Címke - sport

A balett lenyűgöző világa – és ami mögötte van

Könnyed, elegáns, légies, kecses – ezek a szavak mind jellemzik a balettot. Alig akad olyan lány, akit ne varázsolt volna már el legalább életében egyszer a balett világa. Ahogyan a kisfiúk tűzoltók vagy pilóták akarnak lenni, ha nagyok lesznek, a lányok balerinák. Azonban az odavezető út és a balett-táncosok élete nem mindig jellemezhető a fenti jelzőkkel. Egy szempillantás erejéig most betekinthetünk a függöny mögé. Tovább

ÁJK-s sikerek a tollasversenyen

Május 5-én Budapest adott otthont a magyar egyetemi tollaslabdázók országos bajnokságának. Az évtizedes múltra visszatekintő versenyen idén tizenkét fővel képviseltette magát az ELTE, köztük három ÁJK-s hallgatóval. A legeredményesebb egyetem címet az ELTE érdemelte ki, hiszen a megszerezhető tizennyolc éremből nyolcat nyertek meg hallgatóink. Külön büszkeség Karunk számára, hogy a csapat két legsikeresebb tagja az ÁJK-n tanul. Tovább

Mozgással a monotonitás ellen

Habár az egyetemi élet rengeteg örömöt, élményt, lehetőséget kínál a hallgató számára, akadhatnak olyan pillanatok, amikor azt érzi az ember, hogy „nem bírom tovább, besok(k)altam!”. Néha a hétköznapok diktálta iram, az irreálisnak tűnő követelmények teljesítése közben beleragadunk a mókuskerékbe, és eszünkbe sem jut a kikapcsolódásra, különösen a sportolásra gondolni.

Tovább

Tavaszi sportnapok a BEAC-cal

A BEAC idén tavasszal is házhoz hozza a sportot! A sportkampány célja, hogy minél több egyetemi hallgató, dolgozó, kollégiumi lakó megismerje és kipróbálhassa az egyetem sportegyesülete által nyújtott sportolási lehetőségeket, mindezt pedig a lehető legközelebb, az egyetemi kampuszokon és kollégiumokban tehessék meg. Tovább

A tudatos test és szellem

A jóga egy többezer éves múlttal rendelkező mozgásforma, mely az ókori Indiából származik. Kialakulásának idejéről nincsenek pontos adatok, az első írásos emlékek a Kr. e. IV. századból származnak, amikor is egy Patandzsali nevű bölcs rendszerezte a tanításokat Jóga-szútrák című művében. Ennél az időpontnál azonban jóval korábban részét képezte a jóga az emberek mindennapi életének. Már az Indus-völgyi civilizációk régészeti leletei között találunk meditáló embereket. A meditáció volt a jóga legkorábbi formája. Tovább

Életmód rovat

Pénteki mozgó rovataink, a Sport és a Humor ezentúl egyesítve és tartalmilag kibővítve Életmód néven jelennek meg. A névváltozásnak megfelelően mostantól az egészség, a környezettudatosság és a táplálkozás tárgyköreiben is olvashattok cikkeket, a Vélemény rovat azonban megőrzi önállóságát és időszakos jellegét.

Fáj a hátad? Mire vársz?

Vizsgaidőszak. Reggeltől estig tankönyvek és jegyzetek felett ülünk. Pár óránként, majd egyre sűrűbben változtatjuk az ülőhelyünket: az íróasztaltól az ágyra, az ágyról a fotelra, hasról hátra. A végén csinálhatunk akármit, fáj a hát, a derék, a nyak. Ha kicsit józanok vagyunk, és törődünk magunkkal, felmerül bennünk az igény: el kell mennünk mozogni. Na de hová? Például a Nyugati pályaudvartól öt percre, csak pár megállóra az egyetemtől. Tovább