A két héttel ezelőtt megrendezett Educatio Kiállítás miatt úgy gondoltam, hasznos lenne a felvételi előtt álló gimnazistáknak egy „élménybeszámolót” adni, amely rámutat, milyen is az élet – a jelenleg – hibrid tanrendszer szerint működő jogi karon. Az eseményen rengeteg kérdést tehettek fel a diákok, viszont a nagy tömeg és az idő szűke miatt részletekbe – nagy valószínűséggel – nem tudtak bocsátkozni az egyetem képviselői, illetve sokak számára ijesztőnek is hathatott a tumultus. Írásom nem titkoltan egy segítség a felvételizők számára, hogy ne csak arról tudjanak, amit a kiállításon hallhattak (feltéve, hogy mertek kérdezni), hanem arról is, amit egy első félévét abszolváló diák gondol a karról. Hajas Boldizsár írása.
TovábbCímke - ELTE
Te is a régi magyar filmek rajongója vagy? Ha szívesen néznéd közösen a hazai filmtörténet ikonikus alkotásait olyanokkal, akik szintén így éreznek, akkor dr. Rácz Anna vezetésével téged is vár kéthetente szerda este az ELTE Filmklub. A vetítések után ráadásul rendezőkkel, színészekkel és szakértőkkel is beszélgethetsz a látottakról.
TovábbA teljes magyar sajtót bejárta annak a híre, hogy az ELTE épületeinek zárt tereiben és egyéb, az intézmény által rendezett események során kötelező maszkot viselnie minden jelenlévőnek. Nem csoda, hogy ez nagy port kavart, hiszen a kormány a járványügyi védekezési eszközei közül ezt oldotta fel a leghamarabb. Sőt mi több, a mai napig nem kötelező szinte sehol sem. A következőkben az ELTE járvány elleni védekezési stratégiájának ezen szeletéről lesz szó. Vajon még mindig megéri maszkot hordani?
TovábbMúlt héten rendezték meg a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi, valamint Társadalomtudományi Szekcióit, amelyeken egyetemünk hallgatói ismételten kiemelkedő eredményeket értek el. A Jurátus újságírói az idei évben is részt vettek az ezúttal online formában megrendezett eseményen. A Polgári Eljárásjogi Tagozatról Koncos T. Laura, a Római Jogi és Egyetemes Jogtörténeti Tagozatról, valamint a Jog- és Állambölcseleti Tagozatról Csomós Ákos, az Infokommunikációs Jogi Tagozatról pedig Éry Márton tudósít.
TovábbAz év manökene, a Balaton szépe, Jászai-díjas színész és népszerű író… Elsőre kevesen gondolnák, hogy mindannyiukban van egy közös: elvégezték a jogi egyetemet. A cikkből többek között az is kiderül, mennyien maradtak végül a jogászi hivatásnál!
TovábbCikksorozatunkban az egyetemen tanuló speciális szükségletű hallgatókat és helyzetüket szeretnénk bemutatni. Az ELTE-n belül a Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda segíti a hallgatókat. Az Iroda, aminek a beceneve SHÜTI, évek óta nyújt szolgáltatást a hallgatók számára, ezért először azzal foglalkozunk, hogyan zajlik az ő segítségnyújtásuk a gyakorlatban. Kovács Krisztinával, aki az irodavezetője és az egyetemi fogyatékosügyi koordinátor, készített interjút lapunk.
Karunk kiemelkedően sikeres a jogi versenyek terén, elég csak a tavalyi világbajnok Jessuposokra, a nemzetközi mediációs versenyre vagy az oxfordi médiajogi világdöntőben elért szép helyezésekre gondolni. Ennek kapcsán online beszélgettünk Dr. Gosztonyi Gergellyel, a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék oktatójával, aki számos hallgató és csapat felkészítő tanára, a nemzetközi megmérettetésekről, de szóba kerültek a csereszemináriumok és néhány ambiciózus terv is a jövőre nézve.
A történelem során eddig már több mint tíz magyar személyt tüntettek ki a világ egyik legrégebbi és legismertebb tudományos elismerésével, a Nobel-díjjal. Közülük öten voltak rövidebb vagy hosszabb ideig az ELTE polgárai. Egyikük kerek születési évfordulója alkalmából ebben a cikkben emlékezünk rájuk.
A jelenlegi különleges helyzet miatt az egyetemi élet is átmenetileg szünetel. A folyton nyüzsgő Egyetem tér, a máskor hallgatókkal teli tantermek, folyosók és a különböző események helyszínéül szolgáló Aula Magna most mind üresen állnak. Azért, hogy ez idő alatt se feledkezzen el senki az Egyetem csodás épületéről, itt van néhány érdekes információ a Jogtudományi Kar épületének Aula Magna nevet viselő díszterméről és az azt ékesítő alkotásokról.
„Mindig jusson eszünkbe, hogy honnan jöttünk.” Ezt szokták emlegetni, mikor elérünk valamilyen kitűzött célt, vagy eljutunk egy fontos döntéshez. Ebből a cikkből kiderül, hogy honnan is kerülnek ki Karunk hallgatói a diploma megszerzése után. Mi is az a hely, ami a kultikus A épület mellett a háttérben meghúzódva terül el a Kecskeméti utca 10-12. szám alatt.