illeszteni az órákba. Mivel a latin nyelv és a latin kultúra mindenütt jelen van, a szabadidős tevékenység és a munka fogalma ezért nagy átfedésben van nálam, sőt egymástól elválaszthatatlanok.

Jurátus: Az egyetemen tudomásunk szerint készítenek latin nyelvű diplomákat/okleveleket. Ön részt vesz ezek elkészítésében?

S.P.L.: Igen, ezt megerősíthetem. Amikor tanultam a latin nyelvet, és elképzeltem, hogy mi leszek, ha nagy leszek, mi mindenre fogom a tudásom használni, akkor a magyarról latinra fordítás, bár tanultam is, eleinte szóba se jött. Én is olyan nagy ellenállást tanúsítottam, mint amivel néha találkozom a hallgatók részéről, szinte személyes sértésnek vettem, hogy nekem ilyesmivel is kell foglalkoznom. Arra gondoltam, hogy ezt aztán tényleg minek, mikor fogok én valaha mai szövegeket latinra fordítani.

Aztán nem sokkal később itt, az ÁJK-n kaptam ilyen megbízásokat, sőt ma már a Rektori Kabinet közbenjárásának köszönhetően az ELTE-nek és az Andrássy Egyetemnek is írok latin nyelvű okleveleket. Ez alapján is megállapítható, hogy sosem lehet tudni, hogy milyen tudásunknak fogjuk később hasznát venni. Hogyha majd nemsokára diplomáznak, akkor Önök is hagyományosan egy ilyen latin nyelvű díszoklevelet fognak kapni. Ez is hozzátartozik a tradícióhoz, amióta egyetemek léteznek, azóta latin nyelven is készítenek okleveleket. Ez egy szép hagyomány, amit érdemes megőrizni.

Ugyanígy vannak úgynevezett díszdoktori diplomák is a világon. Minden évben kitüntetnek professzorokat ilyen életműdíj-szerű elismerésekkel, s velük kapcsolatban egy rövid méltatás is kerül a diplomába, amiket latin nyelven is elkészítünk.

Jurátus: Van egy olyan legenda a hallgatók között, hogy voltak olyanok, akik latinul vizsgáztak római jogból még a kétezres években is. Mit tud/gondol erről, és van-e ilyen ambíciójú hallgató mostanában, akit Ön is ismer?

S.P.L.: Mondjuk úgy, hogy én ilyennel még nem találkoztam, de elképzelni el tudom, hiszen mindenre van ma már példa, ám ez mindenképpen különlegesség. Az az igazság, hogy a latin, mint élő nyelv inkább az egyes professzoroknak a sajátja, egyébként tényleg nagyon ritka a szóbeli használata. A hallgatók számára ezt előnyként is szoktam említeni, hogy míg más nyelveknél rögtön beszélgetéssel indítanak, a latinban ez teljesen kiesik, bőven elég az például, ha valaki a leírt dolgokat kisilabizálja, ami a nyelvi szintek közül a legegyszerűbb feladat, amit meg lehet célozni.

Jurátus: Mit szól ahhoz a pletykához, mely szerint korábban Ön testépítéssel is foglalkozott?

S.P.L.: A legendáknak mindig van valami valóságalapja. Régebben nem versenyszerűen, de a magam kedvéért foglalkoztam ilyenekkel, és a jó eredmények elérésében besegített egy személyi edző barátom. Cserébe arra kért, hogy írjak ajánlást a honlapjára, továbbá fényképet is tettünk fel rólam, és pár évig az ott díszelgett. Ez is lehetett a kiindulási alapja ezeknek a pletykáknak. Vagy az, hogy néha edzőtermekben is összetalálkoztam hallgatókkal, ritkán együtt is edzettünk. Igazából mindenkinek csak ajánlani tudom a testmozgást, ne csak mindig a tanulás legyen az egyetlen az ember életében, érdemes a kettőt felváltva művelni. Én most is eljárok edzőterembe, ha tehetem.

Ha már így szóba került, a járvány előttig bő egy évtizede a kung-fu világában is garázdálkodtam, a vége felé zöldöves instruktorként. Az utóbbi években kiestem ebből a vérkeringésből, de viccesen fogalmazva én vagyok az a tanár, akit nyugodtan lehet ütni, vágni. (Mindketten nevetünk.)

Köszönjük szépen a Tanár Úrnak ezt a jó hangulatú beszélgetést, és sok sikert kívánunk további munkájához!


JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS


A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Szántó Dóra Bernadett

Vendégíró

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.