A Művészsarok rovat új íróval bővül ezen félévvel. Fogadjátok sok szerettel Csomós Ákos írónk versét, aminek Fogyasztó a címe.
TovábbCímke - ELTE ÁJK
Vitathatatlan tény, hogy az elmúlt években az egyik legmegosztóbb témakörré formálódott a nemi identitás megélése, illetve annak különböző manifesztációi. A kérdéskörnek azonban akad egy olyan aspektusa, amely még a nyitottabb társadalmi rétegekben is konfrontációt vált ki: a nemváltók sportversenyeken történő nemek szerinti kategorizálása. A következőkben erre kívánunk rávilágítani.
TovábbAz előző évhez hasonlóan idén is megrendezésre került szeptember 17-én a Magyar Jogi Könyvszalon. A rendezvény ugyanolyan érdekes és hasznos programokat kínált, mint ahogy azt tavaly megszokhattuk.
TovábbA gimnáziumi éveket elhagyva, a végzősök szemében az egyetem kezdetben óriásnak tűnik, szinte bekebelezi az ifjú hallgatókat. Ám az épület labirintusának a közepén, a mitológiából is jól ismert minotaurusz helyett, minden kezdődő félév elején a Jurátus biztonságot nyújtó szervezete várja a beilleszkedni vágyó felfedezőket. A két részes cikksorozatunk első állomása a nemzetközi sajtótörténetbe enged betekintést, míg az írás második fele kifejezetten a Jurátust és annak szervezetét mutatja be részletesebben.
TovábbAz ELTE ÁJK hallgatói számos nemzetközi versenyen vesznek részt eredményesen. Ezek közül ebben az interjúnkban egy koránt sem szokványos nemzetközi projekttel, az European Universities Cooperating on Taxes (EUCOTAX) 2022-vel szeretnénk megismertetni titeket. Ennek érdekében felkerestük a neves európai pénzügyi joggal foglalkozó verseny korábbi három résztvevőjét, Faragó Brunót, Rónai Tamást, illetve Szabó Laurát, akikkel online beszélgettünk élményeikről. Fogadjátok sok szeretettel!
Tovább„Majd kinövi!”, „fejlődő szervezet”, „úgyis lemozogja” – hallottuk már ezeket a megjegyzéseket? Na és olyanokat, mint: „Azt is megeszed?”, „Hogy lehetsz éhes? Most ettél…?” Ha találkoztunk már ilyen vagy ehhez hasonló mondatokkal, bizonyára érthetetlennek tartottuk, hogy miért mi vagyunk a hibásak és mikortól leszünk tényleg azok?
TovábbNyáron a régi gimnáziumom környékén akadt tennivalóm. Az érettségik idején jártam arrafelé utoljára, így örömmel tapasztaltam, hogy a kultikus intézmények közül működik még a Tisza Market (itt lehetett anno személyi nélkül sörhöz jutni) és megvan a sétányon a lottózó is, ahová oly’ sok diadalmas és keserédes emlék köt.
TovábbA hennafestés az elmúlt ötven évben egyre nagyobb népszerűségnek örvend a nyugati kultúrákban. A mögötte rejlő történelmi, kulturális háttér ennek ellenére kevéssé ismert. Mióta használják? Hol terjedt el eleinte a használata? Milyen alkalmakon kap különleges jelentőséget?
TovábbKépzeljen el egy világot, amely teljesen mentes a gyilkosságoktól! Csábítóan hangzik, nem igaz? Azonban nem lesz-e lehetséges ezzel az, hogy a gyilkosságok folytonos megelőzésének végül lenne valamilyen sokkal nagyobb ára? Olyan ár, mint például a szabad akarat végleges eltörlése? Ezzel a témával foglalkozik Steven Spielberg 2002-ben bemutatott filmje, amely Philip K. Dick azonos című novellája alapján, a Különvélemény elnevezést kapta.
Tovább