A Felvételi Előkészítő Bizottság, az ELTE ÁJK méltán elismert és nagy múltú szervezete, immár ötvennégy éve segíti diákok ezreit a továbbtanulásuk megkezdésében. Gyulay Zoltán interjúja Milbacher Dániellel.
Jurátus: Azok számára, akik esetleg nem ismernék, elmondod, mi is a FEB, mivel is foglalkoztok?
Milbacher Dániel: A Felvételi Előkészítő Bizottság az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának legrégebb óta létező diákszervezete, amely több mint ötven éve működik. Számos olyan alumni tagunk van, aki azóta itt tanít az egyetemen, vagy más fontos pozíciót tölt be országos szinten.
Szervezetünk azzal a céllal jött létre – és létezik ma is –, hogy mindenki egyenlő esélyt kapjon ahhoz, hogy a felsőoktatásban tudjon tanulni. Ebből a misszióból származik a jelmondatunk is: “Egyenlő eséllyel a felsőoktatásba!”.
A FEB azzal foglalkozik, hogy történelemből és magyar irodalomból érettségi előkészítőt tart középiskolás diákoknak. A tanárok, akik itt tanítanak, mind ÁJK-s hallgatók, akik egy hosszú és szigorú kiválasztási procedúrán mennek végig, amely során a szakmaiságuk tesztelésre kerül, és ezek után válhatnak csak oktatókká. Erre azért van szükség, mert a feladatunkat mindig a lehető legszínvonalasabban kell elvégeznünk. Ennek meg is van az eredménye, hiszen a diákok, akik hozzánk járnak előkészítőre és utána jelentkeznek egyetemre – ide az ÁJK-ra vagy máshova –, sokkal nagyobb eséllyel nyernek felvételt.
Ennek az az oka, hogy mi specifikusan tudjuk, hogy mire van szükség az érettségire való felkészüléshez szóban és írásban is, ráadásul sokkal lazább közeget biztosítunk, mint a magántanárok, ami kifejezetten mellettünk szól.
Jurátus: Milyen tulajdonságok jellemzik a „tökéletes febest”?
M.D.: Nincsen tökéletes febes. Mindannyian mások vagyunk, és más dolgokban vagyunk jók. Alapvetően az az ethosz köt össze minket ilyen régóta, hogy hiszünk abban, hogy egyenlő esélyeket kell biztosítani a diákok számára ahhoz, hogy mindenkinek ugyanolyan esélye lehessen bekerülni a felsőoktatásba.
Egyébként egy febes mindig jó kiállású – hiszen oktatni máshogyan nem lehet –, jól és hangosan beszél szinte bármiről, amiről csak kell. Ezen kívül nagyon fontos a nyitottság, hiszen számos emberrel találkozunk, és még mindig jönnek hozzánk tanulási nehézségekkel küzdő diákok, akiknek segítenünk kell. Ahhoz, hogy az ilyen szituációkat kezelni tudjuk, szükség van erőteljes pedagógiai érzékre. Fontos a proaktivitás, hiszen szervezetünk nagyon kicsi, talán a legalacsonyabb taglétszámú a karon, ahol emiatt nagyon családias légkör alakult ki, de mégiscsak működtetni kell a dolgokat. Meg kell szervezni az oktatást, a szakmai anyagokat. Továbbá, minden évben kiadunk egy könyvet, amit meg kell írni, szerkeszteni, tehát egy rakás olyan tennivaló van, amihez proaktivitás szükséges. A tanítás szeretete nem elég ahhoz, hogy valaki febes legyen. Jól is kell tanítani és mély szakmai tudással kell rendelkezni, ezek mellett pedig tevékenynek is kell lennie, hiszen nem csak az oktatásból áll ez a szervezet.
Jurátus: Mivel tud többet nyújtani a FEB, mint egy iskolai fakultáció?
M.D.: Azzal, hogy személyre szabott oktatást nyújtunk. Nálunk nagyon apró csoportok vannak, kevés diákkal – ez tízfős csoportokat jelent –, de előfordul olyan is, hogy csak ketten vannak egy csoportban. Másrészt amíg egy középiskolai fakultációs óra negyvenöt percet tesz ki, addig mi alapvetően kétszer másfél órás tanórákat tartunk, tehát ezek alkalmanként háromórásak. Egy ilyen hosszabb tanóra során van idő arra, hogy elmerüljünk egy elemzésben, részletesen átbeszéljük azt, hogy mi volt jó, mi volt rossz, mit kellene máshogy csinálni. Olyan kérdések is felszínre kerülhetnek, amiket a középiskolában nem mer megkérdezni egy diák, vagy nem tudja, hogy meg lehet kérdezni, hiszen ott – lássuk be – tömegoktatás zajlik. A miénk a tanítványok igényeihez alkalmazkodó oktatás, és az sem mellékes tény, hogy oktatóink mind a diákokéhoz hasonló korosztályba tartoznak. Nincs óriási generációs különbség tanár és diák között, így szabadabb a légkör. Jóval könnyebben megtaláljuk a közös hangot, hiszen közös az érdeklődési körünk, ugyanazok a filmek, zenék, amik elérnek bennünket a mindennapokban. Sokkal könnyebb kapcsolódási pontokat keresnünk, könnyebb példákat hozni, ezért ez egy jó lehetőség mindenkinek, aki emelt szintű érettségit akar tenni történelemből és/vagy magyar irodalomból, és azt szeretné, hogy ez jól is sikerüljön neki.
Jurátus: Hogyan készülsz fel egy tanórára?
M.D.: Minél többet tanít az ember, annál inkább megy rutinból, de soha nem lehet bemenni egy órára úgy, hogy nem készülünk rá. Ez rendszerint abból áll, hogy összeállítom azt, mit akarok átvenni velük az adott órán. Ez egyáltalán nem rövid folyamat, egy kezdő oktatónak erre három-négy órája is rámegy alkalmanként, persze egy valamivel rutinosabb tanárnak, aki régebb óta tanít, egy óra is elégnek bizonyul. Összeállítom, hogy mit szeretnék csinálni az órán, és megírom a jegyzeteimet. Én irodalmat tanítok, úgyhogy kiválogatom azokat a szövegeket, amikről szeretnék beszélni, ezeket kinyomtatom, elolvasom. Nem viszek be olvasatlan szöveget órára. Beillesztem ezeket az óratematikába, és végiggondolom, hogy milyen kulturális aktualitás kapcsolódhat az adott óra anyagához. Rengeteg, mondjuk, XIX. századi szöveg van, amit sokkal könnyebb értelmezni úgy, hogy a mai korban is elhelyezzük, hiszen például az emberek akkor is voltak szerelmesek, ahogyan ma is.
Jurátus: Egy héten átlagosan mennyi időt vesz el a febezés?
M.D.: Fontos tudni, hogy febesnek lenni az ÁJK-n egy életforma, hiszen a FEB ad egy baráti társaságot, egy szinte család jellegű közösséget, ami körülvesz, és egy védőhálót nyújt. Éppen ezért sok idő után fel sem tűnik, hogy ez a szervezethez kapcsolódik. Ami kötelező elfoglaltság, az az órák megtartása – ez egy héten három óra –, ezen kívül pedig minden tagnak vannak tanításon túli feladatai. Nálunk is van például social media manager, aki posztot ír a Facebook oldalunkra, van olyan, aki oktatásszervezéssel vagy a tananyagok összeállításával foglalkozik. Ezek még heti két-három óra munkát hozzá tehetnek az elfoglaltságokhoz. Azonban ezek a rendszeres teendők egy idő után beépülnek a napi rutinba, nem kell félni attól, hogy a FEB túl sok időt vesz el. A szervezet a mindennapjaink részévé válik: bejövünk az irodába, közösen töltünk időt, beszélgetünk, barátságok, párkapcsolatok születnek, ezek mind ide kötődnek a FEB-hez. Szóval, ha valaki attól tart, hogy sok időt vesznek el a szervezetbeli lét, annak azt tudom mondani, hogy sokkal többet ad annál, mint amennyit elvesz.
Jurátus: Te miért szeretsz febes lenni?
M.D.: Én pedagógusgyerek vagyok, pedagógus is akartam lenni, de a pálya anyagi vonzata miatt hamar lebeszéltem róla magam. Mikor az egyetemen elkezdtem a jogász szakot, azonnal megtaláltam ezt a szervezetet. Elég hamar rájöttem, hogy engem nem érdekel a jog, viszont a FEB annál inkább. Végigcsináltam az egyéves felvételit, be is kerültem, és engem ez tartott ezen az egyetemen. Azért szeretek itt lenni, mert taníthatok, vagyis csinálhatom azt, amit szeretek, és kaptam hozzá egy életre szóló közösséget is. Tehát ez nem egy időszakos dolog, hogy elballagunk és vége van, ez egy nagyon-nagyon hosszú távú kapocs: vannak alapító tagok, akik mind a mai napig visszajárnak az alumni rendezvényekre, hatalmas baráti társaságok vannak, amelyek mind innen indulnak ki. A FEB ad egy másik családot, ami felbecsülhetetlen az ÁJK-n, ahol rengeteg hallgató van, sokféle személyiséggel. Ahol előfordulhat, hogy nem találod meg a kapcsolódási pontot másokkal, és akkor van egy olyan szervezet, ahová bármikor bemész, bárki bármiben tud neked segíteni, munkakereséstől a szerelmi bánaton át a “csak igyunk egy sört” kategóriáig.
Ezt az életérzést szeretem, febesnek lenni egyrészt kiváltság, másrészt ajándék.
Jurátus: Milyen részei vannak a hospitens létnek?
M.D.: Ha valaki jelentkezik hozzánk, akkor hospitens lesz. Ennek a szerepnek két meghatározó eleme van: meg kell ismernie a szervezet tagjait, és hospitálnia, tanítania kell az órákon. Az előbbi talán a könnyebb rész: minden hónapban van két olyan alkalmunk, beülésünk, ahova meghívjuk a hospitenseket, illetve bemutatjuk nekik a szervezetet és egymással is meg tudnak ismerkedni. Ezek kötelezően ajánlott programok, fontos a rajtuk való részvétel, hiszen így lehet megismerni a tagokat, valamint a tanításon kívüli tevékenységeinket.
A másik rész a szakmai munka, amikor a hospitenseknek “el kell szegődniük” egy oktatóhoz kistanárnak, és az általuk tartott órákon rövidebb anyagrészeket kell leadniuk. Először természetesen csak tízperces előadást várunk el tőlük (később nő az anyagrész mennyisége, ahogy az idő is), hiszen senki sem várja el a hospitensektől, hogy egyből háromórás előadásokat tartsanak. Az a cél, hogy egy év alatt bárki eljusson odáig, hogy meg tudjon tartani egy száznyolcvan perces órát.
A fejlődés a lényeg ennek az időszaknak, végig azt nézzük, ki, honnan, hova jut el, javul-e a hospitens oktatási technikája, jobban állítja-e össze az anyagot.
Emellett a FEB-nek van saját mentorprogramja is, ami arra szolgál, hogy a jelölt jobban megismerje mind közösséget, mind egyéneket, illetve, hogy kapjon az egyetemen egy személyes szakmai mentort, aki csak vele foglalkozik, és akitől bármikor kérhet tanácsot. Az egyetemi életben sose jön rosszul, ha valaki tud neked jegyzetet adni, vagy meg tudja mondani azt, hogy milyen órát kihez érdemes felvenni, vagy akivel tudsz sörözni, ebédelni, kávézni. A felvételi időszak egy nagyon jó buli is egyben, aminek a végén egy szuper közösséget kaphat az ember.
Jurátus: Milyen tanításon kívüli közösségi programjaitok vannak?
M.D.: Ahogy említettem, a FEB egy nagyon szoros közösség, például együtt járunk nyaralni is. Sok-sok éve már, hogy rendszeresen elmegyünk egy tíznapos balkáni kirándulásra, ahol bérelt kisbuszokkal bejárjuk a régiót. Albániába, Boszniába, Montenegróba és olyan helyekre szoktunk menni, ahova nem feltétlenül jut el az ember egy átlagos nyaraláson. Ezen kívül persze vannak belső eseményeink is, mint a közös karácsonyozás, vagy a nagy, közös év-végi vacsora. Van egy színházas rendezvényünk is, amely a Nyugat-est nevet viseli. Ez tulajdonképpen egy felolvasó színház, ahol a Nyugat folyóirat legnagyobb alakjait idézzük meg naplóbejegyzéseiken, szövegeiken előadásával.
Ezen túl minden évben megyünk legalább kétszer kirándulni, kiválasztunk egy magyar várost, amit közösen megnézzük egy hétvége alatt. Szoktunk együtt menni a Balatonhoz, illetve fesztiválozni is. Nagyon sok programunk van, ebből is látható, hogy a FEB tulajdonképpen kitölti az életünket.
Köszönjük az interjút!
