A klímaválság egyre nagyobb fenyegetést jelent a bolygónkra és az emberekre nézve, nem meglepő tehát, hogy a kérdés nemcsak a politikai párbeszédben, hanem a művészetben is gyakran napirendre kerül. Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta első nagyjátékfilmjükben egy olyan jövőképet festenek le, ahol az emberek szörnyű árat fizetnek a fennmaradásukért, mindezt igen sajátos látványvilággal és narratív eszközökkel mutatják be.
TovábbCímke - ELTE ÁJK
A szakma, a család, a barátok, a párunk, a környezetünkből bárki, egyszóval a földi élet, követeli, hogy beszéljünk. Ám ennek mindenképpen eleget kell tenni? Ki tanítja meg nekünk, mikor kell beszélni, illetve, hogy mikor kell hallgatni? Napjainkban ha valaki a “becsület szavát adja”, szinte semmire sem számítunk. Hiba volna felülvizsgálat nélkül hagyni a cselekedeteinket, – így akár a beszédszokásainkat – hiszen ösztönösségük okán gyakran hatnak vissza negatívan ránk. Ugyancsak hiba volna azt hinnünk, hogy a korunk oly egyedi, hogy semmilyen más időszakból ránk maradt tudás nem veheti fel vele a versenyt. Azonban nem maradtunk tanács nélkül: íme az útmutató olyanoktól, akiket bölcsnek nevezünk:
TovábbA kitolódott, nyári évszak felét uraló vizsgaidőszakot követően többünk fejében fordulhat meg az a gondolat, hogy a megerőltető heteket magunk mögött hagynánk egy kellemes kirándulással. Látványosan emelkedtek azonban az árak a tavalyi évhez képest is, így nagyobb körültekintés vált indokolttá a szervezésben, hogy a nyár végére a vállunk mellett, a bankszámlánk se égjen le.
TovábbKannabisz, marihuána, fű, hasish, ganja: néhány elnevezés, amelyen elhíresült a zöld levelekből álló növény, mely ősidők óta jelen van a Földön. Bár először jótékony hatásáról volt híres, mára a világon rendkívül változatos jogi szabályozások vonatkoznak rá. Az államok többségében így illegálisá vált a terjesztése, és a kikapcsolódásra szánt használata.
TovábbÉlénk és látványos grafika, finom motorikus animáció, egyedülálló és változatos értelmezéssel bíró történet, átírható cselekményszálak, lélegzetet fojtogató látványkép, mágikus vagy ismert karakterek és epikus zene: mindazok a jellemzők, amelyekkel napjainkban egy tökéletesre fejlesztett videojáték rendelkezhet. A soron következő cikkünkkel egy olyan hangverseny kerül megrendezésre, ahol a hangszerek helyett konzolra hangoljuk a megfelelő hangmagasságot annak érdekében, hogy a videojáték zene műfajára hangolódhassunk rá.
TovábbAz Áprilisi előretekintő cikkünkben, amely az alábbi linken érhető el, ismertettük az idei féléveben ismét megrendezésre kerülő Jogász Állásbörzét is. A soron következőkben -egy esemény felhívás keretei között- az idei rendezvény főbb részleteit és elérhetőségeit közöljük.
TovábbSztehlo Gábor evangélikus lelkész a holokauszt idején zsidó gyermekek mentésében vett részt, majd szervezésének köszönhetően 1945 és 1950 között Gaudiopolis (Örömváros) néven gyermekköztársaság működött Budapesten. A több mint ezer gyermek életét megmentő, őket nevelő Pax Gyermekotthon egykori területe részben ma is megtekinthető.
TovábbÉhesen kíséri végig a világ, mi is történik épp Iránban. Bár könnyelműen ítélkeznek egyesek, úgy számukra felfoghatatlan, mennyire más a norma. A médián keresztül döntésformáló erővel a népre sújtott kész ítélet pedig nem feltétlenül reális, hisz közel sem olyan fekete-fehér a valóság.
TovábbVilágunkban az évezred derekára a társadalomkép olyan negatív átalakuláson ment keresztül, hogy annak következményeként sokan már saját maguktól szenvednek. A magunkra erőltetett teljesítménykényszer állandó stresszt jelent. Ugyanakkor elszoktunk a rossztól, a legkisebb fájdalmakat (legyen az szellemi vagy testi) is nehezen viseljük, káros szokások (gondoljunk itt a nem tápláló ételekre, az ülő életmódra vagy az alkoholkultúrára) rabjaivá válunk és jellemzően a kényelem oltárán áldozzuk fel az egészséget. Mindezek következtében a kép igencsak aggasztó: ennyi negatív hatással az ember idegei sem képesek megbirkózni, úgyhogy egyre inkább halmozódik az idegesség és az agresszió. Ha meg tudunk bocsátani, a fent ismertetett előbbi két – véleményem szerint kerülendő – állapot negatív hatásai alól részben feloldozást nyerhetünk.
TovábbA Dékáni Hivatal közreműködésével ezúton szeretnénk beszámolni a kari eseményekről, aktualitásokról a soron következő időszakra nézve.
Tovább