Címke - TDK

Polgári jog és Jogelmélet – Képeslapok a TDK-król

Minden bizonnyal elsősorban a kisgólyák, de számos esetben – sokszor kortól függetlenül – több felsőbb éves hallgató is eltöpreng azon: vajon hol található az a közeg, ahol előadásokon, szemináriumokon, könyvtárakon túlmenően – ám még mindig kötetlenül – további ismereteket gyűjthetnek be minden olyan jog– és egyéb társadalomtudománnyal kapcsolatos területről, amely felé érdeklődéssel fordulnak? Erre a válasz két szóban ragadható meg: tudományos diákkör.

Tovább

„Egyfajta fordított római jogként jellemezném” – Interjú az IKT TDK társtitkáraival és dr. Báldy Péterrel, a TDK egyik támogató oktatójával

Internet, közösségi média oldalak, okostelefonok, drónok, önvezető járművek és különféle elektronikai eszközök. A technológia vívmányai számos új kérdést vetnek fel, melyek új szabályozási megoldásokat igényelnek. Mindezekre az infokommunikációs és technológia jog próbál válaszokat adni. De mi is ez a jogterület pontosan? Hogyan kapcsolódik más jogterületekhez? Hol lehet ilyen szaktudással elhelyezkedni? Interjúnk során az Infokommunikációs és Technológia Jogi Tudományos Diákkör társtitkáraival – Szécsi Kata Nórával és Szilárd Ákossal –, illetve a TDK egyik támogató oktatójával, dr. Báldy Péterrel beszélgettünk.

Tovább

Hamu és gyémánt – Avagy a nagy port kavaró TDK ülés boncolása

„Na, csak kinyögted.” Így hangzik az ominózus Lajos Balázs idézet, amit hősünk a 0,5 négyzetén hosszasan gondolkodó tanárához intézett. Megannyi ehhez hasonló gyöngyszem sorolható a járvány szórakoztató hozadékai közé, bár a vigasz mégis sovány. Eddig Lajos Balázs örvendhetett talán a legnagyobb ismertségnek az online oktatás mókamesterei közül, ugyanakkor az április 12-én megtartott BE TDK-n olyan történt, amire kevesen számítottunk. Milyen jogi kérdéseket vet fel az incidens és az azt övező magatartások? Felmerülhet a szándékosság vádja, vagy pusztán kínos véletlen lenne? Beható elemzés az online oktatás eddigi legkínosabb pillanatáról.

Tovább

Diákszervezetek az ELTE ÁJK-n – Ismerted mindet?

Az egyetemi létforma sajátossága, hogy az emberek jönnek, és mennek, az évfolyamok és a csoportok pedig folyamatosan cserélődnek. Egy ilyen gyorsan változó környezetben szükségünk van egy biztos pontra. Míg az általános és középiskolai évek alatt ezt az osztály jelentette, addig az egyetem során mindenkinek saját magának kell megkeresnie a hozzá legközelebb álló közösséget. Te vajon megtaláltad már a tiédet?

Tovább

„Mi vagyunk a szakmai csomópont” – Interjú a Politológus Műhely elnökével, Sárkány Somával

Mennyire lehet egy politikával foglalkozó szervezetet távol tartani a politikától? Az egyetemi közéletben való részvétel politizálás? Milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy egyetemi szervezet vezetőjének? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk a Politológus Műhely elnökével, Sárkány Somával. Tovább

ELTE ÁJK sikerek a 2018/2019 tanévben

Amikor arról vitázunk, melyik egyetem nyújtja a legszínvonalasabb jogászképzést, különféle számokat és statisztikákat veszünk elő, melyek a mi igazunkat bizonyítják. Az ELTE ÁJK-n nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a hallgatói kiválóságoknak tér nyíljon arra, hogy versenyeken is megmérettessék magukat, a sikereket pedig a minden év végén megrendezendő dékáni fogadáson ünnepeljük meg.

Tovább

Harry Potter világa nem jogállam! – Beszámoló az Alapjogi és a KIG TDK üléséről

Akit érdekel a J. K. Rowling által megalkotott világ közjogi és gyermekjogi háttere, annak érdemes volt részt vennie az Alapjogi és Közigazgatási Jogi TDK közös ülésén, ahol Lápossy Attila és Hoffman István tanár urak válaszoltak a felmerülő kérdésekre. Az érdeklődők többek között azt is megtudhatták, hogy miért tekinthető a varázsvilág egy feudális államnak, vagy hogy miként érvényesül a szabad iskolaválasztás joga a varázslótanoncok körében. Tovább