A tavasz beálltával, illetve a járványügyi korlátozások enyhülésével a külföldre való utazás nem csak biztonságosabb, de a szép időnek köszönhetően egyre kecsegtetőbbnek is hangzik. Mai cikkünkben összeszedtünk egy csokorra való tippet, hogy miket érdemes meglátogatni egy nap alatt, ha egy gyors berlini utazásra vágytok.
TovábbArchív - március 2022
A márciusi, nyolcadik választás kapcsán az alábbi cikkünkben összefoglaljuk azt, mit érdemes tudni a köztársasági elnök tisztségéről, jogállásáról és juttatásairól.
TovábbLegyen szó a 2001: Űrodüsszeiában a HAL-9000-ről, a Mátrixnak az emberiséget elemként használó gépeiről vagy a Tesla önvezető autóiról, a mesterséges intelligencia régóta inspirál írókat történetek megírására, tudósokat pedig a fejlődés következő szintjének elérésére. Legyen az félelem vagy remény, amit ezen technológiával szemben állítunk, annyi biztosan kimondható, hogy mára már nem sci-fi -ről beszélünk.
TovábbLassan vége a márciusnak, jó részünk már az első zéháján és beadandóján is túl van, ennek megfelelően pedig március 10-én megérkeztek az ösztöndíjak első részletei is, és kiderült, hogy mennyi is az az annyi. Na de miért pont annyi?
TovábbEgyetemi tanulmányaink során óhatatlanul találkozunk szövegkiemelőkkel. Amilyen sokféle színben pompáznak az írószerek, olyan sokféleképpen használják is őket az emberek, hiszen ahány ember, annyiféle használati mód, de vajon tényleg a legdrágább a legjobb?
Tovább„Reggelizz, mint egy király” – tartja a régi mondás. A reggeli a nap egyik legfontosabb étkezése, hiszen ekkor alapozzuk meg az energiát a nap hátralévő részére. Ha kihagyjuk a nap első étkezését, figyelemzavarhoz és fáradtsághoz vezethet. A kedvenc helyünk megtalálása viszont nem csak hasznos, de kellemes időtöltés is lehet.
TovábbAz olimpia az egyik olyan esemény, amelyet az egész világ (ha nem is minden versenyszámot, de) lelkesen követ. Fűt minket az adrenalin, hogy országunk versenyzőinek szurkoljunk, és mindig erőt vesz rajtunk a csalódottság, a düh, amikor különféle okok miatt kizárásra vagy más szankcióra kerül sor. Cikkemben az olimpia kevésbé tárgyalt témáit járom körül.
TovábbA hatályos büntetőeljárási törvényünk általános tételként kezeli azt a meghatározást, miszerint sértett az, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. Hogyan hat a sértett közreműködése, beleegyezése a büntetőjogi felelősség alakulására? Beleegyezését adhatja-e bizonyos cselekményekhez egy kiskorú gyermek? Van-e egyáltalán jelentősége a gyermekkornak az igazságszolgáltatásban? A cikk ezekre a kérdésekre keresi a választ. Vági Kata írása.
TovábbKicsit több, mint egy éve kezdtem rajzolgatni. Főleg karaktereket szoktam, és az animék a fő inspirációm. Próbálkoztam több technikával, ceruza rajz, digitális, akvarell.
Tovább