Archív - április 2023

Száz év múlva Magyarországon- Műanyag égbolt kibeszélő

A klímaválság egyre nagyobb fenyegetést jelent a bolygónkra és az emberekre nézve, nem meglepő tehát, hogy a kérdés nemcsak a politikai párbeszédben, hanem a művészetben is gyakran napirendre kerül. Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta első nagyjátékfilmjükben egy olyan jövőképet festenek le, ahol az emberek szörnyű árat fizetnek a fennmaradásukért, mindezt igen sajátos látványvilággal és narratív eszközökkel mutatják be.

Tovább

Mikor Beszélj?

A szakma, a család, a barátok, a párunk, a környezetünkből bárki, egyszóval a földi élet, követeli, hogy beszéljünk. Ám ennek mindenképpen eleget kell tenni? Ki tanítja meg nekünk, mikor kell beszélni, illetve, hogy mikor kell hallgatni? Napjainkban ha valaki a “becsület szavát adja”, szinte semmire sem számítunk. Hiba volna felülvizsgálat nélkül hagyni a cselekedeteinket, – így akár a beszédszokásainkat – hiszen ösztönösségük okán gyakran hatnak vissza negatívan ránk. Ugyancsak hiba volna azt hinnünk, hogy a korunk oly egyedi, hogy semmilyen más időszakból ránk maradt tudás nem veheti fel vele a versenyt. Azonban nem maradtunk tanács nélkül: íme az útmutató olyanoktól, akiket bölcsnek nevezünk:

Tovább

Know-how a pénztárcabarát utazáshoz

A kitolódott, nyári évszak felét uraló vizsgaidőszakot követően többünk fejében fordulhat meg az a gondolat, hogy a megerőltető heteket magunk mögött hagynánk egy kellemes kirándulással. Látványosan emelkedtek azonban az árak a tavalyi évhez képest is, így nagyobb körültekintés vált indokolttá a szervezésben, hogy a nyár végére a vállunk mellett, a bankszámlánk se égjen le.

Tovább

420: A kannabisz világnapja – rövid körkép a világ legmegosztóbb növényéről

Kannabisz, marihuána, fű, hasish, ganja: néhány elnevezés, amelyen elhíresült a zöld levelekből álló növény, mely ősidők óta jelen van a Földön. Bár először jótékony hatásáról volt híres, mára a világon rendkívül változatos jogi szabályozások vonatkoznak rá. Az államok többségében így illegálisá vált a terjesztése, és a kikapcsolódásra szánt  használata.

Tovább

Konzolra hangolva- a videojáték zene műfaja

Élénk és látványos grafika, finom motorikus animáció, egyedülálló és változatos értelmezéssel bíró történet, átírható cselekményszálak, lélegzetet fojtogató látványkép, mágikus vagy ismert karakterek és epikus zene: mindazok a jellemzők, amelyekkel napjainkban egy tökéletesre fejlesztett videojáték rendelkezhet. A soron következő cikkünkkel egy olyan hangverseny kerül megrendezésre, ahol a hangszerek helyett konzolra hangoljuk a megfelelő hangmagasságot annak érdekében, hogy a videojáték zene műfajára hangolódhassunk rá.

Tovább

Gaudiopolis

Sztehlo Gábor evangélikus lelkész a holokauszt idején zsidó gyermekek mentésében vett részt, majd szervezésének köszönhetően 1945 és 1950 között Gaudiopolis (Örömváros) néven gyermekköztársaság működött Budapesten. A több mint ezer gyermek életét megmentő, őket nevelő Pax Gyermekotthon egykori területe részben ma is megtekinthető.

Tovább

A megbocsátásról

Világunkban az évezred derekára a társadalomkép olyan negatív átalakuláson ment keresztül, hogy annak következményeként sokan már saját maguktól szenvednek. A magunkra erőltetett teljesítménykényszer állandó stresszt jelent. Ugyanakkor elszoktunk a rossztól, a legkisebb fájdalmakat (legyen az szellemi vagy testi) is nehezen viseljük, káros szokások (gondoljunk itt a nem tápláló ételekre, az ülő életmódra vagy az alkoholkultúrára) rabjaivá válunk és jellemzően a kényelem oltárán áldozzuk fel az egészséget. Mindezek következtében a kép igencsak aggasztó: ennyi negatív hatással az ember idegei sem képesek megbirkózni, úgyhogy egyre inkább halmozódik az idegesség és az agresszió. Ha meg tudunk bocsátani, a fent ismertetett előbbi  két – véleményem szerint kerülendő – állapot negatív hatásai alól részben feloldozást nyerhetünk.

Tovább