Évente több tízezer embert gyilkol meg a családja olyasmiért, ami a közösség szerint helytelen viselkedés, ám ennek a homályos gyanúja is elég ahhoz, hogy a személyes szabadság elérését megkísérlő individuum halállal lakoljon. A becsületgyilkosságok kórképe.
Archív - március 2020
A kutatásokból kiderül, hogy a tetoválások többsége viselőjének önazonosságát fejezi ki: vannak, akik kitűnni szeretnének, míg mások beilleszkedni. Napjainkban a tetoválás egyre inkább teret hódít magának, és kiemelten népszerűvé vált a 18-34 évesek körében.
Kevesen tudják, de Magyarországon is sokan űzik azt a tengerentúlon bevett sportot, amit mi csak „amerikai foci” néven emlegetünk. Jelenleg több divíziós bajnokságban rendeznek mérkőzéseket, a televízió is gyakran közvetíti ezeket. Az ELTE ÁJK két hallgatójával is beszélgettünk, akik maguk is focicsapatok tagjai az egyetem mellett.
Az 1940-es években járunk, Algéria egy Oran nevű városában, ahol a pestisjárvány könyörtelenül szedi áldozatait. A katasztrófa azonban bármelyik városban és korszakban történhetne, nem függ sem tértől, sem időtől. Camus A pestisben az egyének és a közösség sorsát is lefesti nekünk.
A Court of Justice of the European Union, azaz az Európai Unió Bírósága 2019-ben hirdette meg először fizetett gyakornoki programját. Szép Vanessa az ELTE ÁJK-ról először, egyedüli magyarként vett részt tavaly a programban, melyet idén ismét meghirdettek, szintén két ciklusban. A szeptemberben kezdődő gyakornokság jelentkezési határideje április 15. napján zárul, a linket a cikk alján találjátok.
Az új koronavírus (COVID-19) kapcsán a sajtóban egyre gyakrabban megjelenő hír, hogy egész országokat, városokat vagy embereket vesznek karantén alá. Az elmúlt napok történéseit követve számos európai ország különböző területeit zárták le, de lássuk, mit is jelent a karantén, mennyiben és hogyan érinti a hétköznapjainkat.
A jelenlegi különleges helyzet miatt az egyetemi élet is átmenetileg szünetel. A folyton nyüzsgő Egyetem tér, a máskor hallgatókkal teli tantermek, folyosók és a különböző események helyszínéül szolgáló Aula Magna most mind üresen állnak. Azért, hogy ez idő alatt se feledkezzen el senki az Egyetem csodás épületéről, itt van néhány érdekes információ a Jogtudományi Kar épületének Aula Magna nevet viselő díszterméről és az azt ékesítő alkotásokról.
Ha szobanövények kerülnek szóba, sokunknak az lehet az első reakciónk, hogy „nálam még a műnövények is meghalnak”, s bár járunk ebben a cipőben néhányan, mégis egyre népszerűbb a fiatalok körében, hogy zöld barátokkal népesítik be lakásukat. Vajon mi áll a szemléletváltás hátterében?
Kevés szebb dolog van annál, mikor egy pár úgy dönt, hogy gyermeket vállal. Azonban mi a helyzet akkor, ha a gyermek rendellenességgel születik, mint a Down-szindróma? A szülők ilyenkor – teljesen érthető okból – kétségbe esnek. El sem tudják képzelni, milyen jövő vár a gyermekükre.
Mint az köztudott, a Kormány 2020. március 19. napjától hatályos 47/2020. (III. 18.) Korm. rendeletében fizetési moratóriumot rendelt el. Eszerint a veszélyhelyzet fennállása alatt az adósnak a hitelező által üzletszerűen nyújtott hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap.