Archív - április 2022
Sokak utazásszervezési szokásainak elengedhetetlen eleme a környezetbarát alternatívák keresése annak érdekében, hogy a lehető legkarbonsemlegesebben jussanak el A-ból B-be. Milyen más előnyei vannak még a vonattal történő utazásnak? Mennyire egyszerű? Mai cikkünkben leginkább ezekre a kérdésekre fogunk választ adni.
Tovább
A Bárándy család az egyik legismertebb jogászcsalád Magyarországon, nevükhöz jelentős büntetőügyek fűződnek. Cikkemben három generációt kiragadva mutatom be történetüket kezdve Bárándy Györggyel, folytatva Bárándy Péterrel, zárva Bárándy Gergellyel.
Tovább
A latin nyelv az első európai egyetemek megjelenésétől kezdve a tudományos élet szerves részét képezi: ugyan magát a nyelvet ma már csak egy-egy szakon oktatják, a hallgatók számos átvett kifejezést – elég csak a “szeminárium” szavunkra gondolni – használnak a felsőoktatásban töltött éveik alatt. A mai cikkben egyetemünk egyik kiváló latin nyelvoktatójával Sándor Pál László tanár úrral beszélgettünk a latin nyelv jelentőségéről, az oktatói tevékenységéről, illetve arról, hogy ő miért ezen tudományterület mellett kötelezte el magát. Szántó Dóra Bernadett és Nagy Viktória Anina interjúja.
Tovább
Joghallgatóként szinte minden egyes alkalommal szembesülünk – vagy szembesítenek minket – a jogról alkotott elméletekkel, melyek találóan egy egyenletben összefoglalhatóak: (nagyfokú társadalmi megbecsültség + luxusvilla + jacht + Ferrari + tengernyi pénz) * egész életen át + (kizárólag magolás + egy hétvége alatt elvégezhető) * 5 év = önfeledt, örök jólét; x= jog. Valóban igaz lehet ez így? Vezet-e egyáltalán eredményre, vagy „becsap a villám”, ahogyan régen matematika órán írtuk azon egyenletek végére, melyek nem adtak megoldást?
Tovább
Az idei év legfontosabb belpolitikai kérdése az április 3-i országgyűlési választás volt. A hosszú kampány alatt több kérdés is felmerült a társadalomban, és előzetesen is nagy volt a várakozás. A legtöbb vélemény egyetért abban, hogy egyfelől meglepő, másfelől viszont mégiscsak várható eredmény született három héttel ezelőtt. Ebben a cikkben elemző szemmel, ugyanakkor a szubjektivitást sem kirekesztve megpróbálom körüljárni a választásig vezető történéseket, a voksolást és a következményeit. Szerkesztőségünk egyik tagjának véleménycikke.
Tovább
Legtöbbször a maffiózó szó hallatán férfiakra gondolunk; hiszen ki más lenne képes irányítani vagy akár csak részt venni szervezett bűnözésben? A filmekből ismert „alvilág” már-már a normálissal párhuzamosan működő sötét verem, ahol a nők az esetek többségében nem kapnak szerepet. Akkor hogyan válik egy nápolyi szépségkirálynő az egyik legnagyobb olasz maffia csoport, a Camorra vezetőjévé?
Tovább
Gyermekként bizonyára sokan álmodoztak arról, hogy egyszer majd lesz egy saját országuk, ahol ők hozzák a szabályokat, a belügyekbe pedig rajtuk kívül senki más nem szólhat bele. A hatvanas évek közepén egy olasz mérnök meg is valósította ezt a vágyát, felépítette saját köztársaságát.
A bolognai származású Giorgio Rosa 1964-ben kapott engedélyt egy négyszáz négyzetméteres platform felépítésére az Adriai-tengeren, Rimini partjaitól tizenkét kilométerre. Akkoriban ez már nemzetközi víznek számított, a parti tenger csak hat tengeri mérföldig tartott, a létesítmény ettől a határvonaltól ötszáz méterrel kijjebb került felépítésre.
A mesterséges szigetet kilenc strapabíró oszlop tartotta, amin egy kétszintes épület is helyet kapott, az édesvízről pedig egy fúrt kút gondoskodott. Rosa mérnököt a hajógyárban dolgozó barátja segítette a kivitelezésben, a munkálatok költsége az olcsóbb megoldások – a belül üreges tartóoszlopokat például csónakkal úsztatva juttatták el a kiszemelt területre – alkalmazása mellett is elérte a másfélmillió dollárt.
Évekig tartó építkezés után, 1968. május 1-jén kikiáltotta függetlenségét a Rózsa-szigeti Köztársaság! A kezdetben három lakossal rendelkező mikronemzet hivatalos nyelve az eszperantó lett, narancssárga színű zászlaja közepén három rózsával díszített címerpajzs állt. Felállították saját „tanácsukat”, postát nyitottak és bélyegeket adtak ki, míg az épület másik szárnya bárként üzemelt, különleges italokkal a kínálatban.
A miniállamnak hamar híre ment az olasz és a világsajtóban is. A platform mellett bárki szabadon kiköthetett csónakjával, sőt menetrend szerinti járatok is indultak. A népszerűséget növelte az is, hogy egyáltalán nem kellett adót fizetni, sőt tulajdonképpen bármit lehetett csinálni, ami nem minősült életellenes vagy közveszélyes tevékenységnek.
Rosa később úgy emlékezett, hogy több százan nyújtottak be kérvényt az állampolgárságért, lemondva az olasz okmányokról. A létesítmény ugyanis – alkotója szándéka szerint – a szabadság szimbólumává vált egy olyan időben, amikor annak különös jelentősége volt.
Paolo Bernardininek, a szigetet bérbe vevő üzletembernek azonban még ennél is komolyabb tervei voltak. A kormányzati szárnyban nemzeti bankot akart nyitni, saját fizetőeszközzel. Minisztériumok és külföldi diplomáciai képviseletek is működtek volna az anyakönyvi hivatal és a békebíró mellett. A bárt étteremmel és szállodával szándékozott bővíteni, az építési és működési költségeket pedig az értékesítési bevételekből akarta finanszírozni.
A hatóságoknak hamar szúrni kezdte a szemét Rosa és Bernardini műve. Az olasz állam szerint a létesítmény egy pénzmosoda volt, mások bűntanyaként tekintettek rá, ahol illegális kaszinók és bordélyházak üzemelnek, sőt még olyanok is akadtak, akik szovjet tengeralattjáró-bázist sejtettek a háttérben.
Ötvenöt nappal a függetlenség kikiáltása után az olasz kikötőparancsnok és a pénzügyőrség blokád alá vette a köztársaságot.
Bernardini táviratában a szuverenitás megsértésével védekezett, ugyanis a Rózsa-sziget önálló állam, amely Olaszország területétől kívül esik.
Az olasz belügyminiszter más szemszögből támadta a szigetet, úgy gondolta, hogy a platform veszélyezteti a hajózást. Rosa ezt az érvet azzal hárította el, hogy egyrészt világítótorony építését tervezte, másrészt ebből a szemszögből nézve minden sziget nehézséget okozhat. A mérnök időközben leveleket írt az olasz államnak, az ENSZ-nek és az Európai Tanácsnak is az ügyben.
Meghallgatására azonban már nem került sor, ugyanis 1969 februárjában Olaszország megsemmisítette a szigetet. Ez nem ment egyszerűen, először megpróbálták szétszerelni, de az eredménytelennek bizonyult. Az olasz kormány parancsára búvárok robbanószereket szereltek fel, később két ízben is bombázták. A platform azonban így sem pusztult el teljesen, a maradványait egy tengeri vihar tüntette el. A második világháború óta ez volt az olasz hadsereg egyetlen támadása egy „független ország” ellen.
Az olasz állam a művelet költségeit kiszámlázta Rosának, a nyugtán tizenegymillió líra szerepelt. A mérnököt megrendítette a pusztítás, abban hitt, hogy az ENSZ-nek el kellett volna ismernie az ország önállóságát. Azzal, hogy az olaszok bombázták az államot, végül is elfogadták a függetlenségét. Közelről nézve úgy tűnik, hogy veszített, azonban mélyebb értelemben nyert – vélekedett később a fia.
Habár a néhai köztársaság romjai az Adriai-tenger fenekén nyugodnak, így sem merült feledésbe. Az ügy hatására az ENSZ később módosította a parti tenger határvonalát, amely immáron a szárazföldtől tizenkét tengeri mérföldnyire húzódik. A platform egy darabját szobájában őrzi Rosa mérnök fia, míg a Netflix 2020-ban filmet készített a történetből. A nyolcvanöt százalékban valósághű alkotás készítői két alkalommal találkoztak a 2017-ben – kilencvenkét éves korában – elhunyt Giorgio Rosával. A rendező megkérdezte tőle, mégis miért építette fel ezt a szigetet? A válasz úgy hangzott: „Miért ne?”
Arcanum.hu: Romániai Magyar Szó – Előre 1968-09-10 / 6485. szám, Beregi Hírlap 1968-07-25 / 87. szám, Szabad Föld 1968-12-29 / 52. szám, Szabad Szó – Temesvár 1968-10-12 / 7355. szám
JURÁTUS HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Ismét egyetemünk három egykori professzorának életét és munkásságát vesszük górcső alá. Ezúttal a közjoggal foglalkozó nyilvános rendes tanárok kerülnek terítékre. Cikksorozatunk második részéből többek között kiderül, hogy miért internálták a híres alkotmányjogászt a nyilasok, és mégis hogyan rúgta össze a port Teleki Pállal a közigazgatás jeles tudósa.
Tovább
Az elmúlt egy hónapban sokakat sokkolt az a hír, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmánya (röviden PDSZ) sztrájkot kezdeményezett, mellyel az általános és középiskolai oktatás állóvizét is felzavarta. A kormány a tanárok fellépését jogszerűtlennek tekintette, amelyre válaszul a tanárok alapjogként kiáltották ki a sztrájkolást. Ezen – elsőre egymásnak teljesen ellentmondó – jogértelmezés többünkben kérdéseket ébresztett: Mikor és hogyan lehet sztrájkolni? Egy pedagógus sztrájkolhat-e egyáltalán? Alapjog-e a sztrájk?
Tovább