Archív - november 2019

Milyen volt a II. JÖSz Nyári Egyetem?

Idén augusztusban másodjára rendezte meg a Joghallgatók Önképző Szervezete saját, interdiszciplináris Nyári Egyetemét, melynek a Forster Vadászkastély szolgált helyszínül. A vendégül látott 160 egyetemista a háromnapos rendezvény során számos szakmai workshopon és a szervezetre jellemző, Atomvitákhoz hasonló közéleti beszélgetésen vehetett részt.

Tovább

Ügyvédek munkában – látogatóban a Wolf Theissnél

Lawyers@work néven indított programsorozatot az ELSA, melynek keretében közelebbről meg lehet ismerkedni a különböző jogászi hivatásokkal, az ügyvédi pálya egy-egy területével. Az adott irodák ízelítőt adnak abból, melyek a főbb tevékenységeik, milyen kihívások érik őket a mindennapokban. A legutóbbi állomás a Wolf Theiss Kálvin téri központja volt.

Tovább

Lövésből lesz a gól – Interjú Dr. Szentgáli-Tóth Boldizsárral

Summa cum laude minősítéssel végezte el a jogászképzést Karunkon, majd a Közép-Európai Egyetemen összehasonlító alkotmányjogi LL.M diplomát, 2018. őszén  pedig az ELTE ÁJK-n PhD fokozatot szerzett. Jelenleg az MTA TK Jogtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, mindemellett számos nemzetközi jogi konferencián szerepel sikeresen. Nem utolsó sorban pedig Karunk Alkotmányjogi Tanszékének kutatója, valamint kutatás- és tudományszervezői minőségben tanácsadó a Bibó István Szakkollégium igazgatója mellett.

Tovább

Élsport egyetemistaként – Interjú Venyercsán Bencével, olimpikon hosszútávgyaloglóval

Karunk élsportoló hallgatója ott volt harmadéves joghallgatóként, az alsó korhatárnak éppenhogy megfelelve, húsz évesen a riói olimpián. Mégpedig abban a sportágban, ami a sportok királynőjének leghosszabb és egyik legnagyobb tapasztalatot, pszichikai, fizikai terhelést igénylő ága. Venyercsán Bencével beszélgettünk a sportágáról és a kettős terhelés sikeres megvalósításáról.

Tovább

Először, másodszor, senki többet? Harmadszor, elkelt! – Az aukciók világa

A nem beavatott, laikus szemek a műtárgyaukciókat általában úgy képzelik el, mint a felső tízezer kiválasztottjainak koktélruhás, öltönyös zártkörű partiját. Cikkemben ezt a képet szeretném árnyalni, az aukciót misztikájától megfosztani, és bemutatni, hogy mindenki számára elérhetőek és fontosak, hiszen sok műalkotást csak itt tekinthetünk meg, mielőtt egy magángyűjteményben eltűnnének.

Tovább