Az EJEB Magyarországgal kapcsolatos döntéseiről nemcsak alapjogi vagy nemzetközi jogi órák keretében hallhatunk, hanem sokszor a médiában is előtérbe kerülnek. Október 4-én a strasbourgi bíróság a tényleges életfogytig...
Kategória - Karrier & Külügy
Nem lehet elég korán elkezdeni a jövő tervezését, ezt talán a jogi kar hallgatói tudják a legjobban. A HVG szervezésében megrendezendő éves, hagyományos állásbörze segítséget nyújt a fiatal pályakezdőknek és a munka...
Az elmúlt egy hét az ELTE-n az Erasmus jegyében telt: az Erasmus7 előadássorozat keretében az összes Karon tartottak tájékoztatót a programmal kapcsolatban. Február 16-án az ÁJK-n is sor került erre, és aki ott volt, megtudhatta...
A joghallgatók körében az Erasmus a legismertebb utazási lehetőség, ugyanakkor számos más pályázat is elérhető azok számára, akik diplomájuk megszerzése előtt szeretnének külföldön tölteni pár hónapot.
Unalomig ismert passzus, hogy az önéletrajz életről és halálról, vagy legalábbis gyakornoki helyek és álomállások betöltéséről dönthet. A Karrierközpontnak hála már egyetlen hallgatónak sem kell kétes értékű...
Pénteken az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének szervezésében kerül megrendezésre egy tájékoztató nap, melynek középpontjában az Európai Bizottságnál meghirdetett gyakornoki helyek állnak.
A legismertebb Harvardon diplomát szerzők között olyan nevek szerepelnek, mint John Fitzgerald Kennedy, Ananda Mahidol, Barack Obama, David Rockefeller és Bill Gates. Az USA legrégebb óta működő felsőoktatási intézménye, melynek...
Pénteken Diversity of Science, Diversity of Nations címmel kerül megrendezésre az Erasmus hallgatók konferenciája.
Dr. Tóth Ádám 1998 óta közjegyző, 2004 óta a Közjegyzők Nemzetközi Uniója állandó tanácsának tagja, Magyarország képviselője az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsában és a régió közjegyzői együttműködésének...
Az a szerencse ért, hogy az évente változó számban megrendezésre kerülő Euroscola napon vehettem részt két hallgatótársammal együtt a volt középiskolánk csoportjával Strasbourgban. Az Euroscola nap lényege, hogy...