A Dékáni Hivatal közreműködésével ezúton szeretnénk beszámolni a kari eseményekről, aktualitásokról a soron következő időszakra nézve.
TovábbCímke - ELTE
A cikk második részében tovább haladunk az időben a 2000 és 2016 közötti időszakra. Ha még nem olvastátok az előző részt, mindenképpen azzal kezdjétek! Ott láthatjátok, hogy hogyan változtak a címlapok az elmúlt harminc évben, és ott ismerhetitek meg az 1993 és 1999 közötti időszak történéseit a Jurátus szemszögéből.
TovábbAz indulása óta joghallgatók nemzedékeit kísérte végig az egyetemi évei alatt a Jurátus, ma pedig már a 30. születésnapját ünnepli az újság. Természetesen sok minden változott az elmúlt három évtizedben, például hogy a lap teljesen digitális megjelenésre váltott át 2016-ban; vagy pedig az, hogy függetlenedett a HÖK-től, emellett pedig bővült is a Jurádióval.
TovábbNagyobb közönség előtt kell prezentálnod, és iszonyatosan izgulsz, úrrá lesz rajtad a lámpaláz, izzad a tenyered, remeg a hangod, és hirtelen teljesen üresnek érzed a fejed. Miközben az életedért küzdesz, a testedben több száz folyamat indul el. Mi állhat a szerepléstől való félelem hátterében és milyen folyamatok zajlanak le túltöltődött fejünkben? A soron következő cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.
TovábbLassan indul a 2023-as fesztivál- illetve koncertszezon. Sok híres előadó jelentette be Magyarországi fellépését, de vajon mire érdemes ellátogatni?
TovábbA videójátékok tényleg több kárt okoznak a társadalomnak, mint hasznot? Lásd most egy gamer szemén keresztül a problémát, aki mind a pozitív, mind a negatív irányból körbejárja a megosztó kérdést videójátékosok és laikusok között.
TovábbTudományos megismerés, reform majorság, pezsgő szellemi élet. A nyár egy újabb kiváló programmal bővült a Kritika és Felelősség Szabadegyetem által. Hogy pontosan mit is takar az elnevezés, arról Milbacher Dániel mesél a Jurátus olvasóinak.
TovábbAz egyetemen kívüli elfoglaltságok közül nehéz bizony olyat találni, amely egyaránt szolgálja a lazítást és a kikapcsolódást, a művelődést és a tudománnyal való foglalkozást. Manapság ugyanis egyre kevesebben mélyednek el egy adott kérdéskörben, továbbá az ilyen érdemi témákról szóló beszélgetés pedig haldoklik az ifjúság körében. Viszont van egy éles fénysugár az alagút végén, amely ennek a megállítását, valamint a gondolkodásra és beszélgetésre ösztönzést tűzte ki célájul: ez pedig a Szájensz Szeánsz. Eme mindenki által látogatható, sorozatosan megrendezésre kerülő beszélgetőesteken ingyenesen lehet részt venni, a programokat pedig a Facebook oldalukon lehet megtalálni. Interjút készítettünk Milbacher Dániellel, a Szájensz Szeánsz egyik vezető tagjával.
TovábbEgy idegen bolygón kékbőrű humanoid lények élnek, akik az embereknél jóval nagyobbak, hosszabb életűek és egy igen különleges életmódot folytatnak, elméjükkel pedig rá tudnak kapcsolódni a természetre. Ez mind ismerős lehet a filmkedvelők számára; nyilván mindenki tudja, hogy az 1973-as, francia-csehszlovák koprodukcióban készült A vad bolygó (La Planète Sauvage) című filmről van szó, amit ma ötven éve mutattak be Cannes-ban.
Tovább