Sajnálatos módon a végrendelkezés mondhatni tabunak számít a mai társadalomban. Egyfelől ez érthető, ugyanis egy olyan intézkedésről beszélünk, amely kéz a kézben jár az előbb vagy utóbb mindenki számára bekövetkezendő halállal. Konkrétabban: a szeretett örökhagyó elvesztésével. Az emberek pedig nem szeretnek belegondolni a halál misztériumának a rejtelmeibe és az annak kapcsán felmerülő egyéb kérdésekbe sem. Ennek köszönhető, mint ahogyan a saját kriptánknak részletes megtervezése, úgy a végrendelkezés is kikopott a divatból.
Ezen irományomnak nem titkolt szándéka, hogy meggyőzze Önt, kedves Olvasó a végrendelkezés fontosságáról, és bátorítsa, hogy lásson neki a megírásának minél hamarabb. A most olvasott cikk segítségével ugyanis megkaparinthatja azon tudás hatalmát, hogy miként és hogyan lehet végrendelkezni Magyarországon. Eme erő birtokosaként kénye kedve szerint rendelkezhet vagyonával és vagyontárgyaival, végül pedig nem kell amiatt rágnia a körmeit, hogy halála esetén olyan személy szerzi meg a hagyatékát, aki esetleg érdemtelen rá.
Összegezve tehát szó lesz a:
1. Törvényes öröklésről
2. Általánosságban a végintézkedésről
3. A végrendelkezés formáiról
4. A végrendelet érvényességi kellékeiről
5. A kizárásról és kitagadásról
6. Végezetül pedig még néhány hasznos tippről és tanácsról.
Nem is szaporítanám tovább a szót, hiszen úgy is biztos vagyok benne, hogy már tűkön ülve várja a cikk olvasója, hogy végre Prométheusz módjára elhozza a tüzet, és ezáltal megvilágítsa életének egy olyan szakaszát, melyre eddig a teljes sötétség árnyéka vetült.
A törvényes öröklésről
A törvényes öröklés lényege, hogy az örökhagyó nem hagy maga után végrendeletet, és így az öröklés a törvényben leírtak szerint megy majd végbe. Erről a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (továbbiakban: Ptk.) „a törvényes öröklés általános rendje” cím alatt tárgyal részletesen és általánosságban. A Ptk. 7:55. §-a ezen előbbiekkel összhangban határozza meg, hogy elsődlegesen az örökhagyó gyermekei azok, akik egyenlő arányban örökölnek tőle. Ha pedig valamelyik leszármazott (gyermek) kiesik az öröklésből, akkor annak gyermekei (az örökhagyó unokái) örökölnek helyette egyenlő arányban. Ezt az utóbbit nevezzük a helyettesítés vagy a képviselet elvének az öröklési jogban.
Továbbá fontos kiemelni, hogy a hagyatékból való részesedésre vonatkozó egyenlő arány, a gyermek(ek) felmenőjének már alapból is csak a részleges örökségének ismételt darabolását jelenti.
Ha pedig az örökhagyó házastársa még életben van a leszármazók mellett, akkor egyrészről holtáig tartó haszonélvezeti jog illeti meg az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon, másrészről ő is egy gyermekrészt örököl a hagyatékból. Ha pedig nincsen leszármazó, akkor a házastárs a szülő mellett fog örökölni. Ez az úgynevezett parentéláris öröklés avagy a felmenők és oldalrokonok öröklése. Ezen öröklési létra első fokán az egyenesági hozzátartozók állnak, akik a leszármazottak hiányában a szülők lesznek. Amennyiben szülő sincs, úgy a házastárs egyedül örököl.
Látszólag úgy tűnik, hogy a törvényes öröklés általános rendjén alapuló minden rendelkezés kifogástalan és logikusan vannak felépítve a törvénybe foglaltak. Azonban, mint ahogyan minden elméleti szabályozás esetében, általában itt is felmerülhetnek egyedi esetek a gyakorlatban, melyekre a megadott előírások nem feltétlenül lennének a leghatékonyabbak. Hány történetet hallottunk már arról, hogy milyen komoly családon belüli konfliktusok vagy akár életre szóló viszályok alakultak ki amiatt, amely egy-egy öröklés eredménye lett?
Az ugyanis, hogy az örökhagyó gyermekeinek pont egyenlő arányban lenne szüksége az örökségükre, az csak a legritkább esetben van csak így. Tételezzük tehát fel azt, hogy van egy apa és neki természetesen három fia. Az első fiú orvos lett, és egy nagyon szép karriert épített fel magának. A második fiú közgazdász, és egy jól működő vállalkozást hozott létre. A harmadik fiúnak azonban már fiatal kora óta a tanítás volt a vágya, így hát tanárként oktat egy középiskolában. Mindhárom fiú keményen dolgozik, viszont nincsenek egymással olyan viszonyban, hogy szolidaritásból lemondjanak saját örökségükről a másik javára. Ilyen esetben is hatékonynak tűnhetnek a törvényben foglaltak? Esetleg tekinthet magára igazságos örökhagyóként az az ember, aki tisztában van gyermekei különböző anyagi helyzetével, de mégsem ír személyre szabott végrendeletet, hanem bízik a törvényes öröklés egyszerűségében?
Általánosságban a végintézkedésről
A végintézkedésről a Ptk. a „végintézkedésen alapuló öröklés” címnél számol be. Ahogy pedig azt a Ptk. 7:10 §-ban olvashatjuk: „Az örökhagyó a halála esetére vagyonáról vagy annak egy részéről végintézkedéssel szabadon rendelkezhet.”
Ennek tehát lényege, hogy az örökhagyó saját végrendeletet készít, amelyben megjelöli, hogy az akarata szerint ki és milyen részben örököljön utána. Ilyenkor pedig természetesen ez lesz az irányadó, és nem a törvényes öröklésben foglaltak.
Mindehhez azonban társulnia kell annak, hogy a végrendeletnek érvényesnek kell lennie. Egy nagyon fontos rendelkezésről beszélünk ugyanis, ezért viszonylag sok érvényességi követelménynek meg kell felelnie. Ha ez nem történik meg, akkor a végrendelet érvénytelen, és ismételten a törvényes öröklés rendje fog visszatérni.
A végrendelkezés formáiról
Végrendelkezni nem csak egyféleképpen lehet. Ez is mutatja, hogy egy fiatalos, „trendi” jogi konstrukció.
Az első végrendelkezési forma a közvégrendelet. Ez közjegyző előtti eljárást igényel, viszonylag szigorú formaiságok mellett. Vannak azonban személyek, akiknek kizárólag ez az egyetlen érvényes opció a végrendelkezésre. Ők nem mások, mint például a vakok vagy az írástudatlanok. De ide tartoznak a korlátozottan cselekvőképes személyek is. Nagyon fontos azt is megemlíteni, hogy nem minden közjegyző járhat el ebben a feladatban. Így tehát az a személy, aki a végrendelkezőnek vagy annak házastársának hozzátartozója, gyámja vagy gondnoka, kizárt közjegyzőnek minősül ebben az esetben. Emellett pedig „érvénytelen az a juttatás, amely a közvégrendelet tételében közreműködő személy, valamint ennek hozzátartozója, gyámoltja vagy gondnokoltja javára szól”, ahogy ezt a Ptk. 7:14. § (3) bekezdése is kimondja.
A második végrendelkezési forma nem más, mint az írásbeli magánvégrendelet. Ráadásul ennek is ismerjük két altípusát. Ugyanis írhatjuk saját kezűleg, de írhatja helyettünk más is. Ezekre viszont szintén eltérő szabályok vonatkoznak. A legegyszerűbb forma az természetesen, ha az örökhagyó saját kezével írja a végrendeletet, és végül aláírja azt. Ha azonban más írja meg helyette vagy ő maga számítógépen írja, akkor két tanú aláírása is szükséges hozzá. Ebben az esetben a tanúk nagyon fontos „kellékei” az érvényes végrendeletnek. Hovatovább csak cselekvőképes nagykorú személy lehet tanú. Ezen kívül pedig, ha több oldalas végrendeletről beszélünk, akkor azt folyamatos sorszámozással kell ellátni, és minden lapra az örökhagyó és a tanúk aláírása is szükséges.
A harmadik végrendelkezési forma pedig a szóbeli végrendelkezés. Ez nagyon ritkán alkalmazott, és csak roppant szűk körben engedélyezett. Olyan életet fenyegető helyzetekben lehet ilyenképpen eljárni, amikor nem áll mód írásban vagy közjegyzőnél végrendelkezni. Ahogy pedig ezen előbbivel összhangban, a Ptk. 7:21. §-a kimondja: „A szóbeli végrendelet akkor érvényes, ha a végrendelkező két tanú együttes jelenlétében a tanúk által értett nyelven végakaratát egész terjedelmében szóban – vagy jelnyelvet használó végrendelkező esetén jelnyelven – előadja, és egyidejűleg kijelenti, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete.” Ha azonban az örökhagyó túléli az életét fenyegető helyzetet, abban az esetben harminc napon belül a szóbeli végrendelet hatályát veszti.
Szóbeli végrendelet alkotásának TIPIKUS esete például, ha a meghibásodott űrhajó parancsnoka kénytelen a fedélzeten maradni, míg a legénységet arra utasítja, hogy haladéktalanul hagyják el a hajót.
A végrendelet érvényességi kellékeiről
Ahogy az eddig is látszott, a végrendelkezés nem egy egyszerű intézkedés és eljárás. Mivel kiemelkedően fontos, ezért az érvényességéhez is számos szabályt kell betartani. Ám, ahogyan az ismert mondás is szól: „a jó dolgokért meg kell szenvedni, és nem is adják őket ingyen!” Vizsgáljuk hát meg ezek után, hogy milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jogszerű végrendeletnek.
Az első és legfontosabb, hogy végrendelkezni csak személyesen lehet. Sajnos vagy nem sajnos, de nem lehet megkérni a szomszéd Gyuri bácsit, hogy állítson össze nekünk egy végrendeletet, még akkor sem, hogyha az eddigi életünkben csupa jó tanáccsal látott el. Ez esetben nem lehet és nincs lehetőség meghatalmazásra sem.
Vésse eszébe kedves Olvasó, ha végül rátér a végrendelkezés rögös útjára, akkor semmi esetre se felejtse el, hogy a végrendeleten rajta kell lennie a készítés dátumának is! Az egészet az elejétől a végéig önnek kell kézzel írnia, majd alá is kell írnia (ha nem így tesz, akkor azt Önön kívül a két tanúnak is alá kell írnia, például, ha géppel írja). Ha pedig nem mi vagyunk azok, aki kézzel írják, akkor minden egyes oldalt alá kell írnunk. (Értelemszerűen, több lap esetén, ha tanúk vannak, akkor az összeset alá kell írniuk nekik is). Végezetül pedig SOHA ne felejtse el, ha a végrendelete több lapból áll, akkor elengedhetetlen kellék, hogy a lapok sorszámozva legyenek!
Sajnálatos módon, ha ezen kellékek bármelyike is hibádzik, akkor az egész végrendelet érvénytelen lesz, és az öröklés pedig a törvényes rend szerint fog zajlani. Ezt ugyebár el akarjuk kerülni, szóval ügyeljünk a részletekre is!
A kizárásról és a kitagadásról
Emlékszik-e még kedves Olvasó a királyra és annak három fiára? Tegyük fel, hogy a királyt egy hű tanácsadója meggyőzte arról, hogy illene végrendelkeznie. Azonban a király átesik a ló túloldalára, és elhatározza, hogy az egész királyságát a legkisebb fiára hagyja, ugyanis ő állt mindig a legközelebb szívéhez. A másik két fiának pedig, már befutott életútja van, így nekik úgy sem lenne szükségük az örökségre. Megteheti-e ezt a király? Hagyhat-e mindent a legkisebb királyfira? Erre a válasz az az, hogy attól függ. Ennek kapcsán pedig beszélnünk kell a kizárás és a kitagadás közötti különbségekről. Ha ugyanis a király egyszerűen csak azért akarná mindenét a legkisebb fiára hagyni, mert jobban szereti őt, mint a másik kettőt, ebben az esetben kizárhatja az idősebb fiúkat a végrendeletéből. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem kapnak semmit. A törvény szerint ők ilyenkor kötelesrészre jogosultak. A kötelesrészt pedig a leszármazottak akkor is megkapják, ha kizárják őket a végrendeletből. A kötelesrész annak a harmada lesz, amelyet a törvényes öröklés szerint kapnának.
Az idősebb fiúk csak akkor nem részesülnek egyáltalán a hagyatékból, ha a király kitagadja őket. Kitagadni valakit azonban nem lehet törvényben meghatározott ok nélkül. A kitagadási okokról a Ptk. 7:78. §-a rendelkezik bővebben. Olyan okok vannak itt felsorolva a)-tól g) pontig, mint például: az örökös érdemtelen az öröklésre, bűncselekményt követett el az örökhagyó sérelmére, erkölcstelen életet folytatott, az örökhagyó valamely egyenesági rokonának életére tört, nagyfokú hálátlanságot követett el vagy éppen a házastárs házastársi kötelességét durván megsértette.
Ahogy ebből a vázlatos felsorolásból is láthatjuk a kitagadáshoz szükséges okok néhol egyértelműbbek, máshol kevésbé. A törvény pedig ezekről nem rendelkezik részletesebben. Azonban vannak olyan helyzetek, amelyek egyértelműen beleillenek valamelyik kizárási okba. Például, ha a király legidősebb fia a közös vasárnapi ebéd alatt rendszeresen bántalmazta az uralkodót, az egyértelműen kitagadási ok lehet.
Hasznos tippek és tanácsok
Úgy érzem kedves Olvasó, hogy lassan már teljesen a birtokában van a képességnek, hogy akár önállóan is végrendelkezni tudjon. Azonban még mielőtt elengedném eme szuperképesség ismeretével, hadd osszak még meg néhány fontos tippet, amellyel nem csak erős, de legyőzhetetlen lesz, ha a végrendelkezésről van szó!
Számos kriminek, thrillernek része, hogy nincs meg a végrendelet, amelyben le vagyon írva, hogy kit neveztek meg örökösnek. Tanácsolom tehát, hogy végrendeletét tárolja mindig egy biztonságos helyen. Ha pedig biztosra akar menni, hogy a végrendeletét megőrzik, akkor helyezze letétbe a Magyar Ügyvédi Kamaránál a Végrendeletek Országos Központi Nyilvántartásában. Ilyen esetben halálunk után a végrendelet automatikusan a közjegyzőhöz kerül.
Az öröklési szerződésről
Végezetül pedig hadd osszak meg önnel néhány információt az öröklési szerződésről. Tárgyalását azért hagytam utoljára, mert más, mint az átlagos végrendelkezés.
Ennek lényege ugyanis az, hogy szerződünk valakivel, aki megfelelő eltartás és gondozásért cserébe örökösévé tesz meg minket.
Ezen szerződést két tanú jelenlétében kell megírni, és a tanúk aláírása is szükséges. Az ígért örökséget az eltartást vállaló akkor szerzi meg, amikor az örökhagyó meghal. Különlegessége, hogy ezt a szerződést az örökhagyó nem tudja egyoldalúan visszavonni. Módosításra csak közös megegyezéssel van lehetőség.
Zárszó
Bevégeztetett! Ezek után már semmi sem fogja útját állni a végrendelkezésben. Sajnálatosnak tartom, hogy az emberek legnagyobb részének a halál egy olyan tabu fogalom, amely miatt elfeledkeznek életük egyik, ha nem legnagyobb jognyilatkozatáról. Azt javaslom, hogy Ön ne tartozzon közéjük. Emberek vagyunk, tehát halandók is. Az életünk pedig egyszer véget fog érni. A kérdés már csak az, hogy az utánunk lévő élet az akaratunknak megfelelően folyik-e majd vagy kiszolgáltatva a véletleneknek.
A videó forrása: 1
JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
