Elsőéves vagy, és elvesztél az egyetemista lét labirintusában? Elakadtál a tárgyfelvételnél? Adminisztratív teendőid vannak? Szeretnél WiFi-hozzáférést? Tankönyvet vásárolnál? Akkor jó helyen jársz. Ezen cikk keretében pár hasznos tippet adunk ezeknek a kezdeti nehézségeknek a leküzdéséhez.
TovábbCímke - ELTE ÁJK
„Edd meg szépen, Afrikában éheznek!” – hallhattuk kis korunkban, mikor nem akartuk megenni az ebédet, de hiába. A fejlettebb világ embere már nincsen rászorulva arra, hogy felelősségteljesen fogyasszon.
TovábbA nemrégiben alakult Kelet-Nyugati Alkotóműhely legújabb előadása családi drámaként ábrázolva tesz kísérletet a rendszerváltás óta eltelt harminc év magyar politikájának, illetve az azóta létrejött politikai rendszernek a megértésére. A darab, bár analógiái többször félrecsúsznak, látványvilágával, szórakoztató gegjeivel feledtetni tudja hibáit, és közben meglepően frappáns módon gondolkodtatja el a nézőt.
TovábbVáltoztatások lépnek életbe a félév menetében, az ELTE Média szerint ugyanakkor többről van szó, mint ami a közleményben áll.
TovábbÚgy gondolom, nem túlzás azt mondani, hogy Quentin Tarantino az egyik legismertebb, és mindenféleképpen legmeghatározóbb alakja a kortárs filmművészetnek. Első filmjét (Kutyaszorítóban) 1992-ben, az utolsót (Volt egyszer egy Hollywood) pedig 2019-ben rendezte. Alkotásaira egytől egyig jellemzőek a remekül megírt és eljátszott karakterek, a zseniális párbeszédek és az ötletes, sokszor abszurd történetek. Ezeken kívül azonban azt sem érdemes elfelejteni, hogy az erőszak és a bűnözés is igen sokszor alapját képezi a történeteinek. Így a soron következő cikkünkben arra tennék kísérletet, hogy egy kicsit más szemszögből nézzük meg és tárgyaljuk Tarantino filmjeinek egyes ikonikus jeleneteit.
TovábbSzerintem mindenki hallott már arról, hogy nem kötelezően csak akkor teljesíthető az egyetem, ha nap, mint nap bejárunk a kijelölt órákra és folyamatosan hallgatjuk szeminárium vezetőink, előadóink monológjait. Ha máskor nem is, az online oktatás alatt már kipróbálhattuk a távoktatás ezen formáját. Felmerül azonban a kérdés: mi a helyzet azon tagozatokkal, amiket már a járványhelyzet előtt is úgy működtettek, mint kvázi távoktatást? A következőkben ennek járunk utána.
TovábbJogtörténész, akadémiai dolgozó, színház szervező és egyetemi oktató? Felkerestük Kisteleki Károly professzor urat a Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék adjunktusát, akiről kétrészes interjúsorozatunk első felében kiderül: miért választotta a tanári pályát, és mit gondol a Magyar Tudományos Akadémián végzett tevékenységéről.
TovábbIsmét egyetemünk három egykori professzorának életét és munkásságát vesszük górcső alá. Ezúttal a közjoggal foglalkozó nyilvános rendes tanárok kerülnek terítékre. Cikksorozatunk második részéből többek között kiderül, hogy miért internálták a híres alkotmányjogászt a nyilasok, és mégis hogyan rúgta össze a port Teleki Pállal a közigazgatás jeles tudósa.
TovábbLassan vége a márciusnak, jó részünk már az első zéháján és beadandóján is túl van, ennek megfelelően pedig március 10-én megérkeztek az ösztöndíjak első részletei is, és kiderült, hogy mennyi is az az annyi. Na de miért pont annyi?
Tovább