Mi a következő lépés? – Élet a diploma megszerzése után

lifehackerpontcom

Valljuk be, mindnyájan alig várjuk, hogy frissdiplomásként fellélegezzünk, hogy nincsen több ZH, vizsgaidőszaki izgulás és tárgyfelvételkor a Neptun előtti várakozás. Azt azonban kevesen tudják, mi következik a doktori cím megszerzése után, és bizony ez sokszor megkeseríti a diplomaszerzés utáni mámoros érzést. Cikkünkben három, frissen végzett jogász élményeit és személyes tapasztalatait írjuk le.

 Megvan a nyelvvizsga, a diploma a kézben, az ünnepi ebéd íze már lassan feledésbe is merül, és el kell kezdeni a munka világában tevékenykedni. Sokan azt gondolják, hogy életük legboldogabb időszaka következik, nincs többé az egyetem szigora, és végre-valahára a maguk urai lesznek, azonban a valóság az, hogy a diploma megszerzése után a huszonéveseken sokszor eluralkodik a bizonytalanságtól való félelem, a szorongás, és nem ritkán akár a depresszió tünetei is megjelennek.

„Nincs meg az a szabadság, amit elképzeltem, de érzem, hogy fontos és hasznos vagyok.”

 Első delikvensünk, akit Adriennek fogunk nevezni, 2015 februárjában végzett az ÁJK-n, fél évet csúszott, amit azonban nem bánt, mert el tudott kezdeni egy irodában dolgozni még az egyetem befejezése előtt.

„A szüleim nyomására kezdtem el negyedévesen a gyakorlati helyemen a kötelező gyakorlat után is az állandó munkát. Eleinte csak heti két napot, aztán már négyet is ott töltöttem, ahogy az óráim engedték, minél többet, csak a záróvizsga-időszakban hagytam fel vele. Könnyebb volt így a diplomával a kezemben megtalálni a helyemet, már tudtam, hogy lesz hova mennem, ha végzek. Ennek ellenére is volt bennem egy furcsa félelem, mert nyilván más az elvárás egy teljes munkaidős jelölttel, mint egy gyakornokkal szemben. Ha nem lett volna ez a lehetőségem, eléggé elveszettnek éreztem volna magamat, mert tudom, hogy sok hallgatótársamnak hosszú hónapokig nem sikerült állást találnia.

Hozzá kell tennem, hogy az egyetem alatt azt gondoltam, hogy sokkal inkább a magam ura leszek a diplomával a kezemben. Értem ezt úgy, hogy szerettem volna elköltözni a szüleimtől, és kialakítani a saját életritmusomat, de valójában ez a jelölti fizetésből (szerk. maximum körülbelül 150 ezer forint) elég nehézkesen menne ilyen magas albérletárak mellett. Most tehát a gyűjtögetés és a masszív spórolás időszakát élem, de bízom benne, hogy előbb-utóbb sikerül függetlenné válni.

Számomra a legnagyobb pozitívuma a diploma megszerzésének az, hogy végre én osztom be az időmet, nem kell a szerencsétlenül felvett órákhoz igazodni, igaz a munkaidő is kötött, de ha ebbe belerázódik az ember, akkor szuper érzés, hogy péntek este nem kell a hétfő reggel nyolcas ZH-n aggódni. Egy másik lényeges elem, hogy a főnökeim elismerik a munkámat, az egyetem alatt kevés pozitív visszacsatolást kaptam, dicséretet meg maximum anyukámtól, és egy ügyvéd dicsérő szavai nagyon jól esnek. Remélem, mindenki megtapasztalja egyszer.”

 

„Nem tudtam, mihez kezdjek, az első pár hét után teljesen bepánikoltam.”

 Márk 2016 februárjában végzett Karunkon, és júniusban kapott munkát. A köztes időről mesélt nekünk, amelyet kevésbé pozitívan élt meg.

„Az egyetemi évek alatt nem dolgoztam, szüleim támogattak, így én főleg a tanulmányokra koncentráltam. Harmadévesen végeztem el a gyakorlatot a nyári szünetben, egy kisebb ügyvédi irodában, ahol főként büntetőügyekkel foglalkoztam, ekkor döntöttem el, hogy a bírósági pályát célzom meg.

Én is tipikusan az az alak voltam egész életemben (főleg az egyetem utolsó két évében), aki azt gondolta, hogy nagyon happy leszek, amikor végre végzek, és megszabadulok a tanulás nyűgjétől, de az az igazság, hogy annyira eluralkodott rajtam a kilátástalanság érzése, hogy az utolsó ZV-re már legszívesebben el sem mentem volna, csak hogy legyen még egy fél évem eldönteni, mit akarok kezdeni magammal.

A diplomaosztó után a bulik és a henyélés időszaka következett, pár hétig tényleg euforikus volt a dolog, de aztán amikor elkezdtem álláslehetőség után nézni, eléggé szíven ütött, hogy mégsem annyira rózsás a helyzet.

Hiába mondja mindenki, hogy jogászok mindig és mindenhova kellenek, ez nem teljesen igaz. Én a budapesti bíróságok környékén nézelődtem először, és igen hamar szembesültem vele, hogy nagyon nehéz bekerülni, sőt szinte lehetetlen. (Hozzáteszem, azóta sem sikerült, de még nem adtam fel!) Két-három elutasító válasz után teljesen összetörtem, és ehhez még jött egy haláleset is a családomban. Pár hétre teljesen összezuhantam ettől, csak az tartotta bennem a hitet, hogy egy barátom minden egyes reggel felhívott telefonon, és közölte, hogy sikerülni fog, akármit is akarok elérni, ne adjam fel.

Végül elküldtem az önéletrajzomat ügyvédi irodákhoz, választhattam három lehetőség közül, és most már jobban érzem magamat, de nem vagyok biztos benne, hogy életem végéig egy helyen akarok maradni.”

„Nehéz megtalálni a helyedet, hiába vagy summa cum laude.”

Zsófi 2016 júliusában kapta meg a diplomáját, és egy ismeretségnek köszönhetően már augusztusban munkát kapott egy minisztériumban. Saját bevallása szerint kiváló tanulóként sem egyszerű boldogulni a „felnőtt világban”.

„Mindig is a közszféra érdekelt, a köziges tárgyak voltak a számomra legkönnyebben tanulhatóak, szerencsém volt, hogy könnyen el tudtam helyezkedni, és ez a része a dolgoknak nagyon könnyen ment. Azonban ez az élet egészen más, mint ami a suliban volt. A legjobban az hiányzik, hogy már senki sem mondja meg neked, hogy mit csinálj. Régen tudtam, hogy ha leülök, és megtanulom az anyagot, akkor az annyi, az jó lesz. Most meg kicsit olyan, mintha csak próbálkoznék és tapogatóznék a sötétben.

A munkatársak részéről sokszor érzem azt, hogy túl magas az elvárásuk, valami olyasmit várnak el, amit lehet, hogy tíz év tapasztalattal már tudnék, de így huszonnégy évesen nem megy könnyen. Néha a suliban is volt ilyen érzésem, de mióta dolgozom, sokkal többször van így, pedig már egyetemista koromban is dolgozgattam irodákban – nem is lehet azt a fajta tevékenységet ezzel az élessel összehasonlítani.

A legjobb dolog, amit tapasztaltam eddig a munkám során, az az, hogy a hétvégék szabadok, nem kell az egész szombatot vagy vasárnapot végigtanulni, több időm van magamra és a kiskutyámra, és most már nagyon várom a karácsonyt is, amiért az egyetem mellett annyira nem lelkesedtem a vizsgaidőszak miatt.”

képünk forrása: www.lifehacker.com

A szerzőről Összes bejegyzés megtekintése

Máté Csilla

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás írásához, kérjük jelentkezz be.