Címke - ELTE

Egyetemi Énekkar – nem csak egyetemistákkal

2019-ben ünnepli fennállásának hetvenéves évfordulóját az ELTE Bartók Béla Énekkara, mely az Egyetemi Koncertzenekarral és a Néptáncegyüttessel közösen alkotja az Egyetem „Eötvös” Művészeti Együttesét. A kórus idén is várja az énekelni vágyó hallgatókat. A tagok között jelenlegi és egykori egyetemi polgárokat is találunk, akik mind szeretnek együtt énekelni, és ezzel jó pillanatokat szerezni egymásnak és a közönségnek is.
Tovább

Beszámoló a Telders Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny barátságos fordulóról

Idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara adott otthont a Telders Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny barátságos fordulójának. Az esemény 2019. április 25–26-án került megrendezésre. A rendezvény célja, hogy a tényleges hágai verseny előtt egyes csapatok kipróbálhassák magukat az eredetihez hasonló versenyszituációban. Összesen hét európai ország csapata vett részt a hazánkban rendezett eseményen. Képviseltette magát Bulgária, Dánia, Finnország, Franciaország, Skócia, Spanyolország és természetesen Magyarország.

Tovább

Alázatos munkának mindig meglesz a gyümölcse – avagy hogyan lett világbajnok az Eötvös Loránd Tudományegyetem csapata

Szép Vanessa, Buda Zolta, Bazsó Gábor, Koncsik Marcell, dr. Kajtár Gábor, dr. Sulyok Katalin, dr. Pap Dániel. Ez az a névsor és ez az a csapat, amely történelmet írt 2019 április 7-én Washington D.C.-ben. A Philip. C. Jessup Nemzetközi Perbeszédverseny magyar világbajnokainak teljesítményét a hazai tudományos élet és a jogásztársadalom mellett a külföldi szakmai közösség is emlegeti.

Tovább

Jogász művészek, művész jogászok – Élet a paragrafusokon túl

Pár év jogi egyetem után nehéz elhinni, hogy létezik világ, ami a jogszabályokon, ezer oldalas tankönyveken és bírósági döntéseken túl van. Mégis létezik! Komolyan. Az alábbi cikkben olyan neves jogász végzettségű, vagy legalábbis a jogi karon sokáig forgolódó neveket sorakoztatunk fel, akikről talán az átlagos hallgató nem is tudta, hogy bizony velük együtt osztoztak, osztoznak a félelmeken és sikereken. Sorstársak, mondhatni.

Tovább