Címke - felelős szerkesztő

Jurátusból a média világába II.

Jogi diplomával a kézben számtalan lehetőség nyílik meg előttünk, dönthetünk akár úgy is, hogy nem a klasszikus utakat járjuk be. A Jurátusból a média világába című interjúnk második részeként ezúttal olyan egykori joghallgatókat, volt Jurátus tagokat kérdeztünk, akik az egyetem elvégzését követően inkább az újságírás felé fordultak. Nagy Teodórával, az atv.hu felelős szerkesztőjével, a Spirit FM Harcosok klubjának szerkesztőjével, korábbi rovatvezetőnkkel, valamint Surjányi Dáviddal, a Hetek külpolitikai rovatvezetőjével, nemzetközi jogásszal, egykori főszerkesztő-helyettessel az újságírásról és a Jurátusban eltöltött éveikről beszélgettünk.

Tovább